12. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

-Szeretem ezt a János gyereket – mondta egyik este Teréz. lefekvéshez készülődve a hálószobában.
Szombat este volt, a fiúk éjfélig tarokkoztak a verandán az apjukkal. A negyedik játékos Evetovics János volt
Teréz ágya szélén ülve hozzátette:
Finom, úri modorú fiú. Szelíd, jólelkű. Azt hiszem, ha valakiről, róla el lehet mondani, hogy az a fajta ember, aki még a légynek sem tud ártani.
Jenő úr erre a monológra csak hümmentett egyet a másik ágyon. Teréz felnézett, nem tetszett neki, hogy a férje nem válaszol, nem erősíti meg, igen, bizony, tényleg így van, én is kedvelem őt, és a többi, és a többi.
-No mi van hát? Nem így van?
-Biztos így van, ha maga mondja – felelte az ura. Megigazította csontos lába szárán a hálóinget, s bebújt az ágyába. -Jóccakát!
-Magának is – válaszolta az asszony némiképp meglepve, és megsértődve.

Lefekvés előtt ugyanis szoktak még beszélgetni, ez most valami új volt. Lefeküdt, ő is magára húzta a takarót, s kinyúlva a kezével az éjjeliszekrényhez, eloltotta a kislámpát. Imádkozás előtt hosszan töprengett, mi történt, mi történhetett az este folyamán? Mert, érezte, valaminek történni kellett.
Aztán, már éppen belekezdett az esti imába: „az Atyának a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében”, amikor váratlanul megszólalt a sötétben a másik ágy felől Dósa Jenő. hangja
-Belépett a nyavalyás az Ébredő Magyarokho’. No, ha én egyszer megtudom, hogy a fiúk belépnek valahova, valami istenverte pártba, derekukat töröm le!
-Mert mi baja van az Ébredő Magyarokkal? – éledezett Teréz.
-Semmi. Azt se tudom jószerivel eszik-e vagy isszák őket.
Ez nem teljesen volt így, Dósa Jenő, már csak hivatalánál fogva is teljes mértékben tisztában volt a politikai élettel.
-Akkor?
Jenő úr erre már nem válaszolt. Az asszony néhány perc múlva meghallotta a másik ágy felől egyenletes, mély lélegzését.

A tarokkozók tudják, hogy a holi leosztások nem túl gyakoriak, van úgy, hogy estéről estére hiába vár az ember egy igazán jó zsugát. Pedig ezek jelentik a játék a sava borsát, amikről még hosszú évek elmúltával is beszél az ember.
Ezen az estén azonban már az első parti egy különleges leosztással indult. János volt az osztó. Keverni kezdte a paklit. Jó alaposan átpörgette a lapokat hosszú ujjaival. Dósa Jenő rászólt: meggyullad!, – vagyis, hogy elég, mármint a keverésből. Hozzátette: ossza már!
Zsugás ugratások ezek. Úgy szoktak válaszolni kártyás körökben az ossz-szamár-ra, hogy hamar, ha akarja! (Ha marha akarja) János azonban, természetesen, nem mert így válaszolni főjegyzőúrnak, aki simán az apja lehetett volna, hanem piros fülekkel, nagy sebesen osztani kezdett. Jobb-felé kell osztani a tarokkban, az óra járásával ellenkező irányba, s a játék is ebbe az irányba megy. Az ütni-hívni kártyajátékok közül egyedül a bridzsnél haladnak fordítva, vagyis az óra járásával megegyezően.
Az ötvenkét lapból először ötöt-ötöt osztanak szét, majd kiteszik középre a talon hat lapját, s ezután még négy-négy megy körbe. Amíg az összes lap ki nincs osztva, addig tilos a kártyához nyúlni, így kívánja az illem és az etika. Aki ez ellen vét, azt megbünteti tarok-isten, (pocsék lapjárással) s kigolyózzák az úri társaságból

Jenő úr felvette a kártyáját, és elámult rajta: a kilenc lapból nyolc lap tarok volt (római számokkal jelölt lapok). Tizenkilencessel kezdődött, és a pagát, az egyes számú tarok, ami egyébként honőr, mégpedig „ő” a „kis-honőr” zárta a sort. Volt még egy káró dáma a kezében.
Tisztára pagát ulti lap, örvendezett, bár örömét póker arc mögé rejtette.
Mivel János osztott, aki tőle balra ült, ő kezdte a licitet.
-Három – mondta.
-Kettő – válaszolt Laci a jobbján, a skíz és négy kis-tarokk birtokában.
-Passz – folytatta Lajcsi az apjával szemközt. Nála a nagy-erejű húszas lapult, ami bár tényleg nagy-erejű, de nem honőr és így nem lehet rá licitálni.
-Egy – zárta le a kört Evetovics János a sor végén, feszélyezetten vigyorogva, hiszen hát a második legnagyobb, ám de mégis üthető, s szintén honőr huszonegyes volt nála.
-Tartom – mondta fölényesen Jenő úr.
Pssz, passz, passz következet, s ezzel a licit le is zárult.
A taloncsere után Jenő úron volt a sor, neki kellett nyilatkozni.
-Hívom a nagy-erejű, és remélhetőleg ellenem el nem fektetett húszast a pagát-ultival a falig.
A tarokkozók értik a módját, hogy elkerekítsék.
A többiek elpasszolták.

