-Én egyes egyedül csak a magyar hazám érdekeit tartom szem előtt, a magyar emberek boldogulásáért akarok küzdeni!
-Nemesné a Keresztények Országos Szövetségének székházában Bokros Zsuzsa előtt jelentette ki ezt. A székház Budapest történelmi belvárosának talán legpatinásabb utcájában, a Nádor utcában volt. Szecessziós stílusban épült impozáns bérpaloták sorakoznak egymás mellett itt, bankok, országos hatáskörű nagyvállalatok székházai. Szigorú, kőbe faragott súlyos elegancia, sötéten villogó ablakszemek, államiság, országérdek-szellem lengi körbe. Ami New Yorkban a Wall-Street, az, Budapesten a Nádor utca.

-Egész családom ráment a kommunizmus elleni harcra. Apámat, aki igaz magyar volt és hithű katolikus, 1946-ban Rákosi felakasztatta. Anyám, nagybátyáim, nagynénéim hosszú évekre börtönbe kerültek. Keresztapám, Endre László, a kereszt utolsó lovagja, a nagy magyar, bitófán végezte.
Endre László soha nem volt a keresztapja, ez azonban nem zavarta Etelkát. Az se, hogy a családját ő maga dobta fel.
Megakadt egy pillanatra a beszédben, a visszaemlékezés szívszorító pillanatai szemmel láthatóan minden erejét felőrölték. Erőt vett magán, felemelte meggyötört fejét.
-Harcolni akarok azért, hogy a sötétség évei soha többé ne térhessenek vissza Magyarországra. Vallásomat gyakorló, hívő emberként nem nézhetem tétlenül, merre fordul hazám sorsa. A kommunizmusban, mint sokan mások annyian, én is kénytelen voltam belépni a Pártba… azok közé. -Fitymálva görbítette le a szája szélét ennél a szónál. – Nem önszántamból tettem, zsaroltak, fenyegettek. A rosszból megpróbáltam jól kijönni, OKH-s munkakörömet arra használtam, hogy ahol tudok, ott segítsek a magyar embereknek, egyengessem útjukat, biztassam, bátorítsam őket. Több ezer jó szándékú magyar ember adatait őrzöm mikrofilmen, egyedi példány, nincs több belőle, amit ezennel felajánlok a KEOSZ-nak. Nálatok a legjobb kezekben lesz, drága Zsuzsám, tudni fogjátok kik azok, akiknek segítségre van szüksége, kik azok, akikre számíthattok, s kik az árulók, akik aljas idegen érdekeket szolgálva áruba bocsátották szent hazánkat!

Bokros Zsuzsát lenyűgözte a vele szemben lévő nőből áradó erő, és tisztaság. Szemét elöntötték a könnyek, szemüvege bepárásodott. Levette, megtisztogatta. -Nem kell szégyenkezned drágám! – mondta a meghatottságtól elakadó hangon.
-Nehogy azt hidd, hogy csak egyedül téged kényszerítettek. Tudod hány vallásos, becsületes magyar van közöttünk, aki a múlt rendszerben KISZ-tag, vagy párttag volt? Itt van például Szederkényi Janó, Intézőbizottságunk elnöke. Ő párttitkár volt a XX. Kerületben. Vagy az én helyettesem Erdődi Piroska. -Megengedett magának egy félmosolyt. -Piroska KISZ-bizottsági tag volt Miskolcon, ma meg hitoktató a Kőbányai Plébániatemplomban
-Tudom – mondta Nemesné. -A Hivatal helyi területi igazgatóságának főelőadója volt nemrég.
-Úgy van – helyeselt Bokros Zsuzsa. -Ő is tőletek került át hozzánk.
-Csakúgy, mint az Árpássi Zoltán – bólogatott Nemesné. -Emlékszem, hogy a pártbizottsági üléseken minden hozzászólását így kezdte: „az ellenforradalom idején elvtársak…”
-Árpássi? Várjál csak drágám! Megvan, hopp. Hát persze. Igazad van, mi mindent tudsz te, valóban, ő is az OKH-nál dolgozott. Most az egyik kerületi referensünk. Soha nem hiányzik egyetlen szentmiséről sem. Ugyanoda jár, ahova én, a Tabánba. Rendszeresen gyón és áldozik, példás, Istennek tetsző, keresztény életet él a családjával együtt.
-Hát igen, ilyen az élet! Muszáj volt, nem lehetett kibújni.
Belemerültek a témába, hosszú percekig sorolták a közös ismerősöket, akik nemrég még mozgalmi emberek voltak, KISZ tagok, párttagok, szakszervezeti vezetők, s ma a rendszerváltó pártok megbecsült tisztségviselői.

