Március közepén még az intézményben volt. 15-én itt érte a tüntetések híre. Aznap százezer ember vonult az utcára Budapesten. A tömeg követelte Magyarország azonnali kilépését a Varsói Szerződésből, sajtó és vélemény-nyilvánítási szabadságot, szabad választásokat, Nagy Imre méltó újratemetését.
A Szabadság téren Cserhalmi György színész felment a Televízió Székházának lépcsőire és messze-hangzó szóval olvasta fel az ellenzék 12 pontját. Utána Csengery Dénes következett. A Magyar Demokrata Fórum vezetője világgá kiáltotta, mit kíván a magyar nemzet: a Magyar Televízió ne a kormány szócsöve legyen, hanem minden magyar ember pártatlan televíziója!
A médiák röviden, hiányosan számoltak be az eseményekről, Jánosnak azonban a barátai, elsősorban Tandem Balu mindent részletesen elmeséltek.
-Óriási hirig volt öregem – mesélte lelkesen – ilyen lehetett 56! Ha láttad volna az embereket, azt a tömeget, ha hallottad volna a bekiabálásokat! Tökre durva volt az egész. Valaki még azt is benyögte, hogy ki a ruszki csapatokkal! Mit lősz hozzá? Most itt állunk egy újabb forradalom küszöbén!
János fáradt tekintettel nézte.
-Gondolod?
-Ja. Lesz itt akkora felfordulás, hogy feje tetejére áll a világ!
-Meglátjuk. Én nem nagyon hiszem, bár szívemből kívánom.

Másnap Roth Emil is kinn volt látogatóban a Kútvölgyi úton. Alaposan lehűtötte a kedélyeket.
-Nem lesz forradalom – szögezte le. -Ne is álmodjatok róla. A fő-fő fejesek okosabbak annál, hogysem belemenjenek egy újabb 56-ba, aminek beláthatatlan következményei lennének. A kormány és a párt zárt ajtók mögött több hónapja tárgyal az ellenzékkel, és a jelek arra mutatnak, hogy ki fognak egyezni egy olyan megoldásban, amikor a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad.
-Hogyan lehetséges ez? – kérdezte Csepregi János. -Az érdekek kibékíthetetlenek. A tét a hatalom.
-Ebben igazad van. -Emil hangtalanul nevetett, befelé szívta közben a levegőt, ahogy szokta. Sokkal többet tudott a háttérben zajló eseményekről, mint amit egyelőre el akart árulni. -Mégis létezik megoldás, hidd el!

Előrehajolt, figyelte, milyen ábrákat rajzol botjával Csepregi János a sétány homokjára. Ő ült középen, mellette jobb és baloldalon Tandem Balu és Csepregi János. Friss tavaszi szellő lengedezett, sarjadó fű édes-keser illata szállt a levegőben.
-Legyetek azonban készen – folytatta hosszas tűnődés után. – A szocialista társadalom építésének múltbeli tapasztalatait figyelembe véve, sajnos, azt kell, hogy mondjam: rosszul csinálták, rosszul csináltuk. A „népi demokrácia” a szó eredeti nemes értelmében nem valósult meg, helyette diktatúra volt, totális elnyomás, amely a nép minden rétegét érintette.
Tűnődött, hogyan folytassa. Vadgalamb búgott fenn a fán, társát hívta. A másik galamb odarepült, csókolóztak, aztán szárnyra kapva nagy boldogan elrepültek.
-Új idők jönnek. Elképzelhető, hogy meg kell adni a népnek, amit követel, a szabad-választásokat, és a többpártrendszert. Ha ez így lesz – mondta megfontolt, lassú szóval – akkor viszont fennáll annak veszélye, hogy a baloldal időlegesen elveszíti vezető szerepét.
Csepregi János elképedve pillantott egykori főnökére.
-Nem mondod! És a nagy Szovjetunió hagyja szerinted?
-A Szovjetunió? -Emil visszakérdezett, időt akart nyerni. Minden szavát kétszer megszűrte. Most már neki is színt kellett vallania, de csak óvatosan tehette, nem rohanhatott egyből bele a jéghideg vízbe, s nem rángathatta magával Jánost és Balut.
-A Szovjetunió el van foglalva a saját problémáival. Ott még nagyobb bajok vannak.
-És pedig? – Tandem Balunak fennakadt a szeme a csodálkozástól.
Emil gondolkodott, mielőtt felelt volna.
-Hogy is mondjam. A léte a tét.
Mintha kézigránát robbant volna mellettük, olyan hatása volt ennek a közlésnek. Micsoda?
Balu eszmélt előbb.
-Basszus! Ha ez így van, akkor most kell kirobbantani egy felkelést! Soha vissza nem térő alkalom!
Emil nézte a felhevült fiút, savanyúan mosolygott. Alig észrevehetően megcsóválta fejét. Mekkora nagy gyerek!
-Vér folyjék újra? Rommá lőjék Budapest utcáit? Nem volt elég egyszer?
A fiú visszahőkölt. -Nem, dehogy. Csak arra gondoltam….
-Rosszul gondoltad! – csattant fel Emil. -Ha egyszer az indulatok elszabadulnak, kiszámíthatatlan, mi fog történni!

Hallgattak, mérlegelték az elhangzottakat. Roth Emil szólalt meg. Ő tudta hová akar kilyukadni, nem véletlenül ült ott a padon aznap a két fiatal férfival.
-A fő kérdés az, hogy baloldal, vagy jobboldal? Én a baloldal igazában hiszek. A nép érdekét a szocialisták képviselik mióta világ a világ, a jobboldal a nagytőkések szekértolója. Most késhegyre menő küzdelem kezdődik. Számíthatok-e rátok úgy, ahogy megígértétek, amikor Kamilla lakásán azt a bizonyos véd és dacszövetséget az én sugalmazásomra megkötöttétek?
Tudta, hogy amit mond, az nem a teljes igazság. A teljes igazság ennél sokkal bonyolultabb, mondta magában, de ezek a fiúk itt, ráérnek később szembesülni vele.
-Rám számíthatsz – mondta Csepregi János
-És te, mit mondasz? -Emil Tandem Balura nézett.
A fiú felemelte a fejét, belenézett Emil dióbarna szemébe.
-Egyetlen kérdést engedj meg.
-Beszélj!
-Szerinted 56 forradalom volt, vagy ellenforradalom?
-Forradalom. Ehhez kétség sem férhet.
-Akkor rám is – közölte Tandem Balu. -Hiszek abban, hogy a legjobbat akarod, s követlek mindenhova, akár a poklok legmélyebb bugyraiba is!