36. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

Október végén, hideg, szeles, télies hangulatú napon esküdtek örök hűséget a Bakáts téri, Assisi Szent Ferenc templomban. A szertartás tetőpontján volt egy vicces jelenet. A pap szokás szerint megkérdezte a házasulandókat. Először a vőlegényhez fordult:
Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?
Laci a kérdésre előírásosan így válaszolt: ígérem.
Feltette a kérdést Médynek is: igéred-e satöbbi.
Médy elpirult. -Megpróbálom – mondta.
Az atya elsiklott felette.
-Akkor fogjátok meg egymás kezét, s én átkötözöm ezt a két kezet a stólával.
– Nyilatkozzál édes fiam Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlevő Hederics Stefániát feleségül venni?
-Akarom – mondta a vőlegény.
Médyhez fordult.
-Most te nyilatkozz. Akarsz-e az itt jelen lévő Dósa Jenő Lászlóhoz feleségül menni?
-Szeretnék – rebegte Médy.

A templom oszlopsorai között elhelyezett padokból (zsúfolásig tele volt egyébként mindhárom hajó) elfojtott kuncogás hallatszott.
A pap erre sem reagált. Alkalmasint kötélből voltak az idegei.
-Most megkötött házasságotokat az Egyház nevében érvényesnek nyilvánítom, és megáldom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ámen, hangzott a hajó tágas teréből az egybegyűltek morranó válasza.
Mikor újra csend lett, egy cérnavékony hang szólalt meg elől az oltárnál. Médy volt. – Köszönjük, atyánk!

Így lettek házasok örökre. Ásó kapa és nagyharang. Nem tudták, mit jelent a szó, hogy „örökre”, de hát, azt senki nem tudja pontosan. Rossz-nyelvek szerint az öröklét olyan, mint egy utazás. Utólag visszanézve egyetlen múló pillanat az egész.
Hosszúra nyúlt hercehurca után, kint, a templom lépcsőjén tablókép készült a násznépről.
-Vigyázat – kiáltotta a fotográfus mester, miután elrendezte a jónépet, ki hová álljon, -Most repül a kismadár.
Fejére borította a lepedőnyi fekete vásznat, belenézett a lencsébe. -Nem, még nem! Várjanak egy percet, kérem.
Kellékei közül felkapott egy kis-sámlit, s odanyújtotta az első sorban közel álló álló nyalka, fiatal hadnagynak, történetesen Baba éppen aktuális udvarlójának.
-Jaj fiatalember, jaj, hóka móka, bocsánat. Adssza csak gyorsan oda ezt a menyasszonynak maga mellett, igen ott, ni, álljon fel rá, úgy dukál, hogy az arának legalább az ura válláig kell érni egy valamire való esküvői fotón! Legalább addig – bólogatott, magát is győzködve, és sok, idétlen csetlése-botladozása közben majd’ felrúgta a fényképező masína háromlábú állványát.
Hiába, no! A fényképezés komoly dolog kérem, az előírásokat be kell tartani!
Végül is a földig érő esküvői ruha alól nem látszódott ki a sámli. Aki nem volt ott, csak a fotót nézte meg utólag, évődve mondta: milyen magas ez a kislány! Szinte válláig ér hórihorgas urának…

Médy és Laci középen állnak. A menyecske földet seprő hófehér ruhában, fején áttetsző fátyol, melyet gyöngykoszorú szorít le. Balra fordítja a fejét, Laci felé néz, mosolyog. Könnyed eleganciával tartja maga előtt a fehér rózsákból álló menyasszonyi csokrot. Ura zsinóros, katonatiszti egyenruhát visel, oldalán kard, fején, ahogy dukál, aranycsíkos csákó. Fehér kesztyűs bal kezével kardja markolatát fogja. A kard markolatáról a díszbojt két arasznyira lóg le a katonai reglama szigorú előírásai szerint elrendezve. Karcsú magas alak. Alulról nézve a második lépcsőn állnak. Mellettük jobbról, balról a koszorúslányok, fiatal katonatiszt kísérőik oldalán. Médy oldala felől Nagy Marika, Debrecenből való barátnője, Dósa Lajcsival. karonfogva. Lajcsi, alig észrevehetően görbe testtartással álldogál, egyik válla, tüdőműtétei miatt magasabban van, mint a másik. Kardját jobb kezével fogja, valamivel a markolat alatt, másik keze a markolat kosár részét érinti. Marika kezében színes csokor, vállán kigombolt, szélesített vállú középhosszú, hófehér, prémes kabátka.

