6. Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)

A VII. kerületi Tanács épülete húsz lépésnyire áll a Lenin körúton a Bástya mozi bejáratától. Szemben a Dohány utca innenső sarkán a New York kávéház romjai, túloldalon a Híradó Mozi. Nem messze ide látszik a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződés. Az EMKE kávéház megsemmisült a bombázások során, de a Nemzeti Színház épülete meg van. Bombatalálatot kapott a Rókus kórház, a Corvin áruház, és több, nagy öt-hat emeletes épület mindkét oldalon. A romokat már eltakarították, folyik az újjáépítés.
A Tanács egy régi bérkaszárnyában működik. A bejárattól balra portásfülke, portással, tányérsapkás bácsi, útba igazítja a betérőket, kinek-kinek melyik emeleten, hányas számú szobában intézik az ügyét.
Az első emelet 5-n, a belső sarokban székel a lakossági kérelmek osztálya, nem pontosan ez a neve, de lényeg a lényeg, ide kell beadni a folyamodványokat, amelyekben valaki, valamilyen speciális dolgot akar a lakásában, például kis-állatokat tenyészteni, vagy szövőszéket üzemeltetni. (Ez utóbbi esélytelen, nagy zajjal jár, s így a hatóság nem engedélyezheti.)

A hosszú folyosóról négy szoba nyílik, bocsánat, irodahelyiség, legbelső az osztályvezető, Szakács Imre elvtárs szobája, mellette a titkárság, a titkárság mellett a kérelmezési ügyintézés két helyisége, e mellett pedig, a bejárattól legtávolabb az iktatás.
A folyosón három hosszú, barna színű, kopott fa-pad van rendszeresítve a várakozók számára.
Június 10-n délelőtt tíz órakor a kérelmezések szobájában Vasas Júlia ügyintéző egy érdekes borítékot vett kézbe. A levél személyesen neki lett kiszignálva. Bizalmas ügyként kezelhették fent, mert nem Szokolai bácsi kapta meg, s nem is a kis zöldfülű kolléganő Csiples Magdi, aki csak most került ide, és csak hat elemit végzett, de az apja állítólag partizán volt, vagy antifasiszta ellenálló.
A borítékon a következők álltak:

Címzett: VII. ker. Tanács, Lakossági ügyek, Budapest, VII. Lenin krt. 3.
Feladó: Özv. Herderics Ferencné, Bp. VII. Szilva u. 8.
A kérelem tárgya: óvoda-nyitás. Ez utóbbi csupa nagybetűvel íródott, és kék tollal alá volt húzva.
Megjegyzés: (piros tollal utólag odabiggyesztve) A kérelmező a Tanácsköztársaság idején szocialista házbizalmi volt!!!
A borítékot főnökei már kinyitották. Júlia kíváncsian húzta ki a papírt. Mi a nyavalya ez?
Gyerekesen rajzolt kerekded betűkkel írták a levelet.

„….özvegyi nyugdíjamból, ami 85 forint havonta, de folyósításra sajnálatosan ez ideig még nem került sor, és lányom (2 kisgyerek édesanyja) hivatali fizetéséből (200 Ft) képtelenek vagyunk kijönni, ezért tisztelettel folyamodom magán-óvoda megnyitási engedélyért. Lakásunk 120 négyzetméter nagyságú, három szoba, plusz személyzeti szoba. Belmagasság 4.7 m. Az óvodát a középső, legnagyobb szobában szeretnénk működtetni, ami loggiával együtt 8.5 x 6 négyzetméter, világos, keleti fekvésű, utcai, kényelmesen elfér benne öt gyerekasztal, székekkel, játékszekrények, polcok. Lányom vállalná hivatali munkája mellett a beszerzést, én magam főznék, és egy plusz fő segítségével vigyáznék a gyerekekre. A lakás összkomfortos, a cselédszoba kivételével minden lakószoba cserépkályhával fűthető.
Sétálási, levegőzési lehetőség bőségesen adódik a környéken, az Erzsébet tér öt perc, a Tisza Kálmán tér 8 perc, az Almási tér 10 perc sétával elérhető. A gyerekeket, vezető kötélszár segítségével, nagy biztonságban tudnánk az említett sétahelyekre elkísérni.
Bátorkodnék megjegyezni, hogy jómagam a Tanácsköztársaság idején vörös házbizalmi voltam, s életem során nagy szegénységben, és nélkülözésben élvén, mindig átéreztem a szolgálatomra szoruló egyszerű emberek gondjait.”

