Bevallom, botcsinálta lélekbúvár és verselemző vagyok, kizárólagosan erre az egy, alább szereplő versre terjed ki munkásságom.
Melyikre?
Álljon itt fehéren, feketén.
Szerző, Bödön szerint: Tállai Gyurka
Fellelhető: Fritz kalandjai epizódok némelyikében.
Cím:

A gép leszállt

A gép leszállt, ha, ha, ha
A lépcsőt nem tolták oda
Az utasok leestek, ha, ha, ha

A gép repült he, he, he
Benzint nem tettek bele
Az utasok kiestek he, he, he

A gép repült hi, hi, hi
Az alja egyszer csak kinyílt
Az utasok kiestek hi, hi, hi

Elöljáróban (így mondják?) le kell szögeznem (ezt is így?) , hogy a vers a világirodalom legfényesebb állócsillaga, fénye elhomályosít minden más alkotást, felülmúl s meghalad minden emberi tudást, tapasztalatot, ami eleddig felhalmozódott az őskori társadalmaktól kezdődően a jelenlegi modern és boldog korunkig bezárólag.

De lássuk részleteiben:
Cím és első versszak, első sor: drámai indítás. Van már repülőgép, hál’ Istennek sok ezredévnyi sóvárgás, tengernyi könny és véráldozat után feltalálták. Mi minden rejlik mögötte? Köteteket lehetne írni a küzdelmekről, hitről, bizalomról, az ember és az Isten kapcsolatáról. (Lehet, hogy egyszer meg is teszem!)
Második sor: mire gondolhatott a költő? Mi rezgett át fogékony lelkének legmélyén, amikor „lépcsőről” beszél? Mi a lépcső? Egy felsőbb szint elérésének eszköze? A lélek felemelkedésének útja? Ja, ja, ja. De a bukott angyalok útja is, akik a pokol mélységes bugyraiba hullnak alá, ha elveszik alóluk. Vagy oda se teszik, mert ez is megeshet. Ki méltó a lépcsőre? Jó kérdés… Ennek szól a harsány hahota, ennek bizony. Ha, ha, ha. És saját kínjainknak, keserűségünknek, az Istentől elforduló ember torz, törvényszerű bukásának!

„Benzint nem tettek bele”…” Ez már a következő katarktikus, lelket borzoló megállapítása a második versszaknak. Eltekintve attól, mit is jelent számunkra, ma élő emberek számára a szó, „benzin” – energiaforrás, gazdagság, szegénység, háborúk, népirtások, olaj, olajhatalmak, olajért folyó harc, világkereskedelem, világhatalom, válságok, nyomor és szenvedés – mondom, eltekintve mindettől – valamiféle belső békére utal, de egyúttal belső nyugtalanságra is. Miért? Nehéz megmagyarázni. Aki érti, tudja, és vallja, aki nem, annak hiába magyaráz a legavatottabb elemző, vagy lélekbúvár. Nagyon belső, nagyon emberi és immanens. És következik a rettegés, idegeink sejtjeink, egész kisszerű létünk legelborzasztóbb előérzete, a biztos pusztulás, mindennek az elvesztése, „az utasok leestek”!
A „he, he, he”, már a feloldódás és megkönnyebbülés, mintha hányna az ember egy elborzasztó lakoma után a vérfertőzés gyötrelmében…

„A gép repült, hi, hi, hi
Az alja egyszer csak kinyílt…”

Felvetődik a rideg valósághoz csökönyösen ragaszkodó olvasóban, hogy történhet ilyesmi, hogyan nyílhat ki, ma, egy modern, biztonságos utasszállítónak az alja? Üzenem az olvasónak, ne a valót lássa, ha néz valamit! Az igazság több mint, amit látni lehet, az igazság belül van, a valóság pedig, kívül. Kívül azon körön, ami csak és kizárólagosan a szellemtestvérek lelki szemein keresztül látható. Azt mondja éppen Mr. Smidt, Mrs. Smidtnek: tudod anyjuk, én az egyszerű kajákat kedvelem, azokat, amiket főzöl, a káposztás cvekedlit, a túrógombócot, és a lekváros palacsintát. -Hát persze – mondja az asszony- hát persze – s közben repülnek.
És egyszer csak, ahogy így szállnak, repülnek, beszélgetnek, borzalmas dolog történik: középen, alul, szétnyílik a gép alja, s ők, hopp, kiesnek!
Hi, hi, hi – vijjog fel a költőben a fájdalom és felismerés. Az apokaliptikus „hi, hi, hi átível korokon és lelkeken. Maga is lélek, egyetlen kitörése a világlátás emberbőrbe bújt örök kövérségének. Akarom mondani, örök követségének, a kiröppenő, szertehulló csillagszerű semminek, örömnek, bánatnak, reménynek feloldódásnak.

Itt kell véget vetnem fejtegetéseimnek, ha ugyanis nem tenném, félős, hogy olyan magasságokba, és mélységekbe tévednék, ahonnan már nincs visszaút. Nem akarok, elég ennyi. Beláthatjátok ti is, ha követtek elmém kacskaringós, öblöket és átjárókat teremtő, gyors szekereken utazó, lovak lábára béklyót vető utamon.
DE bízom benne, megbízhatok józan ítélőképességetekben!