Az élet a legjobb rendező! Kamilla sokszor tapasztalta, s előérzete most se csalta meg. Bementek a nappaliba. Hellyel kínálta a férfit a könyvszekrénnyel szemközti fotelben. -Mindjárt jövök – mondta, s kisántikált a fürdőszobába. A fürdőszoba az előszobából nyílt, a nagyszoba ajtaja szokás szerint kitárva. A nő tudta: a fotelből nem lehet látni a fürdőszoba ajtaját, de ha valaki feláll, és odamegy a könyvszekrényhez, hogy kivegyen például egy könyvet, akkor a nyitott, ólomüveg-berakásos ablakú előszobaajtón keresztül bal-felé megpillanthatja a fürdőszoba ajtót, és ha az az ajtó valami oknál fogva véletlenül nyitva maradt, hát akár be is láthat.
Mintha a Sors keze rendezte volna a folytatást. Radványi álmélkodva nézte a hatalmas könyvszekrényt a rengeteg könyvvel, az özönvíz előtti állótükröt, a tükör felett a falon a fényes réz-keresztet, és a kicsi, keretbe foglalt képet Szűz Máriával. Pillantása egy idő után visszatért a könyvszekrényhez. Onnan, ahol ült, még szemüveggel sem tudta elolvasni a címeket és a szerzők nevét, de az egyik polcon, az egyik könyv nagyon ismerősnek tetszett. Mintha, igen, mintha neki is meglenne otthon az a szürke fedelű, kisalakú könyv, gerincén a zöld betűkkel!
Felállt, odaslattyogott, elhúzta az üveget, óvatosan kiemelte. Ez az! Elállt a szívverése. Ugyanaz a könyv! Orosz Imre, „fűszálak”. Versek és novellák, mind irredenta, és mind magyar!

Megfordult, hogy könyvvel a kezében visszatérjen a fotelhez, ám akkor megpillantotta! A fürdőszoba ajtó véletlenül nyitva maradhatott, s a nyíláson át meglátta a lányt! Csak fehérnemű volt rajta, az is csak alul: csak bugyi, és harisnya. Keblének két mezítelen halma cukorsüveg, a bimbók rajta nyíló piros rózsák, – combja hófehér bőre kivillant a fekete harisnya, és a kisnadrág csipkefodrai között! Az öregúr úgy érezte, hogy életében nem látott még ilyen szépet. Kamilla éppen felrakta a lábát a kád szélére, s kezdte lekapcsolni csípőjéről a harisnyakötőt, emlője előre biccent.
Elborította agyát a gőzös vérhullám. Visszahőkölt. „Istenem bocsáss meg!” -fohászkodott némán a Teremtőjéhez. – „Nem akartam! Drága kis szentem, te lány, szittya puszták érintetlen vadvirága, Isten látja lelkemet, nem szándékoltalak meglesni!”
Szégyenérzet vett erőt rajta, ellépett az ajtó elől, vérvörös képpel leült korábbi helyére, töltött magának az üvegasztalon álló vizeskorsóból egy pohár vizet, s mohón felhajtotta.
Belelapozott a könyvbe, hogy kissé lecsillapítsa szíve dobogását. Ismerős volt minden szó, minden betű. „Vak Bottyán toboroz…máriás a zászló, az én szívem oda, az alája való. Isten áldjon asszony….Isten veled gyerek! Halljátok a kürtszót? Sietek, én megyek!” A vers címe: „Inkább ma, mint holnap”.
Mire végigolvasta, ott állt előtte a lány. Pongyolában volt, magassarkú klumpában, haja nedves, bőre illatos, bokáján kötés. Mosolygott.
-Lefőzöm a kávét Miklós. Tegye magát addig kényelembe. Akar zuhanyozni?