Július 6-án, csütörtökön, három héttel Nagy Imre újratemetése után, éppen akkor, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai ártatlanságát, meghalt Kádár János. A tárgyalóteremben állítólag egy cédula járt körbe, melyre ez volt írva: „Meghalt Kádár!” Koporsóját százezer ember kísérte ki utolsó útján a Fiumei úti sírkertbe. A menetben sokan sírtak, és mondogatták: Isten veled Kádár apánk, Isten veled jótevőnk! Szóbeszéd keringett a tömegben arról, hogy a halála előtti estén papot hívatott, és meggyónta összes bűnét. Voltak, akik meghatottan említették: „szegény öreg, azt mondta, ki akarok menni Imre bácsi temetésére, és meg is tette volna, már csak azért is, hogy elbúcsúzzon egykori harcostársától, de már nem volt ereje hozzá”
Ha nem is volt ott, a TV közvetítésből mindent megtudhatott. Láthatta a Városligetben a Szépművészeti Múzeum előtt felravatalozott koporsókat, és az egész teret betöltő, tengerré növekvő tömeget. Hallotta a szónokokat, köztük egy heves vérmérsékletű, lobogó hajú fiatalember, egy bizonyos Orbán Viktor nevű fiatal demokratának lázító hangvételű beszédét, melyben a Varsói Szerződésből való kilépést és a szovjet csapatok kivonását követelte. Így volt? Valóban látta, és hallotta mindezt? S ha igen, az események mennyiben járultak hozzá gyors halálához? Sose fogjuk megtudni.

Június 19-én hétfő reggel, 3 nappal Nagy Imre újratemetése után Farkas elvtárs mielőtt bement volna a szobájába megállt Gajdosné gépíróasztala előtt, és váratlanul azt kérdezte: mondja Emma, akkor most én maga szerint ki vagyok? Egy gyilkos gazember vagyok, akit majd felelősségre vonnak, elítélnek, s felkötnek?
Mielőtt még a „titkárnők gyöngye” első megdöbbenéséből magához térhetett volna, hogy válaszoljon, otthagyta, csendes, fáradt léptekkel az ajtóhoz ment és bezárkózott. Egész délelőtt nem engedett be magához senkit, és a telefont se vette fel. Fél tizenkettőkor a titkárságon dolgozók fülsiketítően éles csattanást hallottak bentről. Felugrottak és odarohanva feltépték a párnázott ajtót. Villányi Ica volt a legfürgébb, ő lépett be először. Szörnyű látvány fogadta a betódulókat. Vérbe-fagyva az íróasztala mögött a perzsa szőnyeg-utánzat sarkán feküdt a főnök. Véres kezében füstölgő revolver, munkásőr-szolgálati fegyvere. Fél fejét elvitte a golyó. Megmaradt szeme tágra nyílva meredt a semmibe. Ősz haja vérgubanc. Agyveleje a falra fröccsent, éppen a Lenin kép alá.
-Gyorsan! -kiáltotta Gajdosné. -Hívjátok a mentőket!
Ő maga akart a telefonhoz rohanni, mert Eszteriné és Villányi Ica földbegyökerezett lábbal álltak, de egyszerre csak kibicsaklott a lába alóla és összeesett. A kiérkező mentők két halottat találtak a földön: Farkas elvtárssal a golyó végzett, Gajdosnét pedig szívroham vitte el.