56. Jöjjön el a Te országod, (Negyedik Könyv, folytatás)

Az első szovjet tank 1944 november végén jelent meg a város határában. Január 17.-re a II. Ukrán Front csapatai bevették Pestet. Február 14.-n elesett a Budai Vár, s ezzel az ország fővárosa ellenség kezére került.
Az ostromot hadtörténészek, súlyosságát tekintve a sztálingrádi csatához szokták hasonlítani. A világtörténelem egyik legvéresebb, legádázabb, legtöbb áldozattal járó ostroma volt.
Egy város ostrománál a védők, ha van elegendő muníciójuk, előnyben vannak a betolakodókkal szemben. Minden sarok, szöglet és falmaradvány őket védi. Ismerik a helyet, tudják honnan, melyik irányból és mi módon lephetik meg a legjobban az ellenséget. Elbújnak a romok közé, és csak akkor lőnek, amikor már biztosan látszik a célpont. A támadó erőknek akkor van esélyük, ha minimálisan öt-hatszoros létszámfölényben vannak, és hasonló mértékű az anyagi fölény is.

A Lövölde térnél, a Rottenbiller utca sarkán van egy négy emeletes nagy ház. Illetve csak volt, bombatalálatot kapott, és összedőlt. A pincében lévő emberek, nők, gyerekek, öregek megfulladtak, mert a leomló kövek hermetikusan elzárták a levegő útját. A kövek viszont kiváló fedezéket nyújtottak a védők számára.
A tank a Rottenbiller utca felől közelítette meg a kereszteződést. Nem jutott odáig, a két ember magasságú kőomladék megállította. A kísérő gyalogságot, egy szakasz volt, géppuskatűz fogadta. Az oroszok, (ukránok voltak, de ez nem számít), tapasztalt harcosok, fedezéket kerestek, ők is a romok között. A védők és a támadók között heves, hosszan tartó tűzpárbaj bontakozott ki. Az egyik támadó, hogy végre egyről a kettőre jussanak, kibújt a falmaradvány mögül, és kezében kézigránátot szorongatva, megpróbált közelebb lopakodni, ahhoz a szöglethez, amely mögött a magyarok lapultak. Nem jutott messzire, tíz méteren belül lelőtték. Társa, aki pár perc múlva követte, ugyanígy járt. Parancsszó harsant. Ukránul, vagy oroszul, teljesen mindegy, hiszen a két nyelv megtévesztő módon hasonlít egymáshoz. Most Romek Sztravcsuk, kijevi gyári-munkás ugrott fel. Két gyereke volt otthon, egy három éves kisfiú és egy néhány hónapos kislány. Szabad idejében festegetett. Ezt onnan tudja a történet írója, hogy volt egyszer egy cikk erről a katonáról a Pravdában. Valaki olvasta, s elmesélte. Dobtáras géppisztolyát széles mozdulattal a hátára taszítva leakasztotta derékszíjáról a kézigránátot. Társai, higy fedezzék, felemelkedve pergőtűzzel árasztották el a szemközti fedezéket. Szerencséje volt, sikerült elvergődni a szélső omlásig. Lekuporodott, várt. A túloldalon semmi nem mozdult. Térdre állt ekkor, és elhajította a gránátot. Óriási robbanás. Halálsikolyok, aztán csend. Odarobogott, átugrott egy kormos beton-pillért, és egyszerre csak a szöglet mögött találta magát. Véres testek mindenütt. Letépett végtagok, szétszaggatott emberek. Nem volt ideje bámészkodni. Váratlanul egy hulla ugrott a nyakába hátulról. A hulla élt, volt keze, lába. Puszta kézzel estek egymásnak. A magyar lerántotta ellenfelét a földre, ráült, és rohamkésével átvágta a torkát. Az odarohanó társak, már csak az utolsó jelenetet látta: egy véres alak ül Romek mellkasán és késsel nyiszálja a torkát. Folyt, bugyogott a vér. Valaki agyonlőtte. Egy másik orosz belerúgott a hullába, leköpte és levizelte. Nem volt idő, hogy kifújják magukat. Valahonnan felülről elkezdett kelepelni egy géppuska, és lekaszálta a támadókat.

Új támadó egység érkezett azonban. Ádáz közelharcban elfoglalták a sarkot és kijutottak a térre. Beesteledett. Köpenyükbe burkolózva ott töltötték az éjszakát. Ellátmány nem volt, kenyerük, konzervjük már előző nap elfogyott. Felvirradt aztán egy újabb kormos, fagyos nap. A védők új csapatot küldtek a Fasor felől, s délutánra visszafoglalták a romot. Három napon belül háromszor cserélt gazdát a Lövölde tér, és a Felső-erdősor utca.

A városban mindenütt hasonló küzdelmek zajlottak. A védőknek fogytán volt a lőszere, az oroszok lassan felülkerekedtek. Az újév első napjaiban végső erőfeszítést tettek, hogy a pesti oldalt elfoglalják. Folyamatosan lőtték és bombázták a várost. A lakosság pincékbe kényszerült. A Szilva utca 8 lakói is napok óta lenn dekkoltak. Az emberek a mosókonyhában húzták meg magukat. Teát főztek, puliszkát ettek, s földre terített matracokon aludtak Már idejét se tudták, mióta élnek a föld alatt. Rettegve figyelték a robbanásokat, és találgattak, hol csapott le újra a gyors halál. Egyszerre csak csend lett, iszonyú, őrületes csend. Füleltek, megpróbálták kitalálni, mi történhetett. Csizmás lábak dübörgését hallották. A nagy vasajtó felpattant. Orosz katona állt az ajtónyílásban, lövésre emelt géppisztollyal. Meztelen alkarján csuklótól könyékig karórák sorakoztak. Vigyorgott. Ora, ora! Ot perc, bumm, bumm. Davaj, davaj.