20. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

Van itt benn egy emberem! A fivérek e szóra önkénytelenül felkapták a fejüket és körbepillantottak. Így lenne valóban? Biztos, ha ő mondja. De vajon ki lehet az? Laci szeme megállapodott a konyakozó urak csoportján. Észrevette azt a férfit, aki szemben ült velük és éppen feléjük nézett. Talán ő? Hát persze. Ki más a jelenlévők közül?
Kérdő tekintetére Újszászy elmosolyodott, s alig észrevehetően megrázta a fejét. Nem.
Nem? Hát akkor ki? Az egyik diák? Vagy a két, habos-feketét fogyasztó középkorú háziasszony közül valamelyik?
Megállapodott a tekintete a jobb kéz felől ülő nőn, ő fiatalabb volt a másiknál, jól megnézte magának. Na ne. Tényleg gyanús, a kirelejzumát neki, mert állandóan erre leskelődik. Olvasott régen egy kalandregényt, aminek a főszereplője egy japán kémnő volt.
Újszászy jóízűen felnevetett, azzal a hangtalan, vihogó nevetéssel, amivel az előbb. Nemet intett a szemével.
Hát akkor?
Laci alig bírta magát türtőztetni, legszívesebben felugrott volna. Az ezredes most a lányok felé nézett. Az a lány ott, mondta a szemvillanás, igen, az, aki a barna hajú fiúval kacérkodik!
A fiúk majdnem felkiáltottak meglepetésükben. Laci kinyitotta a száját és úgy felejtette. Szíve vadul kalapált a mellkasában. Kémek! Titkos-ügynökök! Istenem! Mibe keveredtünk?
Nyugalom öcsémuram, csitította az ezredes szürkén megcsillanó szeme, lezáródó, majd újra felpattanó pillája. Mosolygott.
-Legyen elég az iménti szavam: biztonságban vagyunk, a többi nem tartozik rátok!

-Ott tartottam az előbb – mondta – hogy háború lesz. -Tűnődött, merengve nézett maga elé. Pislogott, fészkelődött, az ablak felé fordult, kinézett a kinti, téli világba. A szája sarában megjelent egy kellemetlenül ható vonás, ami, mintegy felsőbbség-tudatának kifejeződéseként hatott. Érezhette, azonban, hogy hiba lenne nagyképűnek látszódni a Dósa fiúk fürkésző szemeinek kereszttüzében, s így elmosolyodott, eltüntetve ezzel arcáról az illetlen, kérkedő kifejezést.
– No már most, ha ez így van, akkor nekem, a hírszerzők főnökének két kérdésre kell tudnom választ adni. Azt is mondhatnánk: hivatali kötelességem a válaszadás. Az egyik az, hogy mi magyarok, mint Németország szövetségesei kimaradhatunk- e belőle?

Éber tekintettel leste a hatást. A fiúk nem válaszoltak, hallgatásuk azonban sokat elárult.
– Jól van – bólogatott Újszászy. -A másik kérdés még izgalmasabb: ki nyeri a háborút?
Laci felvetette a fejét. Arra gondolhatott, hogy rendben, menjünk hát bele ebbe a játékba. Öccse habozni látszott, így ő válaszolt.
-Ha háború lesz, amit azért nem hiszek túlzottan, és nem is szeretnék, de tegyük fel, mégis bekövetkezik, minden kétséget kizáróan a németek nyernek – válaszolta széles mosollyal őszintén, s keményen szembenézett az ezredessel.
Mivel azonban maga is érezte, hogy ez édeskevés, sietve próbált magyarázkodni.
-Ja. Hát ugye. Tudjuk jól, hogy jelenleg Európában a németeknek van a legmodernebb, legütőképesebb hadseregük. Gazdaságuk a legerősebb a világon, tartalékaik szinte kimeríthetetlenek.
Újszászy mosolygott. -Úgy véled fiatalember?
-Határozottan. A spanyol háború legutóbbi eseményei… a kormányerők térnyerése a fronton, új, modern német fegyverek segítségével…a repülőgépek, például az új Messzer, ami sebességével, tűzerejével a legmenőbb orosz, és francia gépeket is lepipálja, tankok. Európában nincs méltó ellenfele a németeknek.
-És a világon?
Laci meghökkent, és az öccse tekintetében is bizonytalanság tükröződött. Mi az, hogy a „világon” Mit ért ez alatt?
-A világon?
-No igen. Ha Németország megtámadja Lengyelországot, ami véleményem szerint küszöbön áll, akkor Anglia és Franciaország habozás nélkül hadba lép ellene.
-És? – húzta fel Laci a szemöldökét.
Újszászy elmosolyodott.
-Azt kérdezed, hogy akkor mi van? Megmondom.

Úgy beszélt, higgadt, szívélyes, tárgyilagos, meleg hangon, ahogy tanár szokott a diákjával, akit meg akar győzni a maga igazáról.
-Akkor fiam az van, hogy Amerika is beszáll a haláltangóba, s innentől kezdve az esélyek…hogy úgy mondjam, enyhén szólva sem nekünk kedveznek.
-Nem tudom.
Lajcsi vetette közbe. Folytatta volna. -Egy esetleges villámháborúban…
-Felejtd el öcsém! – vakkantott közbe az ezredes, kissé nyersen. -Villámháború? Az egész világ ellen? Nonszensz – rázta meg a fejét. -Nézz a térképre! Marhaság. Nos fiúk, így a képlet, amit meg kell oldanunk a következő:
Első tétel: ha háború lesz, világméretű háború lesz, minden hírszerzési adat, információ, ami jelenleg a rendelkezésünkre áll, és az ez alapján megfogalmazható józan mérlegelés alátámasztja. Második tétel. Mi magyarok, kénytelen kelletlen részt fogunk venni ebben a háborúban, hiszen a szövetségesi elköteleződések miatt nem valószínű, hogy kimaradhatunk. Kiszámítandó ismeretlen tényező: mi lehet a végkimenetele számunkra, magyarok számára egy világméretű háborúnak?

Egy pillanatra megint körbeszimatolt. A diákok szedelőzködtek, fizetni készültek. Talán órájuk volt. Kinn az utcán már másodszor haladt el az ablak előtt a barna kalapos, hajlott hátú férfi. Benézett, biccentett. Újszászy felemelt kézzel nyugtázta a jelzést. A fiúk nem vették észre a közjátékot, az ezredes, kézmozdulata alig alig volt észrevehető.
-Ti mit gondoltok? Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Nyerhetünk-e, értem alatta, Németország és szövetségesei nyerhetnek-e?