Roth Emil Bécsbe készült hivatalos ügyek miatt. A Wiener Walzerral utazott. Mielőtt elindult volna, szólt Székely Hajnalkának, jöjjön be egy percre. Arra kérte, fáradjon át egy üzenettel Csepregi Jánoshoz, a ZÖLGTESZ-hez.
-Fontos és sürgős. Telefonálni nem akarok, mert lehallgathatják. Az én vonalam tiszta, de az ottaniért nem teszem tűzbe a kezem.
Hajnalka a fejét rázta.
-Bocs, Emil, megmondom őszintén, nem szívesen megyek Csepregi Jánoshoz. Tudod, régi dolgok. Szólj lécci Szereda Editnek.
-Rendben – egyezett bele az osztályvezető.
Így aztán Edit ment. Ő vitte az üzenetet, ami így szólt:
„Az Országos Hatáskörű Nemzeti Privatizációért felelős Koordinációs Bizottság közzétett egy listát. Holnap lesz nyilvános. Rajta van a ZÖLGTESZ. Haladéktalanul nyújts be pályázatot. Még ma! Ha igyekszel, te fogod megnyerni”

Emilnek volt egy régi barátja a Bizottságban. A jó-barát így szólt, amikor Emil avizálta: „Barátom barátját természetesen mindenben segítem. Ennyivel tartozunk egymásnak. Adja be a barátod az igényét hivatalos formában minél előbb, mielőtt mások rácuppannak. Majd sürgősséggel elbíráljuk, van rá jogi klauza”.
A barát még abban az évben Tandem Balu cégének igazgatótanácsbeli tagja lett. Nem volt „igazgatótanács” a cégnél, de az ő kedvéért kreáltak. Hasznos pénzügyi iránymutatással szolgált sok fontos, privatizációs ügyben. S bár egy percet sem töltött soha benn, havi fizetése közelítette a millát.

Edit elámult az elegancián, ami fogadta. Náluk, a Hivatalban sem takarékoskodtak soha a fejesek rezidenciáin bútorral, szőnyeggel, függönnyel, festménnyel, de amit itt látott, az minden képzeletet felülmúlt. A vezérigazgató titkársága vetekedett egy Szépművészeti Múzeummal. A titkárnő beszólt telefonon Jánoshoz: vezérigazgató úr, Szereda Edit asszony van itt a Központi Statisztikai Hivatalból. Tudja fogadni?
-Szereda Edit? Igen, jó tíz perc múlva beeresztheti Valika, addigra befejezem a rejszolást. Ültesse le, kínálja meg kávéval, sajtos-rúddal.
A titkárnő, Petróczki Vali évfolyamtársa volt az egyetemen Editnek. A két fiatal nő módfelett megörült, hogy újra látják egymást. Vali hellyel kínálta Editet a sarokban lévő vendég-várató asztalnál. Kávéztak, beszélgettek, felidézték régi diákkori emlékeiket.
-Mióta vagy itt? – kérdezte Edit a másik lányt.
-Másfél éve.
-És hogy érzed magad? Jó a fizu?
-Ja, az, jó – mondta Vali. -Nagyon is! Csak…
-Csak? Mert látom rajtad, hogy valami nem stimmel.
Petróczki Vali a párnázott ajtó felé lesett. Mint űzött vadnak, olyan volt a tekintete. Idegesnek tűnt, szemében a félelem bizonytalan rebbenése. Szereda Edit rögtön kiszúrta, hogy baj van
-Mondj már valamit, az Isten szerelmére!
-Ez egy szörnyeteg – súgta a nő.
Váratlanul megeredt a hangja. Mintha gát szakadt volna át.
-Alig, hogy idekerültem, berendelt magához. Azt mondta, térdepeljek elé és….tudod. …Lenyomta a fejemet. Megtettem.
-Micsoda?! -Edit azt hitte, menten beájul.
-Így volt. Megfenyegetett, hogy ha nem teszem meg, kirúg, és mehetek a fenébe. Nekem kellett az állás és a pénz…..abortuszra, és az anyám kórházi kezelésére. Terhes lettem a volt barátomtól, aki elhagyott, amikor megtudta, hogy jön a gyerek. Belementem. Azt hittem, hogy csak egyszeri alkalom, gondoltam, egyszer kibírom. De aztán…
-De mi? -Szereda Edit hitetlenkedve nézett rá. -Azt akarod mondani, hogy…?
-Igen, azóta is. Hetente egyszer. Van úgy, hogy kétszer. Zsarol. Mutatott egy videofelvételt. Felvette az egészet, van benn valahol egy rejtett kamera. Én teljes mértékben felismerhető vagyok rajta, ő azonban csak deréktól lefelé látszik, ahogy az íróasztala mögött ül. Azzal fenyeget, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, ha nem vagyok hajlandó. Legszívesebben felmondanék, itt hagynám a p.csába, de ez nem megoldás. A vezérigazgató úr hiú, bosszúálló ember, utánam nyúl, bárhová megyek!
Sírni kezdett, de gyorsan erőt vett magán. Letörölte a könnyeit. -Ez van -próbált rámosolyogni Editre. -Félek.
Megcsörrent a telefon. Odasietett, felvette.
-Küldje be Szereda Editet – recsegte Csepregi János a kagylóba. -Kéretem.

Szereda Edit néhány nap múlva, amikor alkalma adódott, beszámolt Roth Emilnek a történtekről. Nem kímélte Csepregi Jánost, szidta, mint a bokrot. -Mi lett belőle? -tette fel a költői kérdést. -Abból a kedves, udvarias, romantikus, erőtől duzzadó ifjúból, akinek ismertük? Most egy vadállat! Egy torz testű, torz lelkű szatír! Nem tudsz segíteni?
-Nem – válaszolta majdnem keményen Roth Emil. -Ne haragudj Editkém, Csepregi János túl fontos kapcsolat nekünk. A barátnőd oldja meg a problémáját egyedül. Sajnálom!