29. Szabadíts meg a gonosztól (Harmadik könyv, folytatás)

Jó félórával később az alábbi párbeszéd hangzott el a városházán, Herdőfy őrnagy és a polgármester között.

Győző: Láttam néhány tankot, de még nyitva van az út nyugat felé. Ültesse fel a családját egy szánra és meneküljenek minél gyorsabban, és lehetőleg minél messzebb. Lovat, és szánt adok, ha kell.
Borigyin: Nem tehetem. Nem hagyhatom itt a városomat.
Győző: Maga bolond! Mit gondol, kinek használ ezzel a hősködéssel!
Borigyin: Sajnálom…
Győző (rövid szünet után): Akkor legalább a családját menekítse, Szása. Zsenyát és a két kislányt.
Borigyin: Ezt már megbeszéltem velük az előbb. Nélkülem ők se akarnak elmenni.
Győző (mérgesen): Maga tudja!
Borigyin: Senki nem fogja bántani őket! A mieink nem vadállatok!
Győző: Ó, hogy az Isten verje meg magát!
Borigyin: Ne káromkodjon őrnagy. Imádkozzon inkább, most annak van itt az ideje!

Néhány nappal később, amikor a szovjetek elfoglalták a várost, Borigyint a Városháza előtt felakasztották a lámpavasra. Előtte végig kellet nézni, hogy erőszakolják meg a feleségét és a lányait. Két tucat katona ment végig rajtuk. Zsenya asszony és Másenyka életüket vesztették a bántalmazás során, Natasát pedig, aki szívósabbnak bizonyult, puskatussal verték agyon, miután elvégezték a dolgukat.
Borigyin meztelen, csonttá fagyott holtteste ott feketedett meg a lámpavason. Nyakában tábla lógott. Egyetlen szó volt ráírva: ÁRULÓ
A rémségeket nem a harcoló alakulatok katonái követték el, hanem a nyomukban érkező rendfenntartó milícia magukból kivetkőzött emberei.
Kivégezték az állomásfőnököt, az öreg Szergej Szemjonovicsot, és kilenc nácibarát hivatalnokot a Városházáról. Ők fogalmaztak így: „nácibarát”. Aztán felszegezték az épület homlokzatára újra a vörös csillagot.