Kripta-hangulat este otthon Svéderéknél. Fázós hideglelés a forró nyárban. Körbeülik az asztalt, középen felvágott, szalonna, hagyma, tej, vaj, sajt, kenyér. Senki nem nyúl az ételhez, kerülik egymás tekintetét. A gyerekek is érzik, hogy nagy a baj, lehorgasztott fejjel bámulnak a cipőjükre. Apa után Anyát is kirúgták a munkahelyéről, sírva jött haza. Mi lesz most, erre gondol mindenki.
-Hát hisz van egy kis tartalékunk – szólal meg végül Apa. -Megpróbál vidám nemtörődömséget mímelni. -A kocsit is eladhatjuk ugyebár.
Megindul a beszéd, folyik a sok haszontalan szó, alapvetés nélküli tervezgetés. A remény hal meg utoljára. Éhen halni nem fognak, Anya talán takarítani fog valahol, Apa éjjeliőr lesz, ha lesz, de jócskán össze kell húzni a nadrágszíjat.
Tilda szólal meg, ő már nagylány, 12, majdnem felnőtt. Mer álmodni, mint egy gyerek, és át tudja gondolni, mit lehet és mit nem.
-Van egy ötletem.
-Mondjad drágám! -Anya szól. Bátortalanul mosolyog. Megpróbál erősnek látszani. A gyerekeket nem szabad megijeszteni.
-Adjuk el a lakást. A pénzből vegyünk Pomázon egy telket, hétvégi házzal. Úgyis ezt terveztük, erre gyűjtöttünk. Majd ott lakunk, téliesítjük, s HÉV-vel járunk be Pestre az iskolába.
Rájuk néz, nagy, kék szemeivel. Egy tündér Tilda a nagylány. -És tudjátok mit? Csináljunk egy lángossütőt lenn a parton, abból meg lehet élni. A különbözetből biztos futja egy lángos-sütő bódéra, pláne, ha a spórolt pénzt is hozzácsapjuk.
A kamaszlányok büszke önérzetével néz szét a családon. Bízik benne, hogy megvalósítható a terv, csak akarni kell. Látja is magukat, saját magát, az öccsét, és pár év múlva a küszöb előtt ácsingózó jövő ölén a kis Erzsikét, ahogy kézen fogva indulnak el reggel a HÉV megállóba, míg apa és anya már melegítik lenn a parton a tepsiben az olajat.
Az öccse, Bálint mást is lát. Lelki szeme előtt megjelenik a piros kenu, ami most lenn van a garázsban, alig használják. Beleül Tildával és a kis Erzsikével, kezébe veszi a lapátot. Irány a Duna, a szigetek, a szabadság.

A felnőttek gondolkodnak. Nem mond butaságot Tilda. Pomáz? Miért ne?!
Anyuka gondolatai azonban más irányba is elkalandoznak. – És akkor mi lenne – fut neki – ha vásárolnánk Pesthez közel egy tanyát? Tarthatnánk disznót, libát, kacsát, tyúkokat. Zöldséget termelnénk, paprikát, paradicsomot, salátát, hagymát, karalábét, és a piacon eladnánk a fölösleget.
Romantikus szép álom. Nagypapa, nagymama szintén tanyán éltek, amíg meg nem haltak.
Erzsike lelkesedik.
-De jó! Lesznek kiscicáim!

Svéder Rezső mérlegel, számol. Árban tök mindegy, tanya, vagy nyaraló. Félmilláért kapnak ezt is, azt is. Állatok, vagy lángossütő bódé? Ez is, az is kitelik bőven százezerből. Lépni kell, ő úgysem fog tudni elhelyezkedni középfokú statisztikusi végzettséggel, s Anya sem irodistaként. Esély sincs rá. Állami vállalatok, intézmények, üzemek és gyárak sorra zárják be kapuikat.
Nyaraló, vagy tanya? Pomáz, vagy Kiskunröcsöge? Ez itt a kérdés.
Nagyot, keserveset sóhajt. A nyál megkeseredett a szájában, lenyeli. Ő a családfő, nyomja a vállát a felelősség. Amit ma dönt, attól függ a család jövője. Felemeli a fejét, béke, nyugalom, s valami aggódás féle ömlik el széles, piros képén.
-Az állatokba, és a zöldségbe belebuknánk Anyus. Nem értünk hozzá. Azon kívül a fővárosba való bejutás is nehéz ügy. Gondold el. A gyerekeknek ide kell járniuk, itt vannak a legjobb iskolák. Kelhetnénk fél ötkor, hogy nyolcra a suliba legyenek.
-Sok ember él így – védekezik Svéderné. Ő más szemmel nézi. -Reggelente tele vannak a vonatok, nézd csak meg egyszer a pályaudvarokat.
Tanakodnak.
-Maradjunk Tilda ötleténél – lyukad ki végül a biztos megoldáshoz Rezső úr. – Az tűnik a legjobbnak! És most imádkozzunk, mielőtt ennénk, tápláljuk lelkünket mennyei malaszttal: édes Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk, ámen.