Baba a másik koszorúslány. Kész csoda ez a kislány, amilyen gyönyörűségesen szép. Tisztára, mint a Gréta Garbó. Filmvászonra illene, rajongói azt mondják, odavaló. Kalocsán végzi iskoláit a Miasszonyunkról elnevezett apácarend zárdájában, mára azonban, lévén fivére esküvője elengedték. Rajta is hosszú, hófehér csipkeruha van, épp úgy, mint Médyn, feje tetején tornyozott tülldísz, amitől még magasabb. Haját feltűzte, mindkét füle kilátszik. Egyetlen nő a fényképen, akinek látszanak a fülei. Csokrát melléhez szorítva a szép lányok öntudatos, elbűvölő mosolyával néz a fényképező-gép lencséjébe, cérnakesztyűs keze lovagja karja alól bújik elő. A fiatal hadnagy Baba felé dől, a képet elnézve az embernek az, az érzése támad, hogy rögtön felrepül szegény és elszáll a boldogságtól.

A csoportkép közepén, a vőlegény csákója fölött látszik apjának, „öreg” Dósa Jenőnek jellegzetes bajszos, keménykalapos feje, sas-orráról ezer közül is megismerszik, s valahol ott van a tömegben, felfedezhető az alacsony termetű, gömbölyded Teréz asszony kerek, fekete kalap fedte jóságos, széles arca. Endre Lajos is ott van. Endre a család atyai jó barátja, jótevője, idézőjelben, illetve, azt hiszem, kérdőjellel kell érteni a jótevőt. Nagy kérdés, büntette e Dósa Jenőt, avagy jutalmazta, amikor Zsámbokról Csömörre helyezte át, ama engedetlensége miatt, hogy nevezett, Endre minden erőfeszítése ellenére sem akart indulni Hatvanban a polgármesteri címért. (Dósa Jenőnek nem fűlött a foga ahhoz, hogy dróton rángatott bábú legyen Endre politikai játszmáiban) Jót tett-e Lacival, amikor beprotezsálta a Mefterhez? És mindkét Dósa fiúval, hogy Újszászy, a kémfőnök karmai közé lökte őket? Ha tényleg ő lökte.

A templom lépcsőin bal kézre a vőlegény oldala felől áll a Herderics, Fráter, Ertsey rokonság, Jobb oldalon a Dósák, a Lengyelek, és az Oroszok. Ertsey Tibor, Bóka Tibor, Lengyel Imre, Zádor Gyuláné született Lengyel Ilona, (Nagy Lilikének hívják majd később Médy gyerekei) ő Teréz asszony húga, – s Zádor Gyula, a férj, Fráter Endre, Czermanék.
A Czerman lányok elől állnak a kép jobb szélén, lent a járdán a lépcsősor alatt, a csinos kis Icuka, Czerman gróf kisebbik lánya nevetős, vidám arckifejezéssel lornyont tart a szeméhez, azon keresztül figyeli az ifjú párt.

Herdefy Győző, a Magyar Királyi Honvédség fiatal századosa fejjel, vállal kimagaslik a tömegből. Egyszerű, kétsoros barna katona-köpenyt visel, fekete magasított kemény körgallérral, a kabátgombok ezüst fénnyel világítanak. Szürke csákó van a fején, azon is, úgy, mint a köpenyen, ezüst-gombok, simlédere fekete. Állát felszegi tekintete határozott, egész lényéből robosztus testi erő és magabiztos öntudat sugárzik. Érzékeny lelkületű úrhölgyek e-kép sóhajtanak fel ilyen férfi láttán: Istenem, milyen marcona egy ember!, – s gondolnak magukban összevissza mindenfélét, olyasmit is, melyről soha a büdös életben nem merne beszélni egy úrinő.

A kismadár elrepült. Készen lett az esküvői fotó. A képen szereplő résztvevők mindegyike kapott belőle egyet-egyet, el lehetett tenni örök emlékül az asztalfiókba.