18. Ne vigy minket a kísértésbe (Második Könyv, folytatás)

Az U karéja fölött három méter magasan lampionsor himbálódzik, ez adja majd a fényt, ha besötétedik. A lampion-világítás Ica ötlete volt, a Schell kastélyban látta egy kerti-ünnepségen. Felszerelésében Jenő, és Lajcsi a két magas-termetű fivér segített, Jenő állt fel a rozoga, nyekergő kicsi falétra legfelső fokára, öccse, és nővére a földről segítettek, adogatták szaporán felfelé a hosszú drótra felfűzött, színes krepp-papír-burába öltöztetett égősort. Rafia zsineggel a földbe leütött, egymástól néhány méterre lévő két cölöp tetejéhez kötötte fenn, először az egyikhez, aztán meg a másikhoz. A cölöpök az asztalsor szárai között állak. A drót túlsó végét az eperfához rögzítette, s hogy kifeszüljön, jó szorosra húzta. Amikor kész lett, leszállt, megnézte a földről.
-Jó lesz így? – kérdezte Icától.
-Frászkarikát! Mán ho’ lenne? – felelte a nővére mérgesen. -Ho’ te mekkora tökfej vagy! Hát nem látod magadtól, a saját buta fejedtől, mennyire belóg ott?!
-Jól van, na! Ne zsémbelj. Felmászom újra, s még jobban megfeszítem. Csak ki ne gyűjjön a másik vége a konnektorból!
-Nem fog! Azért lett odakötve elébb a tetőgerendáho’! Szerinted nem azért lett?
Elbíbelődtek vele. Végül aztán tényleg kész lettek, s amikor kész lettek, felkapcsolták, kipróbálták. A késő délután lapos, halni készülő, kékes-lila, kikerics-sárga, mélyvörös fényében is látszott, mennyire szép.
-Örülni fog Apu – örvendezett Lajcsi.
-Az én ötletem volt – felelte orrát magasra tartva Ica
Lajos nem bírta megállni, hogy oda ne szúrjon.
-Ötletkedni azt tudsz, kisliba, gá, gá, gá. De te csak ötletkedsz, mert, amit te kitalálsz, azt másoknak kell megcsinálni!
Szó szerint azért ez így nem volt igaz, a lampionokat, tudvalévően Ica barkácsolta titokban, krepp papír, olló, cukormadzag, csiriz, fáradtságos munkával, – de jól hangzott.
A testvérek mindig vitatkoztak, veszekedtek, piszkálták egymást. A veszekedés, a vitatkozás az élet kesernyés, édes, fanyar sója, -vitatkoztak, na igen, haragudni azonban nem haragudtak egymásra!

Mire éjfélt ütött a híres, régi időkben épült zsámboki templom nagyharangja, (1732-ben lett kész a templom, báró Beniczky Tamás építtette, akinek arcát, alakját az oltárkép őrzi, mint koldus térdel Szent Erzsébet előtt) -felbomlott az addig se túl szigorú ülésrend. A vendégek fel-felálltak helyükről, jöttek mentek, csoportokba verődtek, beszélgettek a zene szüneteiben. Főjegyzőúr a családjával az asztalsor közepén foglalt helyet, az U talpánál, vagy a fejénél, nézőpont kérdése, hogy minek mondjuk. A gyerekek, Ica, Jenő, Lajcsi, Baba, csak addig a néhány percig ültek a helyükön, amíg ettek, aztán megpuszilták Lengyel-mamát, Mamuskát, és Napit (Teréz asszony édesanyját, édesapját) s mentek, szaladtak, megkeresték a sötétben, a korban hozzájuk illő társakat (sok gyerek volt a módos, nagycsaládokkal), és huss, szétrebbentek, mint a verebek.
Az ücsörgő, ácsorgó csoportokban élénk beszélgetés zajlott.
Dósa Jenő fél füllel hallotta, hogy Bíró Lajos és a köréje csoportosuló gazdák a bérelt földek ügyes-bajos dolgairól ejtenek szót, az „Árendás dűlőről” beszélgettek, (a „Juttatott dűlő”, és az „Egyházas dűlő” mellett volt, a Jászfényszaru felé vezető út mellett, Domoszlói Kisasszonyok Egylete volt a tulajdonos).
A kommencióban dolgozó cselédek juttatásának mértékéről vitatkoztak, meg még a Faragó Bángyi gőzgépéről, ami megint „bédöglött”, s amit, javasolta vehemensen egy zömök, idősebb gazdálkodó, közös pízből kellene megjavíttatni, ha már mindannyian használják.

-Hallgya ked – mondta hevesen gesztikulálva a tömzsi, golyófejű gazda Jencs Árpádnak – ha két mázsáról háromra emelgyük a béresek kommencióját, akkor előbb utóbb mi magunk jutunk kódusbotra!
-Úgy van a’ – helyeselt egy mélyen zengő hang. -De csak söntörköggyenek, nékünk nem kell szíre-szóra engednünk!
-Elmegy á cseléd, ha nem fizetjük meg rendesen – szólt közbe másvalaki, akinek az arcát nem lehetett kivenni a sötétben.
A mély hang öblösen, borízűen nevetett. -Nem megy a’, ne mongyon ilyet ked, köll neki a píz, amit a terményért kap, mer különben éhen vész a családjával együtt.
-No, no -emelte fel a kezét Bíró Lajos. Ő nagyon is érdekelt volt, neki volt abban a dűlőben a legtöbb földje. -Át kell gondúni! Mert mán most is sokan bejárnak dógozni Gödöllőre, Isaszegre, Pestre!
-Jól van akkor! Akkor húzzad cigány, nyű essen az anyádba! Aztat húzzad, ho’ Béfogom a lovam…

Béfogom a lovam, béfogom a lovam,
A zöldre festett kiskocsimba,
Elviszem a búzám, elviszem a búzám
A zsámboki vízimalomba.

Megkérem a lisztes molnárt,
Őrölje meg a búzámat
Úgyis más öleli, úgyis más öleli
Odahaza a babámat!