19. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik könyv, folytatás)

A következő nap esett az eső, így, gyerekek felnőttek beszorultak a házba. Erős szél fújt, az udvaron álló nagy diófa időről időre útjára engedett egy-egy sárguló levelet. Az ősz előhirnöke volt az eső és a szél. Jelezte, nemsokára véget ér a gazdag, jó meleg nyár, s jön majd valami más utána, valami vegyes, tele meglepetéssel, és változékonysággal.
Endre ostornyelet faragott az ámbituson, Lenke körülötte téblábolt, kiment, bejött, Ilona asszony a konyhában volt. Lassan telt az unalmas délelőtt. Végül, miután Ilona visszautasította Lenke ajánlkozását, hogy segít (megpucolom a krumplit, mondta, nem szükséges az, a lány dolga, replikázott Endre felesége), letottyant a lócára a bátyja mellé. Endre mogorvának, rosszkedvűnek tűnt, ez azonban nem vetette vissza Lenke próbálkozó kedvét. Nagy levegőt vett és belevágott.

-Figyel csak, ti hogy kerültetek végül ide?
-Tessék?
-Azt kérdezem….
-Hova, hogy kerültünk?
-Hát ide, Fonyódra.
-Ja? Csak úgy jöttünk. Nem érdekes.
-De…
-Mondom, nem érdekes.
Letette az asztalkára bicskát és az ostornyelet.
-Kimegyek pisilni.
Kiment, majd rövidest visszajött. Leült, felvette a kést és a fanyelet, folytatta a faragást.
Lenke pedig ismét próbálkozott, ő meg a kérdezősködést folytatta volna.
-Szóval ott tartottunk…
-Mondtam már, nem érdekes!

Átrohantak a tornácon a gyerekek. Mint a forgószél, huss, ki az udvarra, mezítláb a sárban tapicskolni. Az ám a móka! Lenke látta, hogy nem boldogul Endrével. Sóhajtott, s elkezdte mondani a maga történetét. Elölről kezdte megint, a világháborútól. Mesélt arról, hogyan határozta el Ferenc, hogy bevonul önkéntesnek, mi történt, amikor egyedül maradt a két gyerekkel. Megmutatta a frontról kapott lapokat, melyeken szépen rajzolt kalligrafikus betűkkel adott hírt magáról a férje. Az egyiket vidám–szomorúan fel is olvasta.
„Drága, édes kis Angyalkám! Nagyon hiányzol! Jól vagyok, minden rendben, de hogy hol vagyok, merre vagyok, azt nem írhatom meg. Tudom, hogy rettenetesen nagy kérés ezekben a szűkös időkben, de küldj csomagot, ha tudsz, kolbászt, szalonnát, süteményt. Nagyon szeretem a Te süteményeidet, Édes Drága kis Feleségem, én aranyos Angyalkám! A gyerekeket öleld, meg, puszild meg helyettem. Ami nagyon fontos, csomagolj meleg ruhát, vastag zoknit, meleg alsót, sálat, kesztyűt. Nincs a napnak egyetlen perce, pillanata sem, hogy ne gondolnék Rád, vágyakozó, soha nem szűnő, soha nem múló, végtelen szeretettel, én édes, drága kis Feleségem! Szívem minden melegével ölellek, csókollak, vigyázz nagyon magadra és a gyerekekre, Médyre, Győzőre. Ölellek, csókollak százszor, ezerszer a Te Ferid.”

Előkerült egy fénykép. Négyen vannak rajta. Vöröskeresztes fityulával a fején középen ül Lenke és egy másik nővér. Fogják egymás kezét. Komoly képpel néznek bele a felvevőgép lencséjébe. A másik nő kedves, széles arcán mosolyféle dereng át. Mögöttük ketten, állva, egy vékony, filigrán ápolónő, és csákóval a fején nyalka, bajszos katona. A kép hátoldalán gyerekes betűkkel írás: Drága Lenkémnek emlékül. Ada

Aztán leveleket mutatott. Volt nála egy egész köteg, rózsaszínű pertlivel átkötve. Abban a sorrendben mutatta meg Endrének, ahogy voltak. Mindegyik a Kassa-Óderbergi vasúttól jött.
„Vezérigazgatóság” – állt az egyiknek a tetején. 17244/14 sz. Alatta apró betűvel: Ezen számot a válaszban idézni kérjük. Másik szélén: Budapesten 1919. szeptember 23.
Középen a címzés: Herderics Ferencné úrnőnek, II. osztályú kezelőnő. Mellette és alatta jobbra: Budapest (aláhúzva). Az aláhúzás alatt: Az F. szakosztály útján.
A tartalom három sor, tájékoztatják a címzettet. hogy számára két hét üdülési szabadságot engedélyeznek. Pecsét: Gépészeti Szakosztály. Aláírás: olvashatatlan: vezérigazgató-helyettes.
A hivatalos belső levél, néhány sor mindössze, két teljes ív Á/5-s fényes, vastag papírra íródott. Csak az egyik lapon van szöveg, a másik üresen lifeg. Igen, így illett. A Kassa-Óderbergi megadta a módját…!

Endrének minden fásultsága elmúlt. Előrehajolva, csillogó szemekkel nézte. a paksamétát. Lenke irományai. Benne van az élete. Ó, sokért nem adná, ha részese lehetett volna ennek az életnek. Ha nem szakította volna el őket, testvéreket olyan szigorú, kemény kézzel ez a nyavalyás, rongyos élet!