37. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

A lakodalmi ebéd a Kárpátia Étterem és Söröző külön-termében volt.
Három hosszú asztal lett kialakítva. a boltíves, táblás, fa-burkolattal ellátott belső térben. A szélső asztalnál ült az asztal jobb oldalán középen a fiatal pár. Mellettük jobbra, balra a szűkebb család: Dósa Jenő, Teréz asszony, Laci szülei, Ica, Baba és Lajos (a testvérek), Lenke néni, Médy anyja, Győző, Médy bátyja, a koszorúslányok, a tanúk, a fess katonatisztek, a koszorúslányok kísérői és a két pap, Zsámbokról, Radványi esperes, és a helyi plébániatemplom plébánosa Lugossy Balázs tisztelendő úr, az eskető-pap.

A képeslapnál valamivel nagyobb, fekete-fehér fényképen jól kivehetők az arcok. Médy és Laci sokat nevettek rajta később.
-Nézd csak! Olyan merev, és gyászos képet vág mindenki, mintha halotti tort ülnénk, s nem esküvőt – kacagott Médy egyik téli este.
Laci az asztal mellett ült, felesége mögötte állva, válla fölött kukucskált, úgy szemlélte a fényképet. Alkarjával könnyedén megtámaszkodott Laci csontos, széles hátán.
-Csak Győző mosolyog – mutatta. -Az én bátyám! Ni!
-Meg a pincér – tódította Laci. -Itt, középen. Nézd csak! Előre hajlik kicsit, lentről fölfelé les, még a homloka is ráncos így, felnéz, bele egyenesen a lencsébe, ahogy feltálalja Anyunak az előételt. És a húgom persze. De hát ő mindig, neki ez a védjegye!
Összeszámolták. Pont húszan ülnek annál az asztalnál. Ha most a jobb alsó sarokból kiindulva az óra járásával ellentétes irányban körbe járunk, a következőket látjuk: Győző ül legalul, hozzánk legközelebb. az asztal innenső végén, őt kissé hátulról, félprofilból vette fel a masina. Mellette Dósa Jenő, Radványi esperes, a pincér, (ő áll), és Teréz asszony. Teréz, Médy vállára hajtja a fejét, nagyon meghitt és bizalmas ez a mozdulat, anyós és menye, ámde, figyelembe kell venni, hogy a pincér Teréz válla fölött nyúl át éppen a tállal, így valószínűbbnek tűnik, az a verzió, hogy ő előle húzódik félre Médy anyósa. Bár ki tudja.

Laci mondta: igen, valószínű. Egymásra néztek, pukkadozva nevettek.
-Hogy te milyen rosszmájú tudsz lenni! -Médy még mindig nevetett.
-Ó hogyne -jött a válasz. -Nem ismersz minket, Dósákat? Mi mindig, mindenkivel, minden épkézláb, s attól jobbra-balra eltérő tárgyban kötözködünk. Legkötözködőbb közülünk kétségkívül Apu, de Ica, és Lajcsi is éremesélyes.
-Baba?
-Á, Baba nem. Ő csak durcás és kiabál, ha megmérgesítik.
-És te?
-Á, én sem! De igen, én is egy kicsit, igen!
Médy odahúzott egy széket, leült. A nagy, fekete lábú, két oldalt toldalékkal kihúzható ebédlőasztalnál ültek szorosan egymás mellett. Lenke néni a konyhában volt, főzött.
-Te is elég feszültnek tűnsz a képen – ugratta Médyt az ura. -Mi lehet az ok, regéld csak el nekem szépen?
-Én? -Médy felkacagott. -Rám mondod, Laci? Nem inkább te vagy feszült? Nézd már meg inkább saját magadat! Falfehér vagy, mint egy kísértet…és…
-Natürlich! -Laci jókedvűen az asztalra ütött az öklével. -Hát tudod Médy, itt már olyan éhes voltam, mint az ordas farkas, a Piroska és a három kismalac meséből. Micsoda buta szervezés az ilyen! Törvényszerű lenne, hogy egy esküvőn a férfiembernek, aki nem más, mint éppen a vőlegény, délután fél háromig kell egyfolytában éheznie reggel hattól, mire ellátmányhoz jut?
Laci mellett Lenke néni, őszbe forduló, frissen dauerolt hajjal, ő mellette valaki, csak az orra látszik, nem lehet felismerni. Lehet, hogy Endre Lajos a Pest megyei alispán? (Később már képtelenek voltak visszaemlékezni, hogy ott volt-e?) Utána a másik pincér, majd Becának, Győző feleségének szép kreolos arca látszik, Lugossy tisztelendő, és szürke kosztüm-kabátban, méz-sárga gyöngysorral a nyakán Ica.

