Barna Roland kegyetlenül kaki helyzetbe került. Ezek nem az író szavai, ezt ő mondta magában, az ő szavait idézzük: „kegyetlenül kaki egy helyzet”. Kollégái egy cseppet sem voltak kíméletesek a fiatal csoportvezetővel, a fordulatot követően ütötték, vágták, ahol érték…
Borcsok Tivadar például, aki az ORIGO legfrissebb számát olvasta, egyszer csak letette a lapot, átbámult Rolandra és nagy ártatlan, pimasz képpel megjegyezte: „az ellenforradalom idején azért sokkal másabb volt a helyzet, nem?”
A fiatal KISZ titkár nem reagált. Úgy tett, mintha az előtte fekvő statisztikai jelentést tanulmányozná, igazából azonban befelé nézett a lelke magányába, és sírt, befelé hullottak a sós-keserű könnyei.
-Elvtársak – fordult körbe ekkor a szobában a kis szemtelen-képű úr – ítéljetek akkor ti. Másabb volt, vagy nem volt másabb?
Fojtott röhögés. Schöregi Vali tenyerébe rejti vöröslő arcát, Szász Miki élénkebb hangokat hallat, nem illik részletezni.
Dögletes csend, a pajzán jókedv nyálfonata úgy lóg, lebeg a levegőben, mint nyáron vízparti kertekben a békanyál. Epe.
Roland összeszedi magát, felnéz. Szembenéz kínzóival, akik napok óta tépik. Tudja, egyszer be kell teljesednie. Készült rá, éjszakái magányában százszor átforgatta magában a szavakat, amelyeket hozzájuk intéz majd. Forr belülről az indulata, de megpróbál hűvös maradni, mint a pályán gólhelyzetben, amikor Tandem Balu átadását követően már csak a kapuba kell lőni a labdát. Igen, a sport segít, ismételgeti magában eltökélten. A sport segít elviselni a kaki élethelyzeteket!
Más azonban az éjszakai magány hosszú, hűvös csendje, és más a berobbanó éles, forró pillanat. Felemeli a kezét, mintegy csendet parancsolva. Szeme átszúrja a távolság pókhólós szövetét, s betalál a szemekbe. Borcsok Tivadar, Schöregi Vali, és Szász Miki bújik ez elől a tekintet elől. Marha erős most Barba Roland, olyan érzés ez, mint a kapu előtti gólhelyzetben.
-A dolgokat több nézőpontból lehet szemlélni – mondja, s hangja a régi, az ércesen, határozottan csengő „barnarolandos” hang.
-Egy biztos. Hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak alkotmánya fehéren feketén kimondja, hogy az, aki az ország fennálló rendje ellen támad, hazaárulást követ el. Ez a törvény. És ezt figyelembe véve az 56-os események jogi értelemben ellenforradalomnak minősülnek, még akkor is, ha az emberek igazságérzete mást diktál.
Elhallgat. Csend van, de ez olyasfajta csend, ami nem békés, hanem tele van feszülő indulattal, kiabáló, ágáló szörnylények visítoznak benne. Mélylélektani, mondhatnánk és valóban így is van, így lenne, ha hihetnénk abban, hogy van olyasmi, amire ráillik az a kifejezés, hogy „mélylélektani”
Ezt a csatát megnyerte Barna Roland. De hogyan tovább? Tudja, a saját belső háborújában ez az apró kis győzelem édes-mindegy, egy nagy semmi, nem számít. Tudja, még hosszú a hadi-ösvény. Nem fél, mert aki sportol, semmitől sem fél. Csak ki kell majd menni újra a pályára és lőni a gólokat, a gólok kihozzák majd a sötétből. És addig? Addig persze nincs megnyugvás. Viszont addig elmehet mindenki a bús, büdös p.csába!