Júlia a telefonért nyúlt.
Halló! Főnök elvtárs? Át tudna jönni egy percre? Van itt egy ügy…
Szakács Imre nem sokat váratta Vasas Júliát. Új ember volt a Tanácsnál, azelőtt a Földhivatalban dolgozott, egyszerű, sima beosztottként, innen emelték ki az új kormány megalakulása után, s tették át a Tanács Lakossági osztályára, osztályvezetőnek. Elévülhetetlen érdemeire tekintettel, 44 végén ugyanis röplapokat osztogatott Rákospalotán, melyek a Szálasi hatalom ellen izgattak. Nem ismerte még elég jól itt a dörgést, szakmai kérdésekben kénytelen volt beosztottaira támaszkodni.
Júlia némán mutatta a levelet.

-Láttam. Én szignáltam ki önnek.
-Szakmailag számos problémát vet fel.
-Nocsak?
-Igen. Első és legfontosabb: magánóvodát csak szakképzett, megfelelő papírokkal rendelkező egyén vezethet.
-Értem.
-Aztán pedig itt van az étkeztetés kérdése. Vonatkozó kormányrendelet szerint az alapanyagok tárolása és a főzés során biztosítani kell a higiéniai feltételek maradéktalan teljesülését.
-Nevezetesen?
-Nevezetesen 20 fő esetén szükséges egy minimálisan 50 literes jégszekrény, a levélben pedig csak 30-t jeleznek. Ezenkívül a főzést végző személy nem lehet azonos azzal a személlyel, aki a gyerekekkel tartózkodik.
-És így…?
-Van még más is.
-Mondja elvtársnő, ne kíméljen.
– A rendelet világosan meghatározza, hogy egy gyermekre minimálisan 4 négyzetmétert kell számítani. 20 főnél, mert ugye ez a létszám szerepel a kérelemben, 80 kellene, de csak alig 50 áll rendelkezésre.
-Mit tegyünk akkor hát ön szerint? Utasítsuk el?

A nő elmerengett. Az öreg kolléga mellette aggodalmas tekintettel figyelte, s mintha mondani akart volna valamit, Csiples Magdi viszont, ő oldalt ült a két összetolt íróasztal mögött, egy kisebb, harmadiknál, fel se nézett a papírjából.
Vasas Júlia nyelt. Szép nő lett volna egyébként, de nem volt az.
-Van ám ennek az ügynek politikai vonatkozása is. Amiatt kértem osztályvezető elvtársat, hogy jöjjön át.
Az osztályvezető összerezzent. Szerette volna elkerülni, hogy erről beszéljenek. Okos nő ez a Vasas Júlia. Férje nincs, vénlány, az a típus, aki kapar, akire vigyázni kell. Csak talán nem jött rá, hogy át akarom hárítani a felelősséget? Helyemre pályázik? Kissé nyers hangon válaszolt.
-Igen, persze. Tudom. Ezért szignáltam magára. A folyamodó aktív szerepet vállalt 21-ben. Igen, igen. Vörös házbizalmi volt. Egy derék, megbecsült elvtársnő. Csakhogy…
-Igen, osztályvezető elvtárs?
-Csakhogy a veje horthysta katonatiszt. A folyamodó hölgy egyébként pedig származás tekintetében régi nemesi család sarja, vagyis a volt elnyomó, kizsákmányoló osztályhoz tartozik. Ahhoz a törpe kisebbséghez, amely felett a proletár-állam deklaráltan az elnyomó hatalmat gyakorolja. Kezeljék ezt bizalmasan – nézett a másik két munkatársra a szemüvege fölött.

