Játszunk boltost

Egyik nap birkóztunk Lócival reggeli után. Elszaladt, s a túlsó sarokból kiabált rám: ec pec kimehetsz, holnap után bejöhetsz, Lóci Maci kapj el, ha tudsz. Hogy tudtam volna, a rövid görbe szőrös kis lábammal? Úgy fut, mint a zerge, s akkorákat ugrik, hogy azt el se tudom mondani. Páros lábbal felugrik az ágyra, és az ebédlő-asztal melletti székről, ami két méterre van, szintén megteszi ugyanezt. Pedig még csak négy éves, illetve december végén öt lesz.
Akkor azt mondta: játszunk boltosat! Én leszek a pénztáros, te pedig a vásárló.

Átmentünk a másik szobába. Kiszedte a heverőből az ülő-párnát, és a medicin-labda, meg a kézisulyzó segítségével megtámasztotta a szürke bőrfotel, és a kiis barna asztal között. Bebújt mögé.
–Ez itt a pénztár ? nevetett rám ? itt kell fizetni. Te pedig ? folytatta ? a játékpolcról válogathatsz, hogy mit akarsz megvásárolni. Mondjuk apuka vagy, és van egy három éves kisfiad, Pistike, akinek születésnapja lesz. Vehetsz neki könyvet, építőkockát, kisautót, vagy zenedobozt.
Jó. Belevágtunk. Jöttem, láttam, kopogtam, köszöntem: jó napot kívánok.
-Nem kell köszönni ? szólt rám ? ez egy nagy önkiszolgáló bolt, úyse hallja senki.
Rendben. Jöttem láttam újra, nem köszöntem, csak kopogtam.
-Kopogni sem kell ? mondta ? hát nem érted?
Végül sikerült beváásrolnom. Betettem a kosaramba (a nagyi piros kosárkája) egy könyvet és a zenélő dobozt.
Lócii megnézte a könyvet. ?Nem jó ? mondta ? nagyoknak való, tíz éveseknek. Cseréld ki!
Segített kiválasztani egy kicsiknak való mesekönyvet. Választottam még egy csomag műanyag, összeilleszthető gyerek-járólapot. Ez persze már nem fért bele a kosárba, így hát aa kezemben vittem, s letettem a pénztár elé. ?Ez minden ? mutattam rá a játékokra
Lóci ügyesen becsomagolta a könnyvet és a zenélő-dobozt (Nagyitól kért csomagoló-papírt Leragasztotta a szélét celluxal)
-Mennyit kell fizetnem?
-Mennyit? Hát lássuk csak. A könyv száztíz. A zeneélő-doboz kettő-hetven. A járólapok pedig háromszázba kerülnek.
Ötezressel fizettem, abból adott vissza. Hogy mennyit? Nem számított, hiszen csak játszottunk.
Egy probléma volt csak. Haza kellett valahogy szállítanom az árut. A boltos bácsi taxit hívott. Egy kis piros autó volt. Betettük az ülésre a könyvet és a zenélődobozt, a járólapok azonban nem fértek bele. A boltos bácsi kitalálta, hogy legyen: háromkerekű kisbiciklire kötözte a járólapokat, s azzal húzta maga után.
Torta is kellene ? jutott az eszébe ? várj, rögtön csinálok tortát. Meghívtok a Pisti születésnapjára?
Ollóval kivágta egy papírlapból, három gyertya volt rajta. Kiszinezte. A torta sárga lett, a láng piros.

Itt tartottunk, amikor egyszer csak csöngettek és jött Apa Lóciért, hogy haza vigye.
-De még be se fejeztük ? mondta Lóci. ?Most a legjobb. Legalább?
A legalábbra már nem volt iidő, menni kellett. Otthon várta Lócit Anya, Marci, és a picike Ádám, aki nemrég született.
-Írd le Lóci Maci hol tarottunk ? búcsúzott. ? Legközelebb ott folytatjuk majd.
Mit tehettem volna? Leírtam mindent, így született ez a mese. Bizony, bizony ez a sorsa egy szőrös, görbe lábú kis plüss macinak! Végül egyedül marad a mesével.