8. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik Könyv, folytatás)

Nyolcvanhárom pengőt kapott a cigarettatárcáért, ez több volt, mint amennyire számított. A kék-köves gyűrűre végül nem volt szükség. Örült neki, nehezen vált volna meg anyja gyűrűjétől. A becsüs róka képpel utána szólt:
-Aztán máskor is legyen szerencsénk nagysasszony!
Félszeg mosollyal lépett ki a napfényben fürdő Körútra. Még ő érezte magát úgy, mint aki rossz fát tett a tűzre. A Zálogház a Dob utca sarkán volt, innen sétált vissza az új mozihoz, a Híradó-mozihoz a Dohány utca felé. Számolta lépteit. Gyerekkorában mindig megszámolta, hogy szerencséje legyen. Megsaccolta, hány lépésre esik, ahová menni akar, s ha eltalálta, úgy képzelte, egy kívánsága teljesülni fog. A Híradó mozi előtt állt az a hirdetőoszlop, amelyre ő is ragasztott egy cédulát: „Keresem férjemet, Herderics Ferencet, az I. Önkéntes Budai Ezred katonáját…”
Kétszázötven, mondta magában. Annyi lesz. Ment és számolt. Jaj csak el ne tévesszem a számolást, mert akkor mehetek vissza, s kezdhetem újra!
Kétszázhetvenötre jött ki, majdnem eltalálta, de csak majdnem. Lehet eső, lehet hó.
Nagy izgalommal lépett az oszlophoz. Becsukta a szemét, majd újra kinyitotta. Nincs itt!, hasított bele Letépték!
Aztán hirtelen megpillantotta. Ott volt, hogy is nem vette észre rögtön! Megdobbant a szíve. A papírlap alján tintaceruzával, kesze-kusza írással ez állt: „Asszonyom, keresse meg vitéz Lovassy István ezredest a Kelenföldi Laktanyában, ő volt a Budai Önkéntesek parancsnoka!

Lenke nem hitt a szemének. Ájulás környékezte. Istenem, lehetséges lenne? Lovassy tudja, hol van Ferenc. Lovassy biztos tudja, hiszen Lovassy parancsnoka volt Ferencnek, az ő segítségével biztos megtalálja!
Látta az urát betegen, csont-soványan egy távoli kórházban a világ végén. Látta, szőrösen, rongyosan, vándorbottal a kezében, ahogy utolsó erejével hazafelé tart. Százféleképpen képzelte el, s közben a vibráló, túlfűtött öröm betöltötte a lelkét.