39. Jöjjön el a Te országod (Negyedik Könyv, folytatás)

Az utolsó száz métert már bokáig érő hóban tették meg felfelé az erős kaptatón. Lapos, sok-sok láb által koptatott köveken lépkedtek, éles, csípős szél fújt. A nap kibukkant a szemközti hegyóriás szikla-pereme mögül, vakító fénnyel kápráztatva el szemüket. Az ég kékje, mint az encián, tengerek, és óceánok kékjét idézte. Ahogy felnéztek, ott volt a szemük előtt a nagy hegyi tó. Rezzenéstelen sima tükre vörös, mint a vér, ordas, elkorhadt cölöpök álltak ki a vízből mindenfelé. Nyilván optikai csalódás eredménye a vörös szín, Médy mégis borongó lélekkel nézte.
Lélegzet-elállító látvány volt, sokáig álltak földbe gyökerező lábakkal.
-Na, hogy tetszik? – kérdezte Laci.
-Nem is tudom. A táj valóban meseszép.
-Akkor? Mi a baj Duli?
-Semmi. Csak tudod…
Nem mondta tovább. Kialakulatlan, formálódó gondolat-foszlány nyüzsgött, táncolt, handabandázott lelkében, vagy még az se, egy balsejtelem csupán. Vér. Rossz előjelnek érezte, maga se tudta miért.
Kicsit arrébb, távolabb a kitaposott ösvénytől, s a kerekre koptatott, hófoltos kövektől, megtalálták a havasi gyopárt. Ahogy Laci már mesélte, egész mezőt alkotott, jobbra, lejjebb, fehérlett tőle a lejtő. Médy odaszaladt, lehajolt, le akart szakítani egyet. Már nyúlt volna érte, már csaknem elérte, amikor Laci rákiáltott.
-Le ne tépd! Nem szabad! Ott a tábla, ni, védett növény!

Kirándulás után lenn a faluban betértek a templomba, hogy elmondjanak egy imát. Letérdeltek Szűz Mária életnagyságú szobra előtt, a vörös bársony drapériával borított térdeplőre. „Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, áldott vagy az asszonyok között, s áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus”…, majd félhangon, mormolva belevágtak a „Miatyánkba”
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod.

Médy itt elhallgatott, ránézett férjére, majd lehajtotta a fejét. Laci nem értette. Kérdő tekintetére a fiatalasszony így folytatta: De kérlek Uram, most az egyszer ne a Te akaratod legyen meg, illetve a Te akaratod egyezzen meg az én kérésemmel, mert ugye látod, hiába imádkozom kiskorom óta, hogy Apuka jöjjön haza a hadifogságból. Ezért mondom, most ne a Te akaratod szerint történjen. Te mindenható vagy, mindent meg tudsz tenni, azt is, hogy ami egyszer már megtörtént, azt utólagosan megmásítsd. Kérlek, akard Te is, hogy béke legyen, mint ezelőtt volt, a harcolók hazatérjenek, s ne kelljen még több embernek meghalni.
Hangosan nem mondta, gondolatban azonban hozzáfűzte: kérlek, segítsd meg az én uramat, Lacit, hogy ne vigyék el a háborúba, mint az előző háborúban Apukát.
Elcsuklott a hangja, sírni kezdett. Laci átölelte a vállát, felemelte.
-Jól van Dulikám, jól van. Ne sírj már, nincs semmi baj. Gyere, menjünk haza.

Mentek kéz a kézben a főutcán lefelé, s közben, ahogy így mentek, mendegéltek, Párizsban, Warsóban, Rotterdamban, Lipcsében s Európa megszállt városaiban német páncélautók járőröztek az utcákon, és messze keleten a Vörös Hadsereg összevont alakulatai felvonultak a határ menti térségekbe szemközt a Wermacht túloldalon elhelyezkedő, ugrásra kész gépesített hadosztályaival.

Vacsora után újra elővették a paksamétát, s folytatták, amit előző este abbahagytak.
Fráterék Fonyódról sürgönyöztek. Nagy Sándor ezt írta: A kis Médynek házassága alakalmából és az örömanyának a Mindenható áldását, erőt, egészséget, boldogságot és szerencsét kívánok. A MFTR üzleti osztály is sürgönyzött, Csömörről Zsiga bácsiék, Nagybányáról a Kétney család, Érsemlyénből Fráter Kálmán, Debrecenből Maghy Zoliék. (Maghy Zoltánból híres festő lesz később, ő az „Alföld festője”)

Gratuláltak Gaskóék, a Jármay és az Ágotay család. Debrecenből Kollwenték, Budapestről Székely Magdi, s a Tőkés család, Kisrákóiék, Vértessyék.
Gyula bácsiék Ohajból sürgönyöztek, Isten áldását kérve, Ceglédről Herdovics Bandi és családja, Monorról a Sasvári család, Valkóról, Laci szülőfalujából Mátyásovszky Lajos: Szadáról Albertiék, Dányból (a járásból) a Mátyásovszky család.

Miskolrcól Kollár Nándorék a legmelegebb szerencsekívánataikat küldik tartós boldogságot kívánnak, az örömszülőknek szívből gratulálnak. Csömörről ír özv. Králikné, szerencsét és boldogságot kíván. Dósa Jenőnének, (Teréz asszonynak!) a Ráday utcai címen gratulál az Iványi család, dr. Hercfelder Budapestről táviratozik. Laiszkyék napsugaras tartós boldogságot kívánnak, Sugár Vilmos és neje, Szirnay Tibor és családja, Kainz György szintén kedves szavakkal jelentkeznek.
Elfáradtak, mire mind végigolvasták és átbeszélték, ki, kicsoda.

-Mi a holnapi program? – kérdezte álmos szemekkel, hunyorogva Médy. -Akár itthon is maradhatnánk pihenni egy kicsit, nem gondolod?
-Hogy is ne! -élénkült fel férje ura. -Ha itthon maradunk semmit nem látunk, márpedig én szeretnék holnap elmenni a Békás szoroshoz!