4. Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)

Emike zoknit stoppolt a nagy-asztalnál. Médy beszaladt egy kockás füzettel és leült mellé.
Szép kora-nyári délelőtt volt. A gyerekek a nagyszobában játszottak, (majd csak a következő héten mennek Terézligetre Apipihez, Mamikához) az ablak előtt álló, fehér, polcos játékszekrénynél. Az erkély-ajtó be volt csukva a másik szobában, nehogy véletlenül kimenjenek, és felkapaszkodjanak a szélére. Piros muskátlik, nagy cserepekben tették üdítővé, barátságossá az erkélyt. Olyan volt, mint egy apró virágoskert. Médynek aznap nem kellett bemenni az irodába, mert felújítási munkák zajlottak. Az Üllői út 1, a Biztosító-székház ugyan nem kapott bomba-találatot, de az utca-fronton lévő irodák rémes állapotban voltak.

Okuláréján keresztül szemügyre vette lányát. Valami nem tetszett a látványban. Médy arcán aggodalom ült.
-Persze. Mondd csak.
-Anyuka, osztottam szoroztam. Nem jövünk ki a pénzből.
-Hogy, hogy?
Médy odatolta a füzetet. Számok álltak benne szép sorjában, a havi költségvetés. Egyik oldalon: bevételek, a másikon: kiadások. Bevételek: fizetés (Médí) 200 forint, özvegyi járadék (Anyuka) 100 forint. Összesen: 300 forint. Mínusz tétel volt a füzetben.
Kiadások: lakbér 50 forint, villany-gáz 45 forint, élelmiszer 80 forint, egyéb (gyerekruha, pelenka, szappan, fogkrém, VIM, stb.) 77 forint. Összesen: 252.

Lenke kérdő tekintettel nézett Médyre. -Mi ebben a rossz? Elvileg marad még majdnem 50. Nem vette észre a mínusz-jelet.
-Elvileg – mondta Médy.
Lenke nem értette. Letette a stoppoló-fát, a félig befoltozott zoknival az asztalra, és most már teljes test-terjedelmével lánya felé fordult. Nem mondunk ezzel túl nagyot, Lenke néni vékony, törékeny öregasszony volt, 45 kg. (Hol van már a fiatal özvegy alakja, aki a húszas évek elején vadító kék szemével megbabonázta a férfiakat a hivatalokban)
-Mert? Mi az, hogy elvileg?
Médy nagy levegőt vett.
-Hát nézze csak. Én majd csak a jövő hónapban kapok fizetést. Ezt megmondták előre, s én is említettem magának. Ezen kívül ugye, Anyuka pénze is a Holdban van még. Az újság megírta, a rádió bemondta, hogy jár, s itt a Tanács levele, melyben megerősítik, de kifizetés mindez ideig még nem volt, és ki tudja…?.
-Akkor miből élünk? – hökkent meg Lenke.
Médy rosszalló tekintettel nézett az anyjára.
-Miből Anyuka? Maga is tudja. Most adtuk el a múlt hónapban a handlénak Anyuka bundáját, nem, s azt a gyöngysort ami Ertsey nagymamáé volt. Eddig futotta belőle. Van még 53 forint. Ez maradt. Sürgősen ki kell találni valamit. Szerintem promt megoldás lehetne, ha ideiglenesen kiadnánk az egyik szobát albérletbe.
-Jó ötlet – helyeselt Lenke néni. -De várj. Hoppá! Jencikének ősztől óvodába kell járni…három éves lesz.
-Igen. És?
-És? -az öregasszony hirtelen felélénkült.
-Hát nem érted?
-Nem.
-Csináljunk magunk egy óvodát itt nálunk Médy. Elég nagy a lakás. Mondjuk, például a középső szobába’. Beteszünk öt kis-asztalt, négy-négy székkel. Húsz gyerek. Hússzor húsz, mert ennyit simán elkérhetünk. 400 forint per hó! Én majd főzök meg…minden. Mit szólsz?

Médy töprengett. Nem rossz ötlet, amit Anyuka kitalált, de kapnak-e rá engedélyt?
-Az engedély miatt ne aggódj – ugrott fel Lenke, mintha kitalálta volna, mi jár Médy fejében. -Ide süss.
A szekrényhez lépett, s a fiók mélyéről előhalászott egy kemény-fedelű igazolványt.
Ez állt a tetején:

Magyar Tanácsköztársaság.
HÁZBIZALMI IGAZOLVÁNY

Belső oldal: vörös csillag fenn, s alatta Lenke adatai. Született 1880, Érsemlyén. Neve: ippi és érkeserűi Fráter Lenke. Anyja neve: Ertsey Piroska. Lakhely: Budapest XI. Dombóvári út 12.
Lejjebb a lap közepén:
„Budapest Főváros Vörös Tanácsa ezúton megbízza özv. Herderics Ferencné elvtársnőt (sz.: Fráter Lenke, lakik, stb.) a Házbizalmi-feladatkör ellátásával. Dátum, aláírás, pecsét.
Világ proletárjai egyesüljetek!”
Diadalmasan mutatta:
-Látod? Ha valamit, ezt holt biztos respektálni fogják a hivatalokban!