Nemesné vívódott. Még egy fontos dolgot szeretett volna közölni, csak nem tudta, hogy vágjon bele. Szerencséje volt, mert Bokros Zsuzsa így szólt. -Pártunk tagjai égő gyertyák lesznek, akiknek fényétől meghátrál az éjszaka sötétje. Szeretettel üdvözöllek tagságunk soraiban, legyél te magad is egy égő gyertya, Krisztus élő világossága!
-Ámen – vetett keresztet Nemesné. -Apropó – mondta – a sötétségről jutott eszembe, amit említettél. Munkám során kapcsolatba kerültem emberekkel, akiknek az, az érdekük, hogy a sötétség fennmaradjon.
-Kikre gondolsz?
-Sokan vannak, nem jönnek ki a fényre. Alattomos aknamunkát folytatnak, hogy megdöntsék a kormányt, visszahozzák a kommunizmust és az oroszokat!
-Ne mondd. Hallatlan!
Az asszony befelé mosolygott. Jó úton járt, a másik bekapta a horgot.
-A főkolompost úgy hívják, hogy Roth Emil. Jól ismerem, osztályvezető a KSH-nál. Nemrég még az OKH-nál dolgozott, onnan vették át. Nem tartod furának? Miért pont őt?
Hatásvadászó szünetet tartott, leste Bokrosné arcát. Beszélgető partnerén nem látszott, hogy tudná, ki a megnevezett, így hát bátrabban folytatta.
-Ez az ember spion. Kém. A legvadabb, legveszélyesebb magyarellenes szemétláda, akit csak valaha ismertem.
Bokrosné kétkedve rázta a fejét.
-Nem tudom, kiről beszélsz. Őt nem ismerem. Árthat nekünk szerinted?
-Ó, hogyne.
Etelka el volt ragadtatva magától, ezt a nőt sikerült beetetnie.
-Mint egykori titkos-ügynök, mindenkiről, mindent tud. Bárkit kipécézhet közülünk, akit aztán megzsarol, és arra kényszerít…-Mire?
-Bármire.
-Értem.
-Ne félj, én tudom, hogy férkőzhetek a bizalmába. Ha akarjátok, rajta tartom a szememet, és minden lépéséről beszámolok.
-Ez nagyon veszélyes! Valóban megtennéd?
Nemesné kihúzta magát ültében. Összerendeződő vonásai bátorságot, eltökéltséget sugároztak.
-Hát persze, hogy meg. Említettem az elején, hogy a hazámért minden áldozatra kész vagyok. Egyet kérek csupán…
-Éspedig? -Némi gyanakvás érződött Bokros Zsuzsa hangján.
A volt személyzeti vezető, pártitkár helyettes hátra dőlt. Testtartásából áradt a fesztelenség, bár legbelül majd szétvetette az ideg.
-Biztosítsatok nekem függetlenített vezetői posztot. A pénz, a fizetés nem számít. A lényeg az, hogy szabad kezem legyen.
Bokrosné biztatóan rámosolygott vastag, sok dioptriás szemüvege mögül.
-Az csak természetes drága Etelkám. Én támogatom, és ilyen értelemben referálok majd a pártvezetésnek. Bizottsági ülés elé terjesztem, de már most elárulhatom, minden bizonnyal meg fogod kapni a vezetői megbízatást.

Búcsúztak, összepuszilkodtak.
-Köszönöm, hogy eljöttél. Nagyon örülök neked, nagyon hasznos volt ez a megbeszélés.
-Én még jobban örülök drága Zsuzsám. Hálával és szeretettel köszönöm a lehetőséget, s a kedves, szívbéli jóságot, amivel fogadtál itt engem.
-Ugyan drágám. Ez csak természetes!
-Akkor…én most…
-Menj csak. És ne feledd el soha, mi vagyunk Krisztus világossága, a gyertyaláng, ami beragyogja az éjszakát és elűzi a sötétséget.
-Sok szeretettel köszöntelek!
-Én is téged, édes jó Etelkám! A jó Isten gazdag, szent áldása kísérjen! Legyen veled, érezd minden áldott percedben a magyar emberek soha el nem múló szeretetét, bizalmát és háláját.