Egres leves volt ebédre és zöldborsós sertés-szelet. Lekváros-tekercs zárta a sort, tejszínhabbal a tetején. Tokaji Szamorodnit ittak hozzá szépen metszett kristálypohárból. A két kislány alig bírta kivárni az ebéd végét, izegtek, mozogtak etető-székeikben, egymást dobálták a borsószemekkel, sikoltoztak, lóbázták a lábukat, rugdosták az asztalt. A kávé után Emil bevitte őket a gyerekszobába, hogy aludjanak most már. Öt perc sem telt el, éktelen sivalkodás hallatszott bentről. Rosszat sejtve berohantak, ám kiderült, téves riasztás, Zsuzsika és Margitka békésen feküdtek egymás mellett ágyaikon, a takaró fülükig húzva.
-Margitka, Zsuzsi! – szólongatta őket halkan Alicja asszony. -Alusztok?
Válasz nem érkezett, a kislányok szeme csukva, egyenletesen lélegeznek.
Kimentek, leültek megint az asztalhoz, a sütemény és a kávé maradékához. Két pillanat múlva ismét sivalkodás. Mintha malacot ölnének.
Rohanás. Óvatosan kukucskálnak az ajtórésen, semmi. A lányok alszanak.
Harmadszorra ugyanez. Na, akkor már nyilvánvaló volt, hogy a kis csibészek szórakoznak velük.
-Várjatok csak – mondta Emil – nyugi. -Bemegyek hozzájuk, s mesélek a kedvenc könyvükből. Azon tuti biztos, hogy elalszanak. -Jót nevetett a benyögésen. Erre valók a könyvek. (Tényleg erre?)
Bement a gyerekszobába, Alicja és Hajnalka magukra maradtak.
-Hallom, Emil mondta nemrég, hogy van valami csomó a melledben Alicja? – kérdezte aggodalmas hangon a lány. – Meg volt már a vizsgálat?
-Még nem! -Alicja szégyenlősen mosolygott. Fura erről idegennel beszélni. De hát Hajnalka nem idegen, a gyerekek keresztanyja, és az ő legjobb barátnője. Sőt, ennél is több, mintha egyenesen a testvér-húga lenne, olyan neki Székely Hajnalka.
-Majd a jövő héten. De nem hinném, hogy komoly. Már alig érzem. Ma reggel meg se találtam.
-Nézted?
-Ja. Megpróbáltam kitapintani zuhanyozás közben
.
Habozott egy kicsit, oldalról lesett Hajnalkára. Odanézett, elkapta a tekintetét. Félelem, kétség és reménykedés bujkált a szemében.
-Megnéznéd te is Hajna? Nem haragszol, hogy ilyesmit kérek tőled?
Kis csönd. Szól a szomszédban a TV, áthallik a panellakás papírvékony falán.
-Jó – mondta lány késve egy ütemet. -Ha akarod?

Rettenetesen zsenánt egy helyzet volt. Meghatotta, hogy Alicja ilyen bizalommal van iránta, ugyanakkor félt is attól, ami következik.
Alicja felállt, intett Hajnalkának. -Ne itt. Menjünk be a fürdőszobába. Emil bármelyik percben visszajöhet.
Bezárkóztak, Emil felesége még a riglit is beakasztotta. Levette a blúzát, felhúzta a melltartót a bal melléről.
-Itt kéne lenni, körülbelül két centivel a bimbó alatt.
-Nem látok semmit – mondta Hajnalka. Lehajolt közelről szemlélte Alicja telt, hófehér keblét.
Alicja megfogta a saját mellét, elkezdte gyúrni. Kereste a csomót, de nem találta.
-Próbáld te is, légyszi! -kérte. -Nézd csak! Itt volt valahol.
Hajnalka felegyenesedett, odanyúlt, s ahogy Alicjától látta, ő is nyomkodni, gyúrni kezdte ugyanott. Arca vörös volt, keze jéghideg, a tenyere nyirkos. Érdekes egy érzés, mondta magában. Kezemben tartom Emil feleségének a mellét. Emil is így szokta vajon, amikor házaséletet élnek?
Elszégyellte magát.
Hogy juthat ilyesmi az eszembe?! Fúj! Ne mán!
Magára értette, hogy fúj, mármint, hogy erre gondolt.
-Én sem találok semmit – jelentette ki egy idő után.
– Kicsit feljebb és jobbra- utasította Alicja.
Hajnalka arra felé vitte az ujjait. Egyszerre csak egy pontnál megállt. -Itt! -Odavitte Alicja kezét. -Érzed? De ez semmi, ne izgulj, nekem is volt, s egy idő után magától felszívódott. Állítom, hogy csak egy apró zsírcsomó. Alig érzem. Szerintem a röntgen ki se fogja mutatni.
A fiatal lengyel nő, Emil felesége, alig néhány évvel idősebb Székely Hajnalkánál, ábrándos, kék szemű, szép-arcú, jó alakú, haja szőke, mint az árvalányhaj fűzére, bőre fehér, mint az alabástrom, szemmel láthatóan megnyugodott. Visszaigazította a melltartót a mellére, belebújt a blúzba.
-Én is remélem – mosolygott kissé zavartan a lányra -Minden esetre nagyon köszönöm, hogy segítettél Hajnalka. Nagyon aranyos vagy!
A lány visszamosolygott rá. A pír az arcáról még mindig nem múlt el teljesen. Lesütötte a szemét.
-Szívesen. -Újra ránézett Alicjára. Fénylett a szeme, mint Kököjszi és Bobojsza vitorlásának a Szent Kristófnak parányi lámpácskája. – Minden rendben lesz – lehelte félénk-szégyenlősen.
-Tudom!
Visszamentek a szobába, Emil már ott volt, éppen töltött magának egy pohár bor.
-Hát ti?
-Jaj, csak a hajamat igazítottam meg a tükör előtt – nevetett Alicja elpirulva. -Hajnalka segített.