Meztelenek a fedélzeten

Jose hajnalok hajnalán már kint van a vízen, és, ha késő este egyetlen egy fénypontot még látunk lenn a móló környékén, tudjuk, hogy az a fénypont az ő hajója.
-A haverja még mindig vitorlázik – mondja ajkát megvetően lebiggyesztve Ella, mintha bizony valami szörnyen elítélendő dolog lenne a vitorlázás, és a pénz hajszolása.

Sportot űz abból, hogy egész nap Martinezt lesi.
Esik az eső, fenn vagyok a háznál, nem vagyok sült bolond, hogy szakadó esőben vitorlázzak. Egyszer csak megszólal az eresz alól vastag, rekedtes hangján.
-Ott megy, ni, nézze csak! Ott, balra, az a kis pont, vak maga, nem látja?

Jön zöld gumicsizmában a mólón Martinnez, jön bicegve, vidor képpel rövidnadrágostul. A legforróbb, legszárazabb nyári napokon is gumicsizmát visel, szégyelli összeroncsolódott, deformált lábfejét. Lehet, hogy egy hagyományos cipőbe bele se férne a lába. Fekete nadrág van rajta, más semmi, hegyes kis pocakja kacéran előre dudorodik. Koromfeketére égette a nap, bőre, mint egy négeré. Bőrszíne alapján tényleg néger lehetne. Vigyorog. Vonogatja a vállát.
-Miért ne mennék Johnny-fiú? Azt mondd meg nekem, hogy ugyan miért ne? Ha akarják, és ha jól meg is fizetik? Majd, ha már nagyon áznak-fáznak, beülnek a kajütbe, mit bánom én!
De azért jobban szereti a napsütéses forró napokat, amikor a csinos lányok annyi ruhadarabot vesznek le magukról, amennyit nem szégyellnek.

Amikor meztelen lányokat látott kukkerének célkeresztjében valamelyikünk hajóján, takot váltott, s már vágtatott is arra felé óriási vásznaival. Megérkezett, fordult, kilebegtette a grószt. Felállt a trepnin, s miközben az orrvitorlája még javában beggelt, már kattogott kezében a fényképezőgép.

Délutánra eloszlottak a felhők, meleg lett. Kettőre vártam a vendégeimet, de előbb jöttek, háromnegyedre ott voltak a mólón. Két lány, széles karimájú fehér kalapban, bokáig érő színes, lenge ruhákban. Két tündéri lány, mosolygósak, kacérok, kedvesek.
Pedig nekem szükségem lett volna még arra a tizenöt percre! A hajó, indulásra kész volt, a vitorlák bekészítve, az üzemanyag tank tele, de a kabint rendbe kellett volna még tennem, óriási volt benn a kupi, ráadásul akartam venni egy frissítő hideg fürdőt a hajó mellett.
Úgy döntöttem, hogy a fürdés fontosabb.
-Beleugrom egy percre a vízbe – mondtam a lányoknak – lehűtöm magam, aztán indulhatunk.
Úgy nevettek, hogy még a könnyük is kicsordult.
-Szépen vagyunk hát! Neked már most hűtened kell magad? Mi lesz később, ha levetjük a ruhánkat?
Felálltam a padra, hogy ugorjak.
Dőlt belőlük a nevetés.
-Nem zavar, hogy hosszúnadrágban vagy?
A szőke lány azt mondta:
– Te mindig hosszúgatyában fürdesz?
Azt hiszem, nagyon ostoba képet vághattam, akkor vettem észre, hogy tényleg hosszúnadrágban vagyok!
-Levegyem?
A barna így reagált:
-Tőlem levehetsz mindent! – s nevetett, hamis pofikával, harsányan, jókedvűen.