Júlia értette. Neki kell hát dönteni, illetve, neki kell javaslatot tenni. Ha azt írja a kérvény mellé: „javaslom elutasítani” megütheti a bokáját, mert kibabrál egy régi, jó elvtársnővel. Viszont, ha pedig engedélyezi, abból is baj lehet. Szakmailag sem megfelelő ugyanis teljes mértékben a kérelem, de ennél nagyobb baj, hogy, egy esetleges „igen” olyan családot támogat, amelyikben van egyrészről egy deklasszált reakciós elem, maga a folyamodó, másrészről az apuka, a „tisztelt” vaj, háborús bűnei miatt szovjet fogságba került, (megérdemelt büntetés) és a nép ellensége. Mi lesz, ha fent így értelmezik? Na, ha igen, akkor nekem végem – futott át a fején.

Hosszasan fontolgatta a választ. Nem tudta mi jár a főnöke fejében, így megpróbált óvatosan fogalmazni.
-Nézze osztályvezető elvtárs, hogy is mondjam, a beadott kérelem valóban hiányos s így élből, simán el lehetne utasítani. Mindazonáltal figyelembe kell venni, hogy a Magyar Népköztársaság emberséges néphatalom, törődik a rászoruló szegény-sorban élő emberekkel. Igaz ugyan, hogy a kérelmező származása, hogy is mondjam, szóval, nem éppen izé, na tudja, és családi viszonyai sem, de kijelenhetjük-e itt erről a helyről, ex katedra, hogy nem hiszünk az egyén fejlődésének lehetőségében….?
Úristen, mondta magában Szakács Imre, ez fúr engem!

A nő folytatta.
-Épülő, szépülő népi demokráciánk Rákosi elvtárs, és a Párt vezetésével új útra lépett, a szocializmus építésének útjára, mely előszobája a kommunista társadalom létrejöttének, melyben, mint tudjuk, jólét, bőség, biztonság és igazságosság köszönt a világra. Mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségletei szerint részesül a megtermelt javakból.
A helyemre pályázik, borzongott meg az osztályvezető. El akarja foglalni a székemet. Hangosan azonban csak ennyit mondott:

-Mi legyen akkor elvtársnő?
-Adjuk meg az engedélyt, de szabjunk szigorú, szinte teljesíthetetlen feltételeket. A jogszabályok biztosítják ennek lehetőségét. Alkalmazzon a kérelmező egy szakképzett óvónőt. Kétszáz forint alatt nem fog kapni. Cserélje le jégszekrényét nagyobbra. Ez is legalább kétszáz, ha egyáltalán árulnak ilyet kereskedelmi forgalomban. A gyereklétszám tekintetében pedig szigorúan 12 főnél húzzuk meg a határt. Kétlem, hogy ilyen feltételek mellett bele tudna vágni, s az a szép az egészben, hogy e tényt, az esetleges felettes, vizsgáló hatóság is látni fogja. Belső feljegyzést fogok önnek írni jelen tárgyban. Nos? -Diadalmas tekintettel nézett fel az íróasztala mellet tébláboló főnökre.
– Rendben – sóhajtott Szakács Imre. -Furfangos egy nő maga. Adunk is meg nem is, mint a mesében.
Magában azonban elhatározta, hogy valamilyen ürüggyel kikéreti a Személyzeti Osztályról Vasas Júlia káderlapját. Tényleg paraszti származású, ahogy állítja? Mit jelent az ő esetében a „paraszti-származás”? Béresek voltak-e a nagyszülők, vagy kulákok? Mert nem mindegy. Ez is paraszt, meg az is paraszt, de micsoda különbség! A kulák bőségben él, dőzsöl, s éhbérért dolgoztatja a szegényparasztot, kizsigereli a béreseket. Ha kulákok a felmenők, vigyorgott, akkor nyert ügyem van. Nevetett egy jóízűt. Akkor kicsinálom a spinét.