Ica magányosan, bánatos tekintettel, egyedül üldögél az asztal túlsó végén, Győzővel szemközt. Jobbra tőle, karnyújtásnyira Bóka Tibor Médy esküvői tanuja, jóképű, nyegle fiatalember. A legutolsó divat szerint öltözködik, festi a haját, kissé affektálva beszél, mint színdarabokban a grófok és a mágnások. Mint a kis Latabár a Csárdáskirálynőben, Bóni gróf szerepében. Laci a Mefter bál óta ismeri, azon a bálon ismerkedett meg Médyvel.
-Mondd csak, nem sznob véletlenül ez a te aranyos kis barátod? – incselkesdett Laci a feleségével. – Nézd csak, né, milyen képet vág!
-Milyet?
-Hát…-Laci grimaszolt. Megmerevítette az arcát, felszegte a fejét. -Ilyet!
-Jaj, Lacikám! Ne mondj nekem ilyeneket. Egyébként… lehet. Lehet, hogy igazad van. Talán igazad van, de….
-De?
-Mit számít az. Ő egy jó ember. Úgy értem legbelül. Most nevetni fogsz: lelkileg értem. És…
-És?
-És én szeretem őt, Laci!
-Micsoda? Kit szeretsz te? -Felugrott, s üldözőbe vette szíve hölgyét, aki sikítva menekült előle. Szaladtak, szaladtak, körbe az asztal körül. Végtére Laci elkapta és két karjába zárta.
-Na, most mondd újra! Kit szeretsz, lelkem legszebb, legillatosabb virága?
– Laci! Ne szoríts annyira, ez fáj! Sikítani fogok! -Sikított. -Tudod, hogy csak téged, egyedül csak téged.
-Engem, mit?
-Hát, tudod!
-Nem, nem tudom. Mondd ki!
-Nem mondom!
-De mondd!
-De nem, na!

Így birkóztak, huzakodtak, jó ideig, míg Lenke néni ijedt képpel be nem szaladt a konyhából, mondván: mi folyik itt gyerekek! Minden szó áthallatszik a szomszédba! -Összeütötte lisztes tenyerét, csak úgy szállt a fehér por mindenfelé. -Ebből elég! Terítsetek izibe! Mindjárt kész a lapótya!
-Látod – mondta Médy tettetett sértődéssel, duzzogva, de nevetett a szeme. Lesimította a ruháját. -Ez van itt, amíg el nem tudunk költözni végre a sajátunkba!
Maga is megijedt attól, amit mondott. És Anyuka? Anyukával mi lesz? Nem hagyhatjuk egyedül! Istenem, hogy juthatott egy pillanatra is az eszembe!
Bóka Tibor mellett Zádor Gyuláné született Lengyel Ilona. Mellette masnival a hajában Nagy Marika, és Dósa Lajos, aztán Berta néni, Laci Pesten élő nagynénje, nála lakik most Laci. Baba jön a boldog, de töprengő arcot vágó hadnagyával. Baba kicsit előre dől, a csinos kiskatona meg hátra, így mindketten jól látszanak. Min töpreng a hadnagy? Éhes ő is? Vagy más bántja, más az ő nagy búja, bánata?
Fiatal pár zárja a kört, ültükben hátrafordulnak: szép, komoly barna lány, kicsit hosszúkás, de kellemes, kedves arccal, és lovagja: Bokor Tamás főhadnagy (fedőneve Piroska) a „szolgálattól”, ahogy Laci nevezi. Bokor főhadnagy, simára fésült hajú, bajszos, nagy-orrú férfi, Dósa László esküvői tanúja.
-Kid is ö tulajdonképpen? – Médy kérdezte. Már kezében volt egy kockás konyharongy, amivel az asztalt szokták letörölni étkezés előtt. – Róla még nem sokat meséltél.
-Nincs is mit – mondta Laci és gyorsan elfordult. Másról kezdett beszélni, mintha egyáltalán nem lenne fontos a főhadnagy személye. -Teszek fel vizespoharakat…vagy teát iszunk?
-Lacikám! – Médy hirtelen mozdulattal megragadta az ura karját, maga felé fordította, s nem engedte továbbmenni. Nem mondott többet, de szemében ott ült a kérdés.
Laci nagy levegőt vett. Most vagy soha. Egyszer úgy is el kell mondani.
-A katonai kémelhárításhoz vagyok beosztva Duli, s Bokot főhadnagy is kémelhárítós. Egy században szolgálunk. Már rég el akartam mondani….Most elégedj meg ennyivel. Többet nem mondhatok erről

….Evetovics János üzleti úton Párizsban volt az esküvő napján. Tíz láda pezsgőt küldetett, heteken keresztül pezsgőt ittak még a babfőzelék után is…