Bubibi

Úgy irigylem Lócit! Ő már nagy, majdnem két éves, és ő már tud szépen, érthetően beszélni! Szépen köszön Nagyinak, amikor megérkeznek Anyával: szia! Odafut hozzám, megbúbol, megpuszilja a fejemet. Szia! Levetkőzik, felül Nagyi ágyára a TV-vel szemben, megtámasztja a hátát egy puha párnán, lábára húzza a kockás takarót, és így szól: kikaka!
Ezt irigylem tőle a legjobban, mármint, hogy ilyen szépen, érthetően ki tudja magát fejezni: Kikaka. Ezt mindenki érti, a Felnőttek is rögtön tudják, Lóci, TV-mesét szeretne nézni, verdásat, vonatosat, vagy nénósat, amelyben jönnek a tűzoltók a nagy piros tűzoltó-autóval, amin létra is van, s locsolják a tüzet.
-Jól van Lóci – sóhajt Anya, – de csak egy mesét engedek. Utána kikapcsoljuk a TV-t, rendben?
-Igen -mondja Lóci.
S mivel Lóci engedelmes jó kis gyerek, nem sír, amikor Anya tényleg kikapcsolja. Bemegy a Nagyszobába, köszön szépen, ahogy illik: szia Nagyszoba, leül a Játékpolchoz, köszön neki is, szia, szia, előveszi kedvenc játékait, a favonatot, az emelődarut, a kockákat és elkezd játszani.

A délelőtt gyorsan telik. Lóci később lemegy sétálni a térre Anyával, fut, rohan, a szél se ér a nyomába, felmászik a magas kőre, leugrik, elesik, feláll, robog tovább. Rákapaszkodik a templom bejárat mellett lévő korlátra, leng rajta. Kiabál: hinta-palinta!
Fut, szalad, talál egy tócsát, páros lábbal beleugrik, szökdel benne, hasra esik, nyakig vizes, s nevet fülig érő szájjal. -Na jó, most már elég – közli Anya. -Nyakig vizes vagy kisfiam, miért kell ezt csinálni?

Ebédre rántott hús van, Lóci szereti a rántott húst, s én is szeretem, de sajnos én nem kapok belőle, mert egy gombszemű, szőrös, kicsi játék-mackónak nem adnak rántott-húst a Felnőttek!
Ebéd után kikaka, Nagyi ágyán, nézi, s elalszik a Lóci. Délután uzsonna. Anya behozza kedvenc csokis-túrós szeletét. Lóci megfogja a szeletet, és odanyújtja nekem. Értitek? Nekem! A kedven csemegéjét! Ilyen jó barát nincs még egy a földön, mint a Lóci, én mondom! A kedvenc ételét is oda adja a barátjának! Nagyon szeretem Lócit, nagyon, de nagyon szeretem!

Akkor azt mondja egyszer csak: bubibi. A bubibit is mindenki érti, ezt nem is lehet nem érteni. Azt jelenti: építsünk egy búvóhelyet játékból. Nosza nekilátunk, lepakoljuk a Nagyasztalról a felesleges dolgokat, beterítjük minden oldalról jó vastag pokrócokkal, aláhordjuk a játékainkat, kisautót, repülőt, vonatot, elemlámpát, párnát, plédet, s Apa akkumulátoros fúrógépét. Alábújunk mi is, így játszunk, amíg meg nem unjuk!
De irigylem Lócit! Ő már nagy, ő már tud beszélni, s olyan szépen megmagyaráz mindent, hogy még a felnőttek is értik! Bubibi! – mondja – és Anya is tudja, Apa is tudja, Nagyi is tudja, az összes Felnőtt tudja a családban, hogy mit mond!
Istenem, mikor fogok én is ilyen szépen, érthetően beszélni? Azt hiszem soha, jiszen én csak egy szőrös kis játék-mackó vagyok!