MK II/6.

Az olvasó, aki élt már akkor, amikor történetünk játszódik, bizonyára emlékszik még a kalapos emberre a TV-ből. Jött, megemelte a kalapját és így szólt: „müszi”. Egy egész ország tanakodott azon, mit jelent e négy betű? Balu is csak akkor tudta meg, hogy mi az, amikor már a Kutató Intézetben dolgozott. Egyszer éppen a focibajnoksággal kapcsolatos telefonjait intézte, amikor belépett az irodába egy ismerős fazon. Nem Balut kereste, eltévesztette az ajtót, de hirtelen, ahogy egymásra néztek, megismerték egymást.
-Kreusz Endre a lellei vezetőképző táborból! – kiáltott fel az ifjú kutató – jé, hát te mit keresel nálunk?
-Elég keveset – nevetett a másik. – Nocsak, nocsak! Tandem Balu?
Szó szót követett, hogy vagy, mit csinálsz mostanában és így tovább, aztán amikor már jól belejöttek Kreusz Endre kibökte, hogy ő a kalapos ember, vagyis ő jött a Mezőgazdasági Ügyvitel Szervezési Intézettől és egy kreatív munkatársat keres zsíros vidéki melódiához, külsősnek.
Annyit beszélt, lyukat beszélt Balu hasába, míg a fiú igent nem mondott. De csak később tudta összerakni magában a sztorit. Ezek szerint Kreusz főnöke, dr. Száraz István felhívta a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Pártbizottságot, ott is a komáját, Szűcs Benedeket.
-Szabadság, hogy vagytok?
-Jól, éljen Rákosi.
-Hülye. Figyelj kéne valami munka. Lemennének a munkatársaim hozzátok az egyik téeszbe, csinálnának egy jó kis üzemszervezést. Tudsz segíteni?
-Persze! Kányszentjakab megfelel? Kicsit messze van nektek Pestről, de van ott egy fiatal elvtárs, Knór Lajos, ő a főagronómus, most protezsáltam be a Vetőmagtermeltető Vállalathoz a gazdaságát, adósom, jövő héten kötnek szerződést mustártmag-termesztésre. Keresd meg, s hivatkozz rám!
-Knór Lajos? Gödöllőn végzett ez a Knór?
-Azt hiszem. Nem mindegy?

Kreusz Endre összehúzott szemmel, figyelmesen nézte Tandem Balu arcát. -Te is Gödöllőn végeztél, faszikám, nemdebár?! Nem ismered véletlenül?
-Csoporttársam volt.
-Ez komoly?
-Mint a halál. Jóindulatú srác, ámbár óriási faszfej. A nőügyeire értem…
-Az, mindegy. Van vajon pénzük?
Balu ránézett Kreusz Endrére, vihogott. – Honnan a bánatból tudnám?
-Jó, mindegy, nem számít. Ha nekik nincs, majd a megye kifizeti helyettük. Csapj fel ecsém katonának! Benne vagy?
-Persze.
-Király. Holnap utazunk.
-Tőlem!
-Itt el tudod intézni? -az ajtóra mutatott
-Ja! Nem gáz. Majd írok belőle egy tanulmányt, és a főnökömet kérem fel opponensnek.

Három héten keresztül jártak le Kányszentjakabra. Általában a keddi napokon mentek és szerdán jöttek vissza Pestre. Knór Lajos a Tsz vendégházában adott szállást a pesti elvtársaknak, s fényesen ellátta őket, került sör, házibor, szilvapálinka, szalonna, kolbász, s disznótoros vacsora a Kis Huncutban cigányzenével.
A szíveslátást megpróbálták jó munkával meghálálni.

MK II/7.

Balu főnöke mocsok jó fej volt. Ő mondta így, a Balu: „mocsok jó fej”. Nem számított ennél a gátlástalan kis fickónál, hogy kire mit mond, hogy egy hölgyre vonatkozóan használja, bárha dicsérőleg is a „mocsok” szót. Ilyen volt Tandem Balu, egy seggfej, volt Tandem Balu!

De, dr. Zsorghinn Elődné, született Pacsotai Irén, 39 éves, 165 cm magas, 58 kg élősúly-tömegű, szőke, kontyos, teltkarcsú csinos, net asszonyka, két gyerek, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pártfőiskola, angol, orosz felsőfok, német, francia középfok -valóban jó fej volt. Először is rendelkezett egy olyan előnnyel, amellyel mások kevesen: férje, az agrárgazdasági tudományok doktora Zsorghinn Előd, a „pártközpontos Zsorghinn”, az „alosztályvezető Zsorghinn”, s így őneki közvetlen információi voltak arról, hogy mit érdemes kutatni, mi az, amit a legfelsőbb elvtársak ott az elefántcsont-torony magasában a leginkább kajálnak.
Azt mondta például otthon a vacsoránál férjem-uram, miután a gyerekekkel elimádkoztatta az étkezés előtti imádságot: „édes Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk, ámen”: te Irén, nem tudnátok utánanézni annak, hogy a termelőszövetkezetek hogy állnak manapság az innovatív fejlesztésekkel, példának okáért a talajművelő gépek lízingjével, és az eszközhatékonysággal? A mezőgazdasági politika új irányelveinek kidolgozásához kéne….
-Már hogyne tudnánk – mosolygott magabiztosan a fiatalasszony, miután megkente vajjal a kenyerét – elvégeztetek egy reprezentatív felmérést ezirányban, ami pé egyenlő kilencvenöt százalékos valószínőségi szinten szignifikánsan feltárja majd, mi az ábra.
Vagy egy másik esetben így szólt:
-A Párt Központi Bizottságának Gazdasági Kollégiuma kíváncsi lenne a szocialista magyar mezőgazdaság versenyképességére a nemzetközi piacokon. Maga Kádár elvtárs kérdezett rá minap.
A témák így mintegy fel lettek dobva a családi asztal mellett, Irén tutira mehetett a kutatási irányok kijelölése tekintetében. Sőt. Irén így emlegette félig tréfásan, félig komolyan: „nekünk tulajdonképpen felesleges kutatgatnunk, ti úgy is megmondjátok, mi legyen a végeredmény.”
Az árkutatásnál ez például teljes mértékig így volt. A Pártközpont előre „megrendelte” az árakat, a Kutatóintézetben csak a kellő „alátámasztásért” ment a brunszt.
Feleslegesen egy betűt nem írtak le, egyetlen lépest se tettek sehova, tanulmámyaik, jelentéseik mindig puhára estek, az Intézetből kikerülvén egyenesen a Pártköznontba kerültek, és a legnagyobb elismerés övezte őket.

Másrészt viszont Pacsotai Irén okos, intelligens, rátermett vezető volt, jó humorérzékkel megáldva, értette a viccet, s haveri jóviszonyt ápolt az osztályára beosztott kutatókkal. Amikor Balu tájékoztatta a MÜSZI-beli különmegbízatásról, megvonta a vállát, ránevetett a srácra. – Müszi? Emelem kalapom, részemről a fáklyásmenet. Ha a saját munkáddal azsúrban vagy, én nem gördítek akadályt.
-Azsúrban vagyok.
-Akkor hajrá, mindent bele!
-Írok belőle egy intézeti tanulmányt pluszba, a kötelező kettő felett. Vállalod az opponálását?
-Hát persze! Kíváncsi leszek, mit hozol ki belőle!