Roth Emil neve varázsszó volt, hallatára minden ajtó kitárult.
Felhívott egy vállalatot Balu, kérte a központtól a KISZ-titkárt, vagy a párttitkárt. Roth Emil üdvözletét küldi, ezzel kezdte. Ő javasolta, hogy keresselek meg benneteket.
Ettől kezdve zöld útja volt. Emil? -csodálkozott a párttitkár. Ó, hát hogy van az én régi cimborám? Roth elvtárs? -ámuldozott a KISZ titkár. Sokat hallottam már róla, rendszeresen olvasom a cikkeit a Közgazdasági Szemlében. Mit szeretnétek?
Kopeczkyhez nem kellett protekció, a népszerű sportszerkesztő, amikor meghallotta, miről van szó, azonnal melléállt az ügynek. -Tömegsport? -recsegte bele a telefonba. -Persze, hogy érdekel, megyünk!
Na, erre már rá lehetett szervezni a szponzorokat, még Emil neve sem kelletett hozzá, benne voltak első szóra.
-A reklám molinótokat kitesszük a csarnok falára – ígérte Tandem Balu – s a televíziós riportban ország világ látni fogja!
A nagyobb vállalatok 100-200 ezret fizettek a reklám-molinók kihelyezéséért, a kisebbek 40-50 ezret.

Az üzlet beindult. Először kéthetente, később hétről-hétre megrendezésre került a LENDÜLET Kispályás Labdarúgó Kupa. A televíziós közvetítések miatt a verseny hamarosan országszerte ismertté vált, vidéki csapatok is kezdtek nevezni. Szűk lett a B pavilon, Balu kibérelte az A-t is. Nem volt olcsó, de a bevételekből futotta.
A szponzorok jó pénzt fizettek a reklám-lehetőségért, s ráadásként értékes ajándékokat hoztak, feliratos pólókat, vásárlási utalványt, gyönyörű, kézműves porcelán vázákat, sportszereket, társas-utazási csekkeket, amelyeket az érmek, a kupák és az oklevelek mellé kaptak a csapatok.

Egyik nap különös megkeresés érkezett a céghez. Balu a cégügyeket a kutatóintézetbeli telefonján bonyolította le. Ha nem tartózkodott éppen a szobában, vagy kiszálláson volt, akkor Szőke Istvánné, Zsuzsi, a mosolygós nagydudájú tecnnikus-lány vette át az üzeneteket.
A nevet nem értette, és az se volt világos, honnan, melyik vállalattól, intézménytől, vagy szervezettől beszél az illető.
-Kéne nekünk kétszáz-ezer szórólap. A szöveget faxon átküldjük, csak a dizájnt kellene megtervezi és aztán kinyomatni A/4 lapokra. Egy lapért 100 Ft-ot tudunk fizetni, ha ez megfelel.
Balu habozott egy öltést. Mit mondjon ő erre? Neki nincs se nyomdája, sem olyan grafikusa, aki a szórólapot megtervezné.
-Utána kell néznem, van-e rá kapacitásunk. Még ma visszahívom, uram.
Megkérte a kolleganőjét, tárcsázza Roth Emilt, ő meg leült az íróasztalhoz és leírta a számokat: 200 000 x 100 = 20 000 000.
Hitetlenkedve meredt a papírra, 20 millió, motyogta. Közben bejött a hívás.
-Szevasz Emil – szólt bele a kagylóba. -Tudod mi történt?
Elmondott mindent töviről hegyire.
-Ugye csak valami beugratás, nem komoly? Ki lehet ez a faszi? Honnan a csából került elő? S miből gondolta, hogy mi majd megcsináljuk?
A válaszon ugyancsak meglepődött.
-Ez egy társadalmi szervezet. Én szóltam nekik, hogy hívjanak fel – hallatszott az ismerős, nyugodt hang a kagylóból. -Nyugi, ne tojj be. Tisztában vagyok vele, hogy ti ketten a Meredi Palival nem tudjátok megoldani, de nem is nektek kell. Hívd fel a Szikra Nyomdában Verseghy Elemér üzemvezetőt. Hivatkozz rám. Ajánlj 50 forintot per lap, szerintem ennyiért elvállalja. Tiszta üzlet. Te vagy a fővállalkozó, ő az alvállalkozó. A megrendelő neked fog utalni. A Szikrának is jut 10 millió, és a GMK-nak is. Aztán majd megbeszéljük, mi legyen ezzel a pénzzel, mármint a te részeddel!
Balu nyerített jókedvében.
-Jó, persze. Sima ügy. Egyvalamit azonban nem értek. Az ürge miért engem hívott, s miért nem közvetlenül a nyomdát? Akkor 50 Ft-ból megúszta volna!
Emil halkan, udvariasan nevetett. -Nem kell mindent értened. Majd egyszer, ha összefutunk, elmagyarázom. Nem telefontéma.
Erre azonban nem került sor. Végül Meredi Palitól tudta meg, mit kell csinálni a pénzzel, Meredi Palit pedig Székely Hajnalka tájékoztatta.
-Emil azt üzeni – mondta Petri Mici kíváncsi tekintetétől kísérve az asztal másik oldalán ülő fiatal kollégának – hogy a bevétel 10%-a maradjon a GMK számláján, a többit utaljátok át négy közhasznú alapítványnak. Ide írtam le, erre a papírra a számlaszámokat.
A pénzügyek kezelése a későbbiek során is e séma szerint zajlott: Székely Hajnalka volt a kapocs Emil és a GMK között.

Azt követően, hogy Balu letette a telefont, megszólalt a Zsuzsi.
-Válló-félben vagyok – közölte kacér mosollyal, mintha előtte ez lett volna a téma. -A férjem egy vadbarom, mindig részeg! Múlt héten kidobtam, már nem lakunk együtt.
Balu a szórólap-ügylet lebonyolítása után Budaőrsön a használt-autó kereskedésben vett egy csodaszép, vajszínű, 6 éves 250-es turbódízel Mercedes gépkocsit. Úgy gyorsult, mint az álom, s a végsebessége 220 km/ó volt. Az érdi emelkedőn simán tartotta a 190-et. Ezzel az autóval vitte ki nagydudájú Zsuzsit Erzsébetre, ahol a lány lakott. Zsuzsi konyakkal, pogácsával kínálta, bekapcsolta a magnót, melléült, az ölébe könyökölt, aztán dugtak. Jó volt vele, de meg se közelítette Icát, vagy a Park Szállóban felszedett kurvinckát.