28. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

Augusztusban nagy port vert fel egy hír, melyet az Esti Újság közölt. Magyarország megtagadta, hogy átvonuljanak területén a Lengyelország lerohanására készülő német csapatok. Hitler tajtékzott (ez már persze nem volt benne az újságban), de per pillanat semmit nem tehetett szövetségese, a magyar kormány döntése ellen.
Horthy magához kérette a belügyminisztert és utasította, hogy szervezze meg az esetlegesen érkező lengyel menekültek befogadását. Előzetes számítások szerint százezer katonáról, és polgári személyről lehetett szó. A német lengyel háború focinyelven szólva egy esélyes volt.
Keresztes-Fisher a feladat sikere érdekében Újszászyval tárgyalt, őt bízta meg a szervezéssel.
Számítani lehetett arra, hogy a náci titkosszolgálat (Abwerh) mindent megtesz majd, hogy hátráltassa a folyamatot, s lecsapjon azokra a személyekre, akik potenciális veszélyt jelentenek a Harmadik Birodalomra. Canaris kontra Újszászy? Igen, maximálisan!

A híreket, amelyek a sajtóban megjelentek és a rádióban elhangzottak, sokan olvasták, hallották. A fogadtatás vegyes volt. Egyesek a vállukat rángatták és azt mondták: bah, mit érdekel ez engem, a tej és a kenyér ára szerencsére nem emelkedett. Másokat, és valószínű ezek voltak többen, aggasztották a fejlemények. Háború készül? Itt a szomszédban? Na ne! -és babonás félelemmel kezdtek imádkozni, vagy káromkodni, hogy eloszoljanak a viharfelhők.
Azok azonban nem oszlottak.
Szeptember 1-n hajnali 4 óra 55 perckor Németország hadüzenet nélkül megtámadja Lengyelországot, a danzigi korridor miatt két nappal korábban elrendelt lengyel mozgósításokra válaszul. (A Gdański-öbölben horgonyzó Schleswig-Holstein német sorhajó tüzet nyit a Westerplatte enklávéra. Ezzel megindul a második világháború eseménysora.)

Öreg Dósa Jenő, amikor értesült a német támadásról, így szólt bosszúsan horkantva: na, mit mondtam! Várható volt, nem?
Teréz imádkozni kezdett magában, látták az asztalnál, ahogy kis keresztet rajzol a mellkasára és ajkait mozgatva néma fohászt küld az ég felé. Lajcsi anyjához fordulva azt mondta: ne izgulj Anyu, helyi konfliktusról van szó, szerintem hamarosan megegyeznek a vitatott területekről, s vége lesz a dolognak, hipp-hopp.
Rossz lelkiismerettel mondta, nekik a kémelhárításnál más információik voltak.
Laci nem szólt egy szót se, homlokát ráncolva nyúlt a borospoharáért.
Ica nevetett. Éljenek a németek!
Baba meg azt mondta: éljenek, ja, de azért akárki akármit mond, én sajnálom szegény lengyeleket. -Az almárium mellett állt. kistányérokat szedett elő éppen a középső fakkból a süteményhez.

-És te – fordult Főjegyzőúr a Laci mellett ülő Médyhez. -Te nem szólsz semmit lányom?
Médy fülig pirult. A nagy-ebédlőben (bent ettek, mert esett az eső aznap) megállt a levegő, mindenki várakozás-teljesen nézett Laci menyasszonya felé.
-Nem, Jenő bácsi! – rebegte Médy halk, félénk hangon, ám de határozottan. -Bocsánat. Én nem politizálok!
Hah! Dósa Jenő felugrott egy ültő helyéből és Médyre emelte a poharát!
-Isten éltessen!- kiáltotta – Mennyire igazad van!
A többiek felé fordulva, csontos, eres nagy kezével belekaszált a levegőbe:
-Dicséretedre válik. Teljes szívemből egyetértek! Esküszöm Médy, neked van köztünk, engemet is beleértve a legtöbb eszed!