-Most pedig énekeljük el együtt a DIVSZ himnuszát! -kiáltja Csoknyainé Szegedi Kamilla, a fiatal KISZ vezető. Megpróbálja túlharsogni a lármát. Ebéd után voltak, utolsó előtti nap a táborban, augusztus 18. csütörtök, délután fél kettő.
Kavarodás, széklábak csikorgása. A kommunista fiatalok egy része már áll a talpán, s kifele szekere rúdja, míg mások böfögve, teli hassal még a székükön terpeszkednek.
-Figyelem, csendet kérek! -Kamilla hangja ostorként vág végig a termen. Énekelni kezd: „Egy a jelszónk a béke, harcba boldog jövőért megyünk…”
Néhányan bizonytalanul követik, majd egy frusztrált éles fejhang váratlanul belezavar a kibontakozó énekbe: „…megjött a Győrből a Sári, nem tud a szőrtől pisálni, le kell a szőrt borotválni, tudjon a Sári pisálni!” Vannak, akik ezt éneklik, vannak, akik az Ifjúsági himnuszt.
A terem közepén Székely Hajnalka dühtől vérvörös arccal ugrik fel. Szégyen és gyalázat! Micsoda emberek ezek! Áll már, kihúzza magát, izmos, karcsú teste felkiáltójelként meredezik.
-Kuss legyen b…tok meg, nem szégyellitek magatokat!
Csepregi oldalról csodálja, lelke habzik, szíve szerelmetes dobogása, mintha sas szárny-csapkodása lenne, szaggatja mellkasát. Tandem Balu mellette majdnem gennyesre röhögi magát. Csend lesz, megdermed minden. Hajnalka újra kezdi a dalt, hangja csengőn bongón szárnyal: Egy a jelszónk a béke…

Hadd álljon most itt a teljes szöveg, tisztelegve a múlt előtt s egyben a boldogabb utókor számára mementóként:

„Egy a jelszónk a béke
Harcba boldog jövőért megyünk
Egy nagy cél érdekében
Tör előre ifjú seregünk!

Bárhol is van hazája
Bármely ég néz le rája
Küzdőkorunknak új nemzedéke
Mind itt halad velünk!

Földön égen zeng az új dal ifjúság, ifjúság
Milliónyi szív dobogja ritmusát, ritmusát
Nincs oly erő, mely legyőzné, ki a népért küzd
És dalolja a jövőnek himnuszát: ifjúság!

„A történelem vasfoga elzúg a fejünk felett.” Ezt az egyik bunkó előadó mondta. Igaza van, ha nem is a vasfog, de a mindenen átgázoló, emberi sorsokat maga alá gyűrő kerék zúg, mint a vihar, s forog, mint az ebektől szorongatott szarvasbika. Nem törődik sem a szerelmes vágyódásokkal, sem a jobb jövő álságos ígéreteivel. Minden kormány jobb jövőt ígér, bah! -semmi az.
Mint a szélvész, átrohan Csepregi János felett, aki most a partra hág, oldalán Székely Hajnalkával. Jobbra mellettük az ismerős piros pad, föléje borul óvón a szomorúfűzfa ága. Olyan tépett, olyan magányos, hogy még Csontváry Kosztka Tivadart is tökre megihletné….

Az alkony lila-piros színei villóztak már a tó tükrén, amikor János így szólt Székely Hajnalkához: mit lősz egy kis csónakázáshoz?
-Benne vagyok – mosolygott édes-kedvesen a lány. -Ne hívjunk még valakit? -Ott jön Tandem Balu.
-De én most csak veled szeretnék….
-Velem?
-Ja. Mert szeretnék elmondani valamit.
-Állati. Mondjad, aztán szóljunk Balunak.

Az üdülőépület fő-frontjának tóra néző ablakszemei szánakozón figyelték a párocskát. Csepregi meg volt bénítva, a „szóljunk Balunak” benyögéstől, nem tudta hogy kell folytatni. Azt hitte egyszerűbb lesz. -Figyelj…izé…kettőnkről szeretnék beszélni. A mi kapcsolatunkról….
Hajnalkán nem látszott, hogy értené.
-Mi van?
A fiatalember látta, hogy ebből már aligha lesz romantikus csónakázás, de nyakig benne volt, nem létezett többé visszaút.
-Tudom, mire gondolsz. Arra gondolsz, Hajna, hogy nős vagyok. De, figyelj, ez nem akadály, hamarosan elválok Bettitől, lepattintom, mint a szart, és akkor minden rendben lesz.
-Mi a csoda lesz rendben? Miről beszélsz?
Csepregi szárazon nyeldekelt, nagyon meleg volt ott lenn a parton.
-Az, hogy egymásé legyünk….mert izé, tudod. Szeretlek! – Vért izzadva kinyögte végre, ami sok-sok hónapja érlelődött már a lelke legmélyebb bugyraiban. -…És…te is szeretsz engem, ugye így van?
Hajnalka hátralépett, gyorsan körbepillantott. Tandem Balu közeledett a kerti úton és mások is jöttek.
-Bocs, de miről beszélsz, bameg? Honnan veszed, azt a marhaságot, hogy szeretlek?
-Sok apró tanújelét adtad -szerencsétlenkedett a nagydarab srác. -Tegnap is például…az ölembe ültél, meg hát izé…
-Hogy a francba ültem volna?
-Nem emlékszel?
-Nem!
János elkeseredve nézte. Szabályosan összeomlott se perc alatt. Ó, ez nem lehet, Hajnalka nem ilyen!
-Mindig tudtad, hogy tetszel nekem, tudnod kellett, százszor kimutattam! Mit gondolsz, miért voltam annyira ügybuzgó? Miért vállaltam el minden társadalmi munkát, amiben te is benne voltál? Egyetlen szóval sem tiltakoztál soha, elfogadtad, sőt, úgy néztél rám…mintha te is, mintha neked is…, hogy is mondjam…! Könyörgök, mondj már valamit!
A lány elkerekedő szemmel bámulta. Rémület és felháborodás egyvelege tükröződött tekintetében. Mekkora furkó-ferkó! Hogy lehet így félreérteni az ártatlan haverkodást! És pláne, hogy jön ide a társadalmi munka! Rövid hallgatás után ezt mondta: -Hát akkor most jól figyelj rám Csepregi János, mert csak egyszer mondom el. Én a büdös rohadt életbe’ nem szerettelek téged, te totálisan félreértettél valamit. Ha ezer évig élnénk, se tudnék beléd szeretni, dögölj meg!
Csepregi János ki volt lőve, meg volt semmisítve. Csak állt ott csüggedten, bénán, két karja lelógott az oldala mellett. Belenézett Székely Hajnalka szemébe, nem látott mást benne, mint jéghideg közönyt és elutasítást. Megfordult és lassú léptekkel elindult az épület felé.
Egy órával később úton volt a Wartburgjával Budapestre.