No már most a helyzet az volt, hogy a három honőr, a skíz, a huszonegyes és a pagát három különböző kézben volt. Ez sohase jelent egy egyszerű, sima lefutású partit, hiszen mindig fennáll a lehetősége, hogy a skíz elfogja a huszonegyest, ami nagy dicsőséget és sok pénzt jelent neki, de nagy szégyen és veszteség a kárvallottra nézve, aki kalapot kap a fejére, és ő lesz a „polgármester”
A kalapot viselnie kell az este folyamán végig, de legalább is mindaddig, amíg egy újabb huszonegyes-fogás másvalakivel meg nem történik.
Laci indult és egy kis kőrt vágott ki középre, a következő felkiáltás kíséretében:
-Körci-börci fúr farag és csicsog!
Hiába volt azonban az ármánykodás, ami apja tarokkjainak fogyasztását célozta volna. Főjegyzőúr minden nehézség nélkül hozta a pagát ultit.
Amikor már csak két lap volt a kezekben körbe mutatott és sorra megmondta kinél mi van. Evetovics Jánosra került a sor.
-Káró dáma és a hetes számú tarokk.
Nevetett. -De nálam a kilences van. Most azt hívom, és a hetesed beleesik!
János elképedve pillantott rá.
-Honnan tetszik tudni, mi van nálam?
-Onnan fiam, hogy figyelek! – mondta Dósa Jenő komoly képpel, de belül mulatva a fiú csodálkozásán.

A tarokk egy beszélgetős, laza társasági kártyajáték. A partik között, amíg az osztás tart, trécselnek, tréfálkoznak. Elhangzik egy-egy vicc. Ismeritek? Egy elefánt egyszer….Várj, én jobbat mondok. Móricka az iskolában….
Lajcsi osztott éppen. Dósa Jenő odafordult Evetovics Jánoshoz, és évődő hangon megkérdezte:
-No és fiam veled mi van? Hogy ityeg a fityeg?
-Sehogy Jenő bátyám – válaszolta a fiú szemét lesütve, mint aki rejteget valamit.
Dósa Jenő sasszemét nem kerülte el a mozzanat. Lecsapott rá, mint héja az egérre.
-Hogy érted? Sok a munka?
-Sok. Az is hát.
-Hallom, minden éjszaka a Nagymező utcában vagy?
-I..igen, csak néha nem, mint most például.
-Ilyenkor ki viszi a bótot?
-Van egy helyettesem Both Pista. Zsidó gyerek, de rendes, megbízható.

A lapok az asztalon feküdtek, lehetett volna folytatni a játékot, főjegyzőúrnak azonban még kérdezősködni tetszett.
-Mindent átvettél apádtól?
-Nem csak a Casinót és a Moulin Rouge-t.
Dósa Jenő, mint aki a vesébe lát:
-De van még valami, ami böki a csőröd. Ugye csak?
János zavarban volt. Ismerte a házigazda nagy-nagy politika-ellenességét, nem szívesen beszélt erről, de itt ezen a ponton már nem volt visszaút. Szemlesütve rebegte.
-Beléptem az Ébredő Magyarok Egyesületébe Jenő bátyám.
Akkoriban rengeteg ilyen apró-cseprő magyarkodó pártocska volt, jobbára ártalmatlanok: a Turul Szövetség, a Szabad királyválasztók, a Legitimisták, és még hosszan lehetne sorolni. Egy közös volt bennük: a dühös tenni vágyás.

-Micsoda?
Jenő úr már a lapja után nyúlt eres, csontos nagy kezével, e szavakra azonban visszahúzta a kezét, s úgy nézett a szerencsétlen hebegő-habogó fiúra, mint óriáskígyó, az aprómajomra.
-No igen- szabadkozott a gyerek. -Úgy éreztem tenni kell valamit ebben az országban azért, hogy…
Jenő úr, mint a kőszikla az asztalfőn. Kortyolt a borából. Jóféle kadarka volt az asztalon előttük, s pogácsa a tálban.
-Osztán mit tesztek?
Laci élesen ránézett az apjára, nem kellene talán, de Jenő úr hajthatatlan volt. Emelt hangon megismételte a kérdést.
-Azt kérdezem, mit tesztek, azon kívül, hogy járatjátok a bagólesőtöket?
János habozott. Mit mondjon ő most erre? Gyűlésezünk, tüntetünk, vitatkozunk. Ez nem sok ezt nem mondhatja. De van még valami. Nagy, komoly dolog, komolyan az.
-Árnyék-kormányt állítottunk fel mind a hatvannégy vármegye tekintetében. Mert szentül hisszük, hogy az elcsatolt területek egyszer visszatérnek, s akkor ugye ott a közigazgatásnak flottul kell majd működni az első pillanattól kezdve!
Dósa Jenő egy rémségesen hosszú pillanatig meredten nézett a vendégre, majd hatalmas hahotára fakadt.
-Micsoda? Hogy árnyékormányt? Ez jó! Ha, ha, ha!
A szemét törülgette, nagy-sokára tért csak magához.

Feszült hangulatban ért véget a kártyaparti. Még volt egy huszonegyes fogás, kalap került Dósa Lajcsi vöröses-szőke fejére, aztán skíz oszt nem oszt, s kész vége volt.
Laci a kertkapuig kísérte a barátját.

-Ne is törődj vele – biztatta a lekókadt kedélyű fiút. -Tudod milyen az Apu. Mindenkit zrikál. Most te voltál soron.
Kezet fogtak a kapunál.
-Semmi baj – próbált nevetést erőltetni magára Evetovics János. – Lehet, hogy apádnak van igaza!
Kilépett az utcára. Sötét volt, csak a sarkon világított halványan az oszlop tetején a lámpafény. Valahol ugatott egy kutya. Laci egy pillanattal később hallotta, hogy berúgja a motort, majd a távolodó gép jellegzetes hörgő, rekedt berregését.