-Lóf.sz a seggedbe Csepregi János!
Hajnalka a stégen állt fenn, az izmos nagyfiú meg lent a vízben. Felkiabált a lánynak: vedd le te is a bikini felsőd, Hajna, nézd, a többieken sincs felül semmi!
Tényleg így volt, három lány monokinizett Hajnalkán kívül ott, a nyers, gyalult deszkákon. Ha nincs az a döglött, forró délután, biztos nem meri ezt mondani János, a kánikulai meleg azonban felelőtlenné és vakmerővé tette.
A lány megvető tekintettel nézett vissza, s ekkor hangzott el az előbb idézet mondat, ami 1988-ban általános és közkedvet szófordulat volt.

Nem tévedett sokat az a lány, a „hülyep.csa”, aki az egyik nap csúfolkodva így szólt a hátuk mögött: „két szerelmes pár, mindig együtt jár!” – látszatra tényleg az, jött le mindenkinek, hogy ezek ketten nem tudnak meglenni egymás nélkül. Ha Hajnalka a pingpongozóhoz ment, fél perc sem telt belé, s János követte, ha pedig János ment lengőtekézni, Hajnalka szaladt oda. Rengeteg felvétel készült róluk és persze másokról is a Hivatal lapjába az ORIGO-ba: Csepregi és Székely Hajnalka az üdülő parkjában egy padon, a lány a fiú ölében ül, grimaszol, körülöttük vidám, nevető arcok, valaki a háta mögül szamárfület tart János fejéhez. Ugrálnak, fröcskölik egymást a vízben, a szemfüles fotós elkapta a pillanatot, amelyben egy kőkeményen izompacsirta srác egy lányt dob éppen a vízbe, a fiú Csepregi János, a lány, Székely Hajnalka. Meg ilyenek. Hanyatt fekve napoznak a stégen fiúk-lányok, középen ők ketten, János karja Hajnalka válla alatt, átfogja a vállát.

Egyik nap ebéd előtt a kertben Vendel Géza, a gondnok elkapta Székely Hajnalkát.
-Jöjjön egy percre, kisasszony, szeretnék valamit mondani!
Olyan alázatos képpel beszélt, olyan kitüntető, régimódi retro-udvariassággal, hogy a lány majdnem elnevette magát.
-Parancsoljon gondnok elvtárs!
-Menjünk kicsit arrébb, könyörgöm!

Hosszú lére eresztve, körülményesen elkezdte előadni, hogy van egy barátja a faluban, aki nagyon szeret focizni, van egy kis csapatuk, amiben ő maga is játszik, s szívesen kiállnának egy meccsre a vezetőképző tábor fiataljai ellen.
-Tandem Balu a tábor sportfelelőse – próbált kibújni a lány – vagyis rendes nevén Kelemen Géza. Ő szervezi a sportprogramokat, az úszó, az evezős az asztalitenisz és a focibajnokságot. Ha akarja, gondnok elvtárs, mondom majd neki.
Vendel Géza ötölt-hatolt. – Nem, azt nem szeretném. Inkább maga szedjen össze néhány embert, ha lehet.
-Mert, miért is?
Közelebb hajolt, hangja suttogóra váltott.
-Mert ez a barátom pap. Ő a helyi plébános.
-És? -Hajnalkának mindkét szemöldöke a homlokára szaladt.
-Tudja, nem lenne jó, ha kicikizné itt valaki, azért, mert pap. Jól mondom? Így kell mondani ma, hogy: „kicikizni”
Hajnalka jót nevetett magában. Mókás ember volt ez a régimódi gondnok-bácsi. Nem is annyira bácsi, ha az arcára néz az ember, csak a gömbölyded hasa, meg a nagy tokája!
-Jól van, megpróbálok beszélni néhány sráccal.
-Nagy köszönettel, kisztihend. És…
-És?
-Van még valami.
-Mondja, ne kíméljen.
-Beszélne a pap barátommal?
-Azt meg minek?
-Hát tudja – egyik lábáról a másikra állt – ő egy elég félénk ember. Azt hiszi….szóval kéne egy kis biztatás!
Hajnalka tekintetével Csepregi Jánost kereste. A fiatalember arrébb ácsorgott a társaságával, mindannyian az ebédre vártak. Hát, ha ezt előadja neki, szakadni fog!….Majdnem elkaccantotta magát.
-Vállalom. Jöhet a pap. Mikor kellene találkoznunk?
Vendel megköszörülte a torkát.
-Ha lehet, most!
-Mi van?
-Ott áll éppen. Idehívhatom?
A lány a mutatott irányban egy farmernadrágos, fekete-pólós, középtermetű, sovány fiatalembert pillantott meg, aki szemernyit sem különbözött a többi fiataltól, nadrágjának térde éppen úgy ki volt divatosan rojtosítva, mint az övéké. A gondnok intett neki, a pap odajött és bemutatkozott. Így ismerte meg Székely Hajnalka Gráth Bernát Menyhértet, sok évvel később is az a kép idéződött fel benne, ha eszébe jutott, ahogy ott állnak ők hárman a rózsalugas mellett, az üdülő kertjében.

—————————————————–
A történet és a szereplők a fantázia szüleményei