43. Jöjjön el a Te országod, (Negyedik Könyv, folytatás)

Újszászynak igaza lett. 1939 februárjában az EMKE kávéházban felvázolt egy lehetséges forgatókönyvet a küszöbön álló háborúról. Akkor volt ez, amikor a Dósa fiúkat beszervezte kémelhárítósnak. Laci mindenre kristálytisztán emlékezett.
Magyarország nem maradhat ki a táncból, fejtegette akkor.
Szövetségesi elköteleződést emlegetett, és politikai szempontokat. Amiket jósolt, azok az események, sorra mind bekövetkeztek. Németország megtámadta Szovjet-Oroszországot, és Magyarország négy nappal később csatlakozott hozzá.

Az ezredes, anno felvázolt egy verziót. Elhúzódó háború esetén elképzelhető, hogy az erőviszonyok megváltoznak, s eljön, eljöhet majd az, az idő, amikor el kell gondolkodni a háborúból való kiválás lehetőségén. Akár egy külön-béke keretében, mondta.
Különleges, az ő kizárólagos parancsnoksága alatt működő egységet kívánt létrehozni, melynek feladata a béketárgyalások titkos-szolgálati módszerekkel történő biztosítása. Ebbe a különleges egységbe keresett fiatal, használható tiszteket. A Dósa fiúk személye úgy került előtérbe, hogy valaki, egy tiszteletben álló potentát ajánlotta őket. Az ajánló személye nagy valószínűséggel Endre Lajos Pest megyei alispán volt, Újszászy egykori első világháborús bajtársa. Endre egyszer bravúros huszárrohammal mentette ki szorult helyzetéből a körülzárt, hősiesen kitartó üteget. Innen datálódik ismeretségük. Bár, hogy így történt-e, vagyis, hogy tényleg ő ajánlotta volna a fiúkat, az nem igazolódott be fehéren feketén.

Dósa Laci soha nem felejtette el az ezredes szavait, akkor se, amikor később fordult a kocka.
De most még ott tartunk a történetben, hogy minden sínen van, a központi hatalmak csapatai szinte akadálytalanul törnek előre, fényes nagy győzelmeket aratva.
A sajtó és a rádió nap, mint nap így tudósított a harctéri eseményekről: bevettük ezt és ezt a várost, körbezártuk, felszámoltuk, megsemmisítettük, az ellenség veszteségei, és a többi és a többi.
A magyar csapatok nehéz harcok árán elfoglalták Tyim városát, és tovább haladva kilyukadtak a Don folyóhoz, ahol a német hadvezetés (a II. magyar hadsereg német alárendeltségében harcolt) kijelölte a központi hatalmak (magyarok, románok, olaszok) védelmi állásait. A feladat az volt, hogy a Sztálingrád ellen vonuló német főerők jobb-szárnyát biztosítsák.
Igen ám, de Sztálingrádnál elakadt az előretörés. A csata 1942 augusztusától, 1943 februárjáig tartott. A Vörös Hadsereg harapófogóba zárta a német csapatokat, és szörnyű harcok árán felmorzsolta őket. Igazi róka fogta csuka, csuka fogta játék volt. az ott. A németek már benn voltak a város szívében, az oroszok meg körbevették őket. Paulus tábornok, és megmaradt emberei végül megadták magukat.

Az oroszok erejét mi sem bizonyítja ékesebben, hogy még javában tartott ott a küzdelem, amikor január 12,-n Urvinál is támadást indítottak, és áttörték a II. magyar hadsereg védelmi vonalát. Az ezt követő harcokban hadseregünk megsemmisült. Egyes egységeit súlyos harcok során sikerült visszavonni, a katonák nagy része azonban elesett, fogságba esett, vagy fegyvereit elhagyva gyalogosan próbált menekülni a mínusz negyven fokos hidegben. Az újságok itthon arról beszéltek, hogy sikerrel járó „rugalmas elszakadást” hajtottunk végre.

Az ország vezetése felismerte, hogy ideje lépni. Horthy, akinek kiterjedt angolszász kapcsolatai voltak, a szövetségesek által felszabadított Rómába küldte Náday vezérezredest.
A küldöttség Újszászy embereinek biztosítása mellett hihetetlenül kalandos úton jutott el az „örök városba”. Külön regény témája lehetne az utazás. Dósa Laci, (és Lajos szintén!) keveset tartózkodott otthon ezekben az időkben. Laci Médynek azt mondta: „néhány napra el kell utaznom Dulikám, hogy hova megyek, nem mondhatom meg. Ne aggódj, nem lesz semmi baj, nem veszélyes!”

Nem volt teljes mértékben igaz. Rómában nyüzsögtek az idegen országok ügynökei, jelen volt német részéról az Abwher, ott volt a brit SIS, és az amerikai CIA is. Ahogy Újszászy mondta annak idején: „űzött vadak lesztek, úgy vadásznak majd rátok, mint vaddisznóra szokás”. (Az Amerikában élő Lajos számára később komoly előnyt jelentettek ezek a régi „titkos-szolgálati” kapcsolatok. Hogy mennyire, azt az olvasó is látni fogja, ha átrágja magát újabb ezer oldalon. Jó, lehet, hogy csak ötszáz lesz.)
A római tárgyalás-sorozat sikertelenül zárult. A szövetségesek részéről jelenlévő tárgyalópartner kijelentette, hogy Magyarországnak az oroszoktól kell békét kérni, a magyarok menjenek Molotovhoz.