Pisztolyt a Kőbányai úti kínai piacon szerzett. Ismert egy embert az egyik turkálóban, egy kis, ferde-szemű, udvarias kínait. Odajárt tornacsukáért már egy jó ideje, potom pénzért kapott NIKE, ADIDAS, PUMA vagy más ismert márkajelzésű cipőt. Egy alkalommal a kis kínai odasúgta: fegyver vagy fű nem akarja te? Olcsó…kevés pénz…te tudni.
Akkor csak nevetett a dolgon, elhárította. – Köszönöm, nem. Majd szólok, ha aktuális lesz.
-Kérem, kérem – hajlongott a kis kínai. -Legyen szerencse te. Várni nagy szeretet és öröm.
Most, hogy János felvetette a saját önmeggyilkolászását, szöget ütött fejébe a fegyver. Ha nagyon akarja Csepi, odaadom neki, mondta magában, de ha nem, akkor nem erőltetem, jó lesz nekem.

A kínai rögtön megismerte. Bámulatra méltó memóriája van egy kínai kereskedőnek, s ezen persze nem is lehet csodálkozni, a memóriájából él, messziről megismeri a régi kuncsaftot, akire mindent rátukmálhat. Balu egyenesen odament az iparvágányok közé felállított sátorhoz. Egész utcák voltak kialakítva a Mező Imre út, Orczy tér, Kőbányai út, Hungária körút között lévő több hektárnyi lerobbant területen, a sátorváros útjai között hömpölygött az embertömeg. A kis kínai sátra a második sorban volt középtájon, Balu habozás nélkül odalépett az emberéhez, aki mosolygós arccal, két kezét összetéve, hajlongva fogadta.
-Hej, szervusz! Te leszek újra szeretni itt!
Megismerte, kijött elébe a sátor elé. Kosarakban cipő, ruhanemű, piperecikk, mindenféle holmi volt ott a pulton és a földre lerakva. 10-12 éves kislány szaladt ki utána, valamit mondott kínai nyelven a férfinak, Balura bámult. A fiú megjegyezte a kislány arcocskáját, nagyon szép kislány volt, mint egy porcelánbaba.
-Menj be Khen Sua – szólt rá az apja. -A szavakat Balu nem értette, csak a kézmozdulatot. A kislány ellibbent, mint egy tüneményes kis pillangó, csapongó, önfeledt röppenéssel befutott a kötelek közé. Mielőtt eltűnt volna a ponyva mögött, visszafordult és csodálkozó, nagy szemekkel újra rábámult.
Szépek ezek a kínai gyerekek, amíg kicsik, morfondírozott, s aztán, ha megnőnek, milyen csúnya, sárga majmok lesznek!
Odahajolt a kínaihoz, és súgva kérdezte: pisztolyod van, ember? Vagy tudnál szerezni? Vennék egyet.
A kis kínai odavetett pillantással felmérte, mennyire komoly a szándéka? Gyorsan körbenézett. – Várok kicsit perc mi. Az ott lenni ember spion. -Csak a szemével vágott a szemben lévő sátor irányába. -Nem nézni oda! Nem nézni oda!
Eltelt egy perc, a túloldali ballonkabátos ember tovább ment. Balunak esze ágába se jutott volna feltételezni róla, hogy civil-ruhás detektív, teljesen átlagos kinézetű fafej muki volt.
-Gyere, jönni veled sátor!
Bementek, elől a kínai, mögötte Balu. Bálákban állt benn az árú. Ferde-szemű, sárga-képű asszony szorgoskodott a bálák körül, szétrakta a holmit. Arca olyan lapos volt, mint a szikkadt tehéntrágya az út porában. Egy pillanatra odanézett, aztán folytatta a munkáját. A kislány nem volt sehol.
-Akarok te kis kaliber, nem?
-De!
Egyszerre csak, mint valami ócska varázslatban, ott volt a kis kínai kezében a fegyver. Nejlon zacskóban nyújtotta Balunak.
-Nézni meg! Új. Huszonot megkapok csak te.
A fiú kicsomagolta, szemügyre vette, belefújt a csövébe, megszagolta, kipattintotta a tárat.
-Tizenöt. Fiftheen.
-Nem. Lenni kevés. Fegyver sok pénz kerül mi szerez. Huszonkato.
Balu nagyon akarta a pisztolyt. Fekete volt, komor fénnyel csillogott. – Töltény van hozzá?
-Lenni loszar… – Előkerített egy papundekli dobozt. Két sorban kétszer hat lőszer volt benne.
-Tölténnyel együtt adok érte huszonhármat.
-Huszonnegy. Twenty four.
-Oké – hagyta helyben. -All right!
-Jó, nagy ürülni szív nekem. – Ráadás te kap szigaret tíz. Marihuána kicsi, nagyon finom. Ajándék te és feleseg.
-Nincs feleségem.
-Nem baj, akkor lanyok. Lanyok akarok szívni te.

Zsebre tette a fegyvert. Vett még kinn egy napszemüveget, egy baseball sapkát, egy desodort, és egy borotvahabot, aztán felszállt a Mező Imre úton közlekedő 24-es villamosra, ami a temető magas fala mellett halad el, és elvillamosozott a Keleti Pályaudvari végállomásig. A mellékhelyiségben bezárkózott egy fülkébe és betárazta. Hat töltény fért a tárba. Ezt követően sapkában, napszemüvegben átsétált az aluljárón a másik oldalra, s betért a Park Szálló földszinti bárjába. Mindenféle kétes alakok ültek az asztaloknál, arab pénzváltók, kurvák, tetovált karú nehéz fiúk, dagadt-hasú, kövér cigány-bárók csiricsáré ingben, vastag aranylánccal a nyakukban, stricik, civilruhás detektívek. Töltött pisztollyal a zsebében nagy biztonságban érezte magát. Nyugodt kedéllyel szopogatta a sörét, kibámult a térre, a forgalomra, a Szabadság-szálló vak üvegtáblái előtt átívelő zsúfolt közúti felüljáróra, a Baross szobor megzöldült, megfeketedett vasfigurájára.
Ahogy így nézelődött, egy kifestett lány jött oda. Dús keblei kibuktak a ruhából, ahogy bájologva előrehajolt, s az asztallapra támaszkodott.
-Meghívsz egy italra, szivi?
-Persze. Mit iszol?
-Pezsgőt.
-Hej, pincér! – kiáltotta. -Pezsgőt ide!
Ittak, aztán azt mondta a kurva: ” egy tízes szivi, ha mindent akarsz. De, ha csak kefélni akarsz, akkor csak ötezer.”
-Megadom a tízest – vigyorgott Balu. Kíváncsi volt, mit tud a lány Icához képest?
Végül azonban elégedetten távozott. Nem is volt rossz, ismerte el magában. Lehet, hogy a cigi miatt, amit elszívtunk? Havonta egyszer-kétszer el fogok jönni, most már megengedhetem magamnak!