A Pártbizottság rendkívüli ülését összehívni nem volt egyszerű feladat, legelőször is tájékozódni kellett, ráérnek-e az elvtársak, aztán pedig meg kellett jelölni a témát, ami indokolja a halaszthatatlan sürgősséget. -A sürgősség meg van, mormogta maga elé Tarján Rudolf a Hivatal párttitkára. A Pártbizottság faburkolatú termében ült az íróasztala mögött, előtte az asztalon szétnyitva a Népszabadság, és egy fajansz csészében a kávé. Lepöckölte cigarettája hamuját az ezüst hamutartóba. Nagy Imre újra-temetése, és a temetést követően észlelhető politikai bizonytalanság, az emberek fejében kialakuló, és egyre ijesztőbb méreteket öltő zűrzavar elég indok arra, hogy a Párt, minden egyéb dolgot félretéve, azonnal lépjen.
Eljutottak hozzá a hírek, nap, mint nap beszélt a dolgozókkal. Mi lesz most? -ezt kérdezték a legtöbben. Belenézett a riadt szemekbe, hallotta a félszegen kiejtett szavakat. Az emberek félnek, nem tudják, mit hoz a jövő. Lám csak, mit mondott a minap is Némethné Aranka. Az ebédlő előtti folyosó-szakaszon futottak össze, az asszonyka bentről jött kifele, ő meg befelé igyekezett ebédelni.
-Vége van? -csak ennyit kérdezett. -Mondd csak Rudi, hát tényleg vége mindennek?
Annyi fájdalom, félelem és bizonytalanság volt azokban a szürke szemekben, hogy azt elmondani nem lehet. Ő és a férje régi kommunisták, mindig hűségesek voltak a párthoz, a néphez, és erre most, tessék! Elkezd fújni valami vékony, vacak szél, egyre erősödik, orkánná dagad és elsöpör mindent!
Felhívta Szirmai elvtársat a kerületi pártbizottságról, mondjon valamit, hátha ő többet tud. Hátha csak vaklárma ez az egész, három nap alatt kifúj, aztán jön majd valaki fentről, egy erős, kemény ember, a Nyers Rezső például, kezébe veszi a gyeplőt, és rendet csinál.
Szirmai azonban csak ötölt hatolt, sunnyogott. Pár semmitmondó szó után arról kezdett beszélni, hogy milyen rohadt meleg van, ő bizony szarik mindenre, le is megy pár nap múlva a családjával Kenesére nyaralni.
-És…izé… tudsz arról valamit, mit mondanak fenn az Elnöki Tanácsban? – Tarján elvtárs úgy kapaszkodott a kérdésbe, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba. Tudta, hogy Szirmai egyik unokatestvére a titkárság vezetője Németh Miklós mellett.
-Semmit nem mondanak. -Gúnyos nevetés hallatszott a kagylóból, frusztrált, éles, kellemetlen hang. -Különben is: leszarom, bármit mondanak. Nem érdekel. Megyek nyaralni és kész!
Kattant a készülék, letették odaát a kagylót.

Elhatározta magát. Meg kell nyugtatni a párttagokat. Azt fogom mondani: „nyugalom elvtársak, a párt és a kormány a helyén van, dolgozunk, és minden problémát megoldunk!” -határozta el.
Összecsukta az újságot, felhajtotta a kávéja maradékát. Egy légy döngött benn, rárepült a kezére. Elhessentette, de újra meg újra visszajött, ott repdesett körülötte. Még tíz óra sem volt, de elviselhetetlen meleg volt benn a behúzott sötétítő-függönyök mögött. A plafonon lustán forgó ventilátor felkavarta a posványos levegőt, nem sokat segített. Összecsavarta az újságot, és a légy üldözésére indult. Tudta, nem szabad türelmetlennek lennie. Megkerülte a nagy tárgyalóasztalt, és a túlsó végében lesben állt. Türelmét végül siker koronázta, egyszer csak jött a légy és odarepült eléje, az asztal szélére.
-Lépj beljebb, ostoba – biztatta -így nem tudlak agyoncsapni!
A legyek nagyon buta kis állatok. Ez is az volt. Hallotta az ember szavát, és biztatásnak vette. Azt hitte, azt mondja: gyere beljebb, ott egy kis kenyérmorzsa.
Hat fürge lábán elindult befele. Abban a pillanatban lecsapott Tarján. A légy meghalt, kiszenvedett. A párttitkár összecsippentve hüvelyk és mutató-ujját óvatosan megfogta a tetemet, a szárnya végénél fogta, úgy vitte. A szemétkosárba dobta és így szólt: na!
Beletörölte a kezét a nadrágjába, az ajtóhoz lépett, kitárta.
-Piroska, kérem, jöjjön egy kicsit! Ma, délután háromra összehívom a Pártbizottságot. Rendkívüli ülés lesz. Értesítse az elvtársakat!
Odaadott egy listát a lánynak. A listán a következő nevek szerepeltek: dr Tóth Dezső, a Hivatal elnöke, Pákozdi János, elnökhelyettes, Dorogi András, Varga Attila, Tárnoki Szilárd, Verchliger Sándor „nékoszos” elvtársak, Melczerné a munkaügyről, Nemesné Falusi Etelka, Gajdosné, Dombi Tibor, Tábori Tóbiás, Harcsa Kálmán, Szemere István. -Őket hívja. És, mivel nagyon fontos ügyről van szó, kéretem Roh Emilt és Csoknyai Kamillát is!