Esik eső juj juj juj

Egyik nap esett az eső reggel. Anya mondta, hogy most már ősz van, ősszel sokat esik az eső, és fúj a szél. Lóci nem akart kibújni a paplan alól, és én se akartam, odabújtam Lócihoz.
Átölelte a nyakamat, megpuszilt.
-Ma itthon maradok, nem megyek óvodába – jelentette ki. -Csúnya idő van!
Na, ebben meg is egyeztünk, de jött Anya, és kiabálni kezdett:
-Gyerünk Lóci! Ki az ágyból a teremburáját! Mosakodj, öltözz, mindjárt indulnunk kell!
-Nem akarok! – kiabált Lóci. -Én ma tthon akarok maradni!
-Szó sem lehet róla, kisfiam – mondta Anya, és lerángatta rólunk a takarót. -Lóci Maci maradhat, ha akar, egy játékmackónak nem kell óvodába járni, de a gyerekeknek viszont kell.
Lóci sírt.
-Miért kell?
-Miért?
Anya megállt egy pillanatra, nézte Lócit, nézett engem, aztán elnevette magát.
-Mert a nóta is ezt mondja.
-A nóta?
-Igen. Figyelj csak…És Anya énekelni kezdett.

Esik eső, juj, juj, juj
Hozzá még a szél is fúj
Ha esik is, mindhiába
El kell menni, el kell menni
Óvodába

Bőrig áztunk mire az óvodához értünk. Anya felrakott engem Marci kis kocsijára, ott kuporogtam Lóci testvérkéjének lábánál. Nekünk jó dolgunk volt, nem áztunk a ponyva alatt. Anya és Lóci bezzeg szedték a lábukat. Lóci szalad, mint a nyúl, csak úgy fröcskölt a tócsák vize világítós talpú gumicsizmája alatt. Egykettőre odaértünk.
Ahogy bementünk, az előtérben összefutottunk Danival.
-Szia – mondta Dani.
-Szia – mondta Lóci. -Képzeld, dudok egy új dalt.
-Mi az? – kérdezte Dani.
-Várj, elénekelem

„Esik eső, juj, juj, juj…”

Ebéd után, amikor mentünk Lóciért még mindig esett.
Az óvodában az összes gyerek Lóci dalocskáját fújta:

Esik eső juj, juj, juj
Hozzá még a szél is fúj
Ha esik is, mindhiába
El kell menni, el kell menni
Óvodába