8. Ne vigy minket a kísértésbe (Második Könyv, folytatás)

Gödöllő Pest megyében fekszik, Budapesttől 30 km-re, északkeleti irányban. Megközelítése vasúton, autóbusszal, és a HÉV vonalán lehetséges. Járási székhely, de több ennél, a gödöllői dombság közepe, és 1867 óta a császári és királyi vadászterületek központja. Itt, ebben az ősrengetegben vadászgatott hajdanán Nagy Lajos. Mátyás király egykoron Bagtól Turáig vágtatott híres, nevezetes vadász-sólymai után. A hírességek közül megemlíthetjük Mária Teréziát, Ferenc Józsefet, Erzsébet királynét, akit a nép „Sizszinek’ hívott, s aki nagyon népszerű és szeretett uralkodó volt, továbbá Károly Gusztáv svéd királyt és másokat. Vadállománya: őz, szarvas, vaddisznó, róka, nyúl, fácán, és egyéb apróvad.
Gödöllő mindezen túl híres iskolaváros is. A II. világháború előtt a premontreiek messze földön ismert, és elismert. magas színvonalú gimnáziuma működött a város melletti parkban, azt követően pedig, ugyanaz a monumentális, kétszárnyú, kastélyszerű épület az Agrártudományi Egyetemnek (most Szent István egyetem) ad helyet.
A városközpont az állomástól balra fekszik, itt van a Széchényi téren a Városháza, ahol a „gazda” a kényúrként fellépő, gőgös, basáskodó hajlamú, pompakedvelő Endre Lajos.
A sínek másik oldalán, gondozott szép park közepén található a Grassalkovich kastély, történetünk idején királyi főkastély, és Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltóságának nyári rezidenciája.
A kastély múltja lenyűgöző, és hallatlanul érdekes, de ezen a helyen most el kell tekintenünk attól, hogy részletesen foglalkozzunk vele. Egy, jellemző történet azonban ide kívánkozik, már csak azért is, mert ezt a történetet Dósa Jenő mesélgette a fiainak (és később unokájának, Jencikének) egy-egy olyan útjuk alakalmával, amikor apa és fiai bementek Pestre a Széchenyi-fürdőbe.
No, ez elég gyakran előfordult…

Grassalkovich gróf, Mária Terézia egyik budai látogatásán felajánlotta a királynőnek, hogy legközelebb csilingelő lovas-szánon viszi ki Gödöllőre a kastélyába. Igen ám, de abban az évben szemernyi hó sem esett februárban, amikor a királynő idehaza járt. Mit tett erre a mi grófunk? Felvásároltatta Magyarország teljes só-készletét, végighintette vele a Gödöllőre vezető országutat, s ígéretéhez híven mégis csak lovas-szánon vitte ki a királynőt a birtokra.
Erre mondják: ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó…

Egy másik legendás történet is ismert Grassalkovichról, szintén Dósa Jenő interpretálásában.
Angliában járt egyszer a gróf, s ellátogatott a híres epsomi derbyre, mert igencsak kedvelte ő maga is a lovakat. Nagy lóvásárt tartottak akkor ott a felső-arisztokráciának. Látott egy paripát, megtetszett neki. Mibe kerül ez a ló – kérdezte a kupectől. Az angol megvetően mondta: annyi pénze nincs egy magyar úrnak! A gróf elővette a pisztolyát, agyonlőtte a lovat, majd tárcájába nyúlt, kifizette a kétszeresét, amit egyáltalán érhetett, és karját összefonva a mellén így szólt: egy magyar úrnak erre is van pénze!

A városházán széles, vörös szőnyeggel borított lépcső vezet fel az emeletre. Jobbra van a tanácsterem, balra a titkárság. A plafonig érő, mély-barnára pácolt szárnyas ajtón fényesre suvickolt, aranyozott névtábla: „dr. vitéz Endre Lajos főszolgabíró”. A kilincs sárgaréz, és az is ragyog, mint a nyári égbolt. Ide ment be Dósa Jenő, miután megreggelizett lenn a vasúti restiben. Két pár virslit fogyasztott egyébiránt, mustárral, kenyérrel, s megivott rá egy jó korsó sört. 10 órára volt időpontja, de már fél tízre ott volt, nem szeretett késni. Szegedi Erzsébet, a főnök titkárnője (apja Szegedi Tibor gazdálkodó-középbirtokos), három nyelven beszél, németül, angolul, franciául, végzettsége felsőfokú kereskedelmi főiskola, a jó ismerősnek, gyakori vendégnek kijáró megkülönböztetett figyelemmel fogadta. Leültette oldalt a tárgyalóasztalhoz, kávéval, konyakkal, szivarral kínálta. Ő maga is odaült pár percre, ez hozzátartozott a protokollhoz, kérdezgette a családról, a gyerekekről. Rajta kívül még két fiatal gépírólány dolgozott a titkárságon, Mezei Ilona 17 éves, és Valkói Margit, szintén ennyi, vagy talán egy kicsit több, begyes, csecses úrleány.
-Várni kell – magyarázta Szegedi Erzsébet – hollandok vannak a kegyelmes úrnál!
-Hollandok? – kérdezett vissza meglepetten Dósa Jenő. -No, fene. Mit keresnek itt hollandok, ahol a madár se jár?
Erzsike megvonta a vállát, nevetett. Csinos, magas lány volt, vállig érő barna hajjal. Galambszürke kiskosztümöt hordott, fehér blúzt, magas sarkú cipőt. Körme gyöngyházfényűre lakkozva, csuklóján vékony arany karkötő, nyakában aranylánc kis kereszttel. Harmadik éve vezette a főszolgabírói titkárságot.
-Újságírók. Külföldön nagy port vert fel a mi itteni népjóléti kezdeményezésünk, európai lapok hosszú cikkeket írnak róla. Ezen a héten már a második küldöttséget fogadjuk.

Alig állt fel, hogy visszamenjen az íróasztalához, oroszlán-bömbölés harsant odabent. Tisztán lehetett hallani, még a vastag, párnázott ajtón keresztül is.
-Mit merészel, maga nyikhaj gazember!
Kivágódott az ajtó. Nyitott dolmányban, vérvörös arccal, vérben-forgó szemekkel állt ott Endre Lajos. Kezében nagajka, a kozákok félelmetes kilencágú-korbácsa. Mintha Isten angyala lenne, láng-pallosú kerub. Három csetlő-botló emberke menekült előle halálra vált arccal.
-Zsidóbérenc bolsi csürhe! – üvöltötte a főszolgabíró. -Piszok komcsik! Ti mertek engem kérdőre vonni? Hát kik vagytok ti? Kifelé! Gyerünk, aló mars!
Kezében meglendült a korbács, s sziszegve lecsapott a hátul lévőre.
Miután a hollandok kitakarodtak a titkárságról, Endre Lajos szempillantás alatt visszavedlett régi vágású kellemes modorú úriemberré. Bámulatos volt ez a visszaváltozás, egyike azoknak a mutatványoknak, amelyekkel még az őt jól ismerőket is meglepte. Begombolkozott, végigsimított a haján. Észrevette a vendéget, barátságosan feléje intett, jelezte, csak egy percet kér még, és azután áll szíves rendelkezésére.
Odafordult a minden ízében reszkető lányhoz, s halk, higgadt, de rettenetes hangon így szólt.
-Hogy merte beengedni hozzám ezt a bolsi söpredéket, kisasszony? Mi? Vegye tudomásul, ki van rúgva. Szedje össze a cókmókját, és távozzék, mire újra kijövök azon az ajtón, már nem akarom itt látni!