A lajtorja 127.

47. Jöjjön el a Te országod, (Negyedik Könyv, folytatás)

Egy ember ment az utcán. Este volt, esett az eső, hideg őszi szél fújt. A férfi nagykabátot viselt, kalap volt a fején, kezében esernyő. Amerre ment a kerítés mentén megugatták a kutyák.
Megállt az egyik ház előtt. Becsöngetett. A szép, kis zsidó patikusné és a férje lakott ott.
Kijött az asszony.
-Csiba, te, kuss! – mondta a kutyának.
Megismerte a férfit. -Maga az főjegyző úr? Mi járatban? Na, jöjjön csak be. Jöjjön, erre tessék. Teljesen át van ázva!
-Ó igen, mert vízszintesen esik ez a nyavalyás eső – morgott Dósa Jenő, leverve ruhájáról a vizet. – Ő volt az, ráismerhetünk.

Bementek a konyhába, az asszony leültette.
Az uramhoz jött? Mindjárt itthon lesz. Átugrott valamiért a szomszédba. Adhatok egy pohár pálinkát? -de már adta is, töltött, s odanyújtotta az ibriket. Egészségére!

…Leültek benn a szobában. „Szép Ilonka”, Dósa Jenő így nevezte magában az asszonyt, aki jó húsz évvel volt fiatalabb az uránál, és a férje, Ervin, a pamlagra ültek egymás mellé, velük szembe az asztalhoz Főjegyzőúr. A férfiak rágyújtottak. Az asszony szép volt, az ura viszont szembeszökően csúnya. Nagy kampós orr, szétálló fülek, vastag száj. Haja alig, a megmaradt néhány szálat oldalra fésülte. Egész megjelenése slampos, rendetlen. A szoba tele volt vázával, csipkével, ezüstholmival, csecsebecsével, festményekkel.

-Azért jöttem – mondta Dósa Jenő a kissé hosszúra nyúlt, várakozás-teli csöndet megtörve, mert vannak bizonyos értesüléseim, és ezeken alapuló sejtéseim, melyek…hogy úgy mondjam, érdekelhetik Önöket.
A házaspár hallgatott. Csak a szemük villant össze.
-A szélsőséges jobboldaliak hatalomátvételt terveznek. -Nem mondta kik azok, nem volt szükséges.
Elhallgatott, töprengett, hogy folytassa. Csak minél egyszerűbben Jenő!, – biztatta magát. Először életében gombóc volt a torkában
-Ez azt jelenti…
-Tudjuk mit jelent – szólt közbe a házigazda.
Dósa Jenő felemelte a kezét.
-Várjon, kérem. Szóval. Amíg a kormányzó a helyén van, addig Önöket, és a hogy is mondjam, többi sorstársukat nem érheti bántódás. De ha ne adj Isten, német nyomásra esetleg változna a helyzet…és egy németbarát akárki, nos….akkor…
-Érem – mondta a zsidó férfi.
Ervin egyébként gazdag műkincs kereskedő volt, nagy tudású, széles-látókörű ember. –
Bekövetkezhet?
-Nézze. Jelenleg is folyik Magyarország katonai megszállása. Menjen ki a Cinkotai útra. Egymást érik a német katonai oszlopok. Pest felé vonulnak éjjel, nappal. Rossz érzésem van. És…!
– És?
-Gödöllőn, a Városházán hallottam valamit…!
Ez rosszat jelentett. Endre Lajos (László) volt ott a tótumfaktum, akit fajgyűlölőként ismertek.
-Mit?
-Semmi, nem érdekes!

Csönd szakadt közébük. Megsűrűsödött és súlyos teherré vált.
Főjegyzőúr felállt. -Hát…Isten áldja magukat. Vigyázzanak magukra. Csak ennyit akartam. Cselekedjenek a legjobb belátásuk szerint. A határok jelenleg még nyitva vannak.
A házaspár is felkászálódott.
-Köszönjük.
-Nincs mit.
Az asszony, a „Szép Ilonka” akart valamit még mondani, de Dósa Jenő megelőzte.
-Nem kell. Nem azért tettem. Úgy éreztem kutyakötelességem szólni…
Cserbenhagyták a szavak. Ment kifelé. Az ajtóban visszafordult.
-Szóljanak minél több…hogy is mondjam…érintettnek!

A lajtorja 128.

48. Jöjjön el a Te országod, (Negyedik Könyv, folytatás)

Két héttel később majdnem ugyanez a jelenet játszódott le, csak fordított előjellel. Egy ember ment az utcán. Csomagot cipelt a hóna alatt. Megállt a jegyzőlaknál. A kutya ugatott. A jegyző kiment.
-Maga az?
-Én!
-Mit cipel?
-Mindjárt megmutatom, ha beenged.
-Jöjjön!
Odabent:
-Először is szeretnék még egyszer köszönetet mondani.
-Ugyan kérem.
-Van nálam néhány dolog, amit, ha megengedi, itt hagynék.
Asztalra tette a batyut, kibontotta. Arany és ezüst holmi volt benne, órák, nyakláncok, karkötők, gyűrűk, étkészletek, tálak, tányérok.
-Őrizze meg nekem. Elmegyünk. Ha valaha visszatérek, elfelezzük. Fele a magáé, fele az enyém.

Csönd. Nézték egymást. Főjegyzőúr megrázta a fejét. -Szó sem lehet róla. Lehet, hogy hamarosan nekünk is menekülnünk kell. – Visszahajtotta a rongy szélét a holmira.
A férfi csak állt.
-Tényleg nem?
-Mondtam.
-Rendben, maga tudja.
Megfogta a csomagot, indult kifelé. Az ajtóban megtorpant, visszafordult.
-Azért …..
-Semmi, nem érdekes.
Elment.
Bejött a szobába Teréz asszony.
-Mi volt, Jenő?
-Aranyat, ezüstöt hozott. Itt akarta hagyni.
-Elfogadta?
-Maga szerint? – körbemutatott az üres helyiségen. -Viszont…
-Igen?
-Viszont most megtehetné, Nyanyus, hogy behoz nekem egy kancsó jó hideg bort!