Jobbcsapáson vitorláztam a Selesati félsziget felé, hátam mögött szél alatt Bayamagua partja a két jellegzetes templomtoronnyal, s a szőlő-ültetvényektől tarka-barka domboldal, amikor egyszer csak észrevettem a szemből érkező Martinezt.
Nem is én vettem észre igazság szerint, hanem Kitty. Ö volt a két lány közül a szőke.
-Ott jön egy hajó! – mutatott előre.
-Hol?
-Ott, nézd csak! Gondolom, ez a te lesi-fotós haverod lesz, a Jose Martinez?
Felült a decken, kinyújtotta a kezét. Elbűvölt bájos kis mosolya, karcsú alakja, alig tudtam levenni róla a szememet.
Tényleg Jose Hatvanlábasa volt a közeledő hajó, megismertem jellegzetes, fél futball-pálya nagyságú orrvitorlájáról, aminek a csücske felnyúlik egészen a hajó árbóc-csúcsáig. Messze volt még, ám a sima vízen, a könnyű kettes szélben, gyors iramban jött. Útirányát nézve nekem volt elsőbbségem, én haladtam jobbcsapáson, nem kellett semmilyen kormánymozdulatra készülnöm, hogy kitérjek.
-Még messze van – mondtam. -Igyunk egy kis bort!
Ittunk, körbeadogattuk a palackot. Kitty súgott valamit a másik lány fülébe, izgatottan pusmogtak, majd szinte varázsütésre kacagni kezdtek mindketten.
-Elárulnátok, min nevettek? -értetlenkedtem.
-Majd mindjárt meglátod!
A fuxlyukon keresztül bebújtak az elő-kabinba, bezárkóztak. Hallottam bentről vidám, jókedvű nevetgélésüket. Pár perc múlva kijöttek kalapban, könyökig érő glaszékesztyűben, tetőtől talpig felöltözve.
Kitty úgy nevetett, hogy csak harmadszori nekifutásra tudta elmondani, mire készülnek.
-Megvicceljük őkelmét! Ha ideér, mondd azt neki, hogy eddig nem volt rajtunk semmi, most öltöztünk csak fel, mert nagyon erősen tűz a nap. Mondd azt, hogy, tegyen bátran egy kört, s ha később újra erre jön, akkor majd többet fog látni, ugyanis megbeszéltük Dollyval, hogy leveszünk magunkról mindent, és meztelenül fogunk fürödni!
Egymásra néztek, pukkadoztak.
-Figyúzz, télleg! Szabad erről a hajóról meztelenül fürödni?

Jose egész nap körülöttünk keringett mit sem értő, bámész, szájtátó utasaival. Elment mellettünk, majd messze elől áthausolt, csak egy kis pont volt a látóhatár szélén, aztán alig fél óra múlva már jött is visszafele. Számos felvételt készített Kittyről, és a barna hajú, szépszemű Doloresről – természetesen ruhában.
Biztattam, nehogy elkeseredjen:
-Ebben a pillanatban öltöztek fel, eddig anyaszült pucérak voltak. Hogy neked milyen peched van!
Végül, röpül ám az idő ilyenkor, haza kellett indulni.
Jose szellemhajója még egyszer megjelent, elhúzott a Santos menetirány szerinti bal oldalánál, amit hajós nyelven steuerbordnak nevezünk, hatalmas génuája dagadt a felerősödő szélben.
Átkiáltott hozzánk.
-Lányok, lányok, én szép, drága kicsi leánykáim, adjátok meg lécci Johnny bácsinak az email-címeteket, tőle majd megkapom én is, s akkor átlövöm nektek a képeket!
-Rendben van – egyeztek bele. Kalapjukat lengetve integettek a gyorsan távolodó Martineznek. -Lődd csak nyugodtan, előre is köszönjük.

Este fenn a hegyen elmeséltem Ellának, hogy vicceltük meg Jose Martinezt.
Halat sütött parázson, kis sneciket. Behozott a házba egy tálnyi piros-ropogósra sült halacskát.
-Na, mit szól? – böktem a hasának a szót.
Nem értette.
-Mihez?
-Hát a sztorihoz. Maga szerint megadjam a lányok e-mail címét Jose Martineznek? Maga mit tenne a helyemben?
Erre, ha lehet, még butább képet vágott. Állt egy helyben, két karja összefonva hatalmas tejcsárdái alatt. Ráncolta a homlokát.
-Tudja, mi jut az eszembe magáról?
-Mondja!
-Hát a nagyfaterom. Az volt ilyen sík hülye száz éves korában. Na, lásson hozzá, mert kihűl, de figyelmeztetem, ne köpködje szét a konyhában a halszálkákat, nem akarom holnap reggel azzal kezdeni a napot, hogy a disznó-ólat takarítom maga után!

Egy kis fogalom-magyarázat:

tak = csapás, útirány, trepni = fenékdeszka, grósz (gross) = nagyvitorla, beggel = visszavág a vitorla az ellenkező oldalra (tőkesúlyos hajóknál megkönnyíti a fordulást a beggelő orrvitorla), jobbcsapás = jobbcsapáson vitorlázik az a hajó, amelyik jobbról kapja a szelet, deck = fedélzet, fuxlyuk (fuchsloch) = „búvólyuk”, rókalyuk” csapóajtó az árboc előtt, melyen be lehet bújni az elő-kabinba, hausolás = szélirányában átfordulni a másik takra, génua = nagyméretű orrvitorla