Ahhoz, hogy valaki egy nagy értékű ingatlant, vagy egy országos hatáskörrel rendelkező, monopolhelyzetben lévő állami nagyvállalatot, melynek negyedéves bevétele sok százmillió forint, kiprivatizálhasson, saját erőre, bankhitelre és, utóbbinál, precíz, előre mutató, progresszív, részletesen kidolgozott üzleti tervre van szükség.
Csepregi Jánosnak egy virtigli üzleti terv nem jelentett gondot, ki ismerhette volna nála jobban a ZÖLGTESZ-t?
Kiadta az utasítást a főosztályvezetőknek, készíttessék el embereikkel a terveket.
-Még ma látni akarom! – mondta. -Négy előtt! Hogy ez, lehetetlen? Ne beszéljen nekem Mohos! Maga ki van rúgva! Adja a helyettesét azt a másik balf.szt!
Négy óra után két perccel legépelve, összefűzve öt példányban íróasztalán volt a jelentés.
Hívatta a titkárnőjét.
-Kerítsen nekem egy motoros gyorsfutárt. Nem érdekel honnan! Öt perce van rá! Fővesztés terhe mellett.
Csepregi János pályázatát, mellékletében a vállalat üzleti tervével negyed ötkor érkeztették be a Privatizációért Felelős Koordinációs Bizottsághoz. Másnap János személyesen ment át Roth Emilhez, aki már visszatért bécsi villámlátogatásából. A vállalat fekete Mercédesze vitte át a Dorottya utcából a Mechwart térre.
-Beadtam, főnök – jelentette.
-Remek. -Emil örvendezett, hellyel kínálta egykori beosztottját.
-Csüccs le. Mivel kínálhatlak?
A férfi lezuttyant a kanapéra. Mozgásán alig látszott, hogy műlába van, bár, lehet, hogy egy figyelmes szemlélőnek feltűnt volna, milyen körülményesen helyezi el az egyik lábát az asztal alatt.
-Konyakod van?
-Persze. Jéggel parancsolod?
-Ja. Kösz.

Magánéleti dolgokról beszélgettek bevezetésként. János elmesélte, hogy még mindig zajlik a per közte, és a volt felesége, az autóbalesetben elhalálozott Betti szülei között. -A mátyásföldi villa fele része engem illet – heveskedett. -Elvégre ott éltünk Bettivel, az volt a közös otthonunk. Hiába mondja az apósom, hogy övé a villa, ő adta a lányának, jogilag nem így van. De, viszont amíg a pert meg nem nyerem, és ki nem lesz pengetve a zsé, addig nincs egy vasam se.
Azért mondom -nézett rá acélkeretes szemüvege felett ép szemével élesen az osztályvezetőre – mert nem tudok beszállni baszki saját erővel a vállalat megvásárlásába.
Az ütközésnél kifolyt szemét üvegszem helyettesítette. A másikkal pislogott. – Gond ez szerinted? Mennyi lenne az annyi? Te már biztos tudod!
-Húsz millió – közölte lakonikusan Roth Emil.
-Micsoda? Ugye te most viccelsz velem?
A vékony férfi megvonta a vállát.
-Ne aggódj, röhögve kifizeted.
-Persze. Elárulnád hogyan?
Felvette a poharát, egy hajtásra kiitta. -Na, mit eszeltél ki főnök? Mert valamit nyilván kieszeltél?
Roth Emil vihogott. Befelé szívta közben a levegőt. Egészen különleges volt ez a hang nélküli nevetés.
-Miután befejeztük a megbeszélést, hívd fel az ESZENCIA Bankban Vass Jánost. Ő ott most a vezér. Valamikor együtt jártunk egyetemre, csoporttárasak voltunk. Segíteni fog. Már beszéltem vele, megkapod a bankhitelt.
-És a saját erő? -Csepregi János még mindig kétkedett.
-Az is megoldható. -Emil úgy magyarázott, mint tanító-bácsi az iskolában a nebulóknak.
-Kitöltesz egy nyomtatványt. Majd a lányok Vass titkárságán megmutatják. Az van ráírva, a tetejére, hogy ÍGÉRVÉNY. Kötelezettséget vállalsz arra nézve, hogy a vállalat privatizálás utáni első bevételéből rendezed a saját erőt. Tudtommal futja belőle.
-Bőven! -lelkendezett János. -Naná, hogy futja! Te egy zseni vagy! Csak egyet nem értek, Emil…
Az osztályvezető halkan, udvariasan nevetett. -Jó neked János. Én semmit.
-Azt nem értem -folytatta Csepregi – hogy bánatba’ megy ez? Bárki odatipeg, aláír egy kötelezvényt, és már viszi is a lóvét?
Szereda Edit dugta be lefáradt, ondolált fejét. -Emil keresnek a piros vonalon. Halaszthatatlan ügyben.
-Majd később. Mondd, hogy visszahívom. -Odafordult Jánoshoz. Most már komoly volt az arca.
-Szó sincs róla, én ilyet nem állítok. De, tudod, hogy van ez. -Kacsintott. – Mérlegelés kérdése….

Kifele, az ajtóban futott össze Hajnalkával. A lány nagy lendülettel érkezett, mint akinek sok fontos dolga van. János csak egy futó pillantást vetett rá, aztán elfordította a fejét.
-Szevasz – mondta közömbös hangon és tovább bicegett.
-Szevasz – viszonozta Székely Hajnalka. Nem nézett a férfira. Bement, becsukta maga mögött az ajtót.
Hát, ja – meditált magában Csepregi János egyedül maradva a hosszú folyosón. Botra támaszkodva ment, kicsit kacsázott. Mi mást várhatnék tőle? Amikor a balesetem után félholtan feküdtem, még csak fel se hívott, hogy érdeklődjön a hogylétem felől.
Székely Hajnalka ezzel szemben így szólt.
A bús p.csába is! Azt várhatja, a Baromarc, hogy majd leállok vele bájcsevegni. Még a végén bebeszélné magának, mint régen, hogy ki akarok kezdeni vele! Ki a f.szomnak kell ez?