22. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik könyv, folytatás)

A legtöbb helyen a lakosság felszabadítóként fogadta a német csapatokat. Az emberek, akik Sztálin hosszú rémuralma, a hívő emberek üldözése ellenére még mindig nagyon vallásosak voltak Szovjet-Oroszországban, pravoszláv egyházi énekeket énekelve, szent zászlókat lengetve várták a bevonuló katonaságot. Leverték az üzemekről, gyárakról, középületekről a vörös csillagot, elégették a szovjet zászlókat. A „tanácsházát” visszakeresztelték „községházának”. Feloszlatták a bolsevik pártot, és a Komszomolt. Megkezdődött az ingatlanok és a termelőeszközök visszajuttatása magánkézbe. Kjecinben a polgármester, egy 35 körüli, szikár szemüveges fiatalember, Szasa Borigyin, akit tiltakozása ellenére a bolsevista tanácselnök megüresedett posztjára helyezett az Ukrán Népfelkelők Parancsnoksága, kitűzette a Városháza homlokzatára a kék-sárga ukrán nemzeti lobogót.
Ez a Borigyin egyébként történelemtanár volt, és a várost átszelő Lenin sugárút egyik mellékutcájában lakott feleségével és két leánygyermekével. A város éppen maradt, a visszavonuló szovjetek csak a vasútállomást robbantották fel.
A bevonuló magyar csapatokat kenyérrel, sóval, s a város kulcsaival fogadta.

Herdőfy őrnagy, mint a körzet katonai parancsnoka, eligazításra magához rendelte Borigyint. Hevenyészett főhadiszállását a Gépipari Technikum főtér melletti épületében rendezte be. A híradós részleg is itt nyert elhelyezést. Az őrnagy sietve építette ki a zászlóalj távíróvonalait.
Irodájában, a volt igazgatói irodában várta a történelemtanárt.
Borigyin jól beszélt németül, ami jelentősen megkönnyítette a kettejük közti kommunikációt.
-Heil Hitler! – kezét náci lendítésre emelte, így üdvözölte a parancsnokot, amikor belépett az irodába.
Herdőfy nem viszonozta. A székre mutatott.
-Üljön le kérem.
Néhány kölcsönös udvariaskodó mondat után az őrnagy belevágott a sűrűjébe.

-Mint azt nyilván Ön is tudja, egységemmel azért helyeztek ide, hogy megszervezzük a katonai közigazgatást, és helyreállítsuk a vasúti szállításokat.
-Igen.
-Ami a közigazgatást illeti, nem akarok beleszólni a maguk helyi dolgaiba. Intézzék a legjobb belátásuk szerint.
-Köszönöm.
-Ne köszönje. Természetesen ellenőrizni fogom.
Borigyin tatárosan széles pofacsontján megfeszült a bőr. Mosolygott. Kellemes benyomást keltett telt borotvált felső ajkával, ami meglepően távol volt egyenes metszésű, kissé pisze orrától. Levette a szemüvegét, és egy kendővel megtörölgette.
-Értem.
Az őrnagy folytatta.
-Szükségem lesz emberekre a vasútnál. A pályát, a váltókat, az állomásépületet, a villamosvezetékeket helyre kell állítani. A romokat el kell takarítani. Száz embert kérek minden nap, amíg kész nem leszünk.
-Értettem. Meglesz.
-Reggel hétre legyenek az emberek a helyszínen, ott kapják a további parancsokat.
-Igenis.
-Akkor végeztünk.

Az őrnagy felállt. Borigyin is felpattant. Kissé előredőlve várta a parancsnok szavát. Herdőfy habozott.
-Még valami.
-Igen?
-Mit tud a partizánokról? Van itt ebben a körzetben partizántevékenység?
A polgármester gondolkozott. Nem felelt azonnal, kicsit késett a válasszal.
-Nincs. Illetve…Amiről tudunk, messze esik innen, a brjanszki erdő területéről jelentettek a minap nagyobb arányú partizán tevékenységet.
-Én is így értesültem. Mindenesetre állíttasson fel katonaviselt civilekből álló partizánvadász egységet. Fegyvert, lőszert tőlem kapnak. Egy hete van rá. Nem akarok ezzel a dologgal személyesen foglalkozni, a maguk feladata lesz, hogy megóvják a várost. Bármilyen diverzáns akcióért, vagy támadásért, ami a várost, vagy a katonáimat éri, magát teszem felelőssé! Megértette?
-Jelentem igen!
-Akkor jó. Ha egységemet mégis megtámadnák, visszavágok. Foglyot, nem ejtek, a kezem közé kerülő ellenséges tevékenységet kifejtő civileket a vonatkozó parancs szerint átadom a németeknek.
Az átadás egyenlő volt a halálos ítélettel. Mindketten tudták ezt.
Borigyin keze mozdult, megrándult, hogy tisztelegjen, félúton azonban megállította a mozdulatot. Sapka nélkül nem tisztelgünk. Ő, Borigyin, különben is civil. Da. Várt egy pillanatig, hátha az őrnagy kezet nyújt. Az őrnagy nem nyújtotta a kezét, de mosolygott és intett.
-Doszvidanja – köszönt el oroszul a polgármester.
Herdőfy oroszul viszonozta.
-Doszvidanja!
Becsukódott mögötte az ajtó. Az őrnagy a telefonhoz lépett.
-Halló! Bereczki? Kéretem eligazításra a századparancsnokokat.
Makogás hallatszott a kagylóból.
Herdőfy felemelte a hangját.
-Nem érdekel. Öt percen belül jelentse, hogy értesítette őket, különben úgy megfingatom magát, hogy attól koldul!