A lajtorja 163. 25.
Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)
A Szentendrei-sziget légvonalban 31 km. Az evezősöknek, akik arra vállalkoznak, hogy megkerülik, a kétszer 31 km-nél azonban jóval nagyobb távolságot kell megtenniük. Felfelé haladva „hegymenetben”, hogy kisebb legyen a sodrás, a part girbe-gurba vonalát kerülgetik, visszafelé „ereszkedve” pedig a folyó közepén jönnek, mert ott erősebb – akár 5-6 km/ó –és így jobban viszi lefelé a hajót. De ugyanakkor a nagyobb „kerület” miatt így hosszabb az út. Hozzávetőlegesen (mert nem mindegy apad-e éppen a Duna, vagy árad, s milyen közel megy a parthoz az evezős felfelé menetben, s mennyire halad lefelé benn, a közepén), 74-76 km-t lehet kalkulálni. Kocaevezősök értelem szerűen nem vállalkoznak arra, hogy egyvégtében kerüljenek, ez inkább két-három napos evezős túra-program. Egyik nap feleveznek, mondjuk Tahiig, sátrat vernek, tüzet raknak, másnap, a sziget-spiccet megkerülve Visegráddal szemközt átkelnek a „nagy”-Dunába, és annak békésebb vizén haza a Rómaira. A „szigetkerülés”túl nagy falat még a „ressz” hajókban hajtó versenyzőknek is, az edzésadagok ennél jóval kisebbek.
Az első evezős hajót (hajó a magyar neve és nem csónak!) Széchenyi István hozta haza az 1800-s évek közepén Angliából. Hogy népszerűsítse a sportot, Bécsből Pozsonyba evezett, egy guruló üléses egy-pár evezőssel. Példája nyomán, Magyarországon hamar népszerűvé vált az evezés.
Könnyű, áttetsző pára lebegett a Duna felett, amikor vízre tették a hajót. Halk loccsanás, ahogy a feneke letoccsan, feldereng kelet felől a küszködő napkorong. Az Északi-összekötő híd felől fúj a gyenge délies szél. A kielboat lomha barna teste 8 m hosszan nyújtózik a csendes, tükörszerű vízen. Hámori Endre belehelyezi a széles, kék villákba az evezőket. Eltolja a hajót a kavicsokról, beül. Előre gurul az üléssel, majd hátra, próbálgatja. Tartsd a balanszot, szól oda Dósa Jenci, jövök én is. Tartom, testvér! Szó nem hangzik több. Jenő beszíjazza torna-cipős lábát a lábtartóba. Meghúzza a rögzító csavart, ne kotyogjon menet közben. Idegesítő, ha kotyog, rossz érzés. Kipróbált mozdulatok. Százezerszer csinálták. Vadkacsa család tempózik balra a komp-kikötő előtt. A komp, a túlpartról, Káposztásmegyerről jön át. Semmi zaj, csak az evezők halk csobbanása, ahogy vizet fognak, és a gurulóülés csigáinak csikorgása. Jenő elereszti egy pillanatra az evező-nyelet, lenyúl oldalt, vizet lötyköl a sínre. Mire egyvonalba érnek a szigetspiccel, megszűnik a nyikorgás. 40-50 méterrel feljebb húznak, onnan kezdik az átkelést. Úgy számítják ki, hogy a sodrás pont a spiccig hozza le a hajót, amikor éppen odaérnek. Ezt is százezerszer csinálták. Csendes vízen, simán húznak át a túloldalra, s átfordulnak a nagy-Dunába. A csücsöktől nem messze nemrég két meztelen lány napozott. Intettek, de nem álltak meg. „Majd visszafelé jövet” szólt ki Hámori Endre a lányoknak „Várjatok meg lányok. Jövünk!”
Széles itt a folyó. A káposztásmegyeri oldalon a Vízkivételi-művek hosszú, sárga vastraverz-árnya látszik a ködön át. Surlódás, loccsanás, surlódás újra, ahogy előre-hátra kocsiznak, vizet fognak a tollak, szabadítanak. A Dósa fiú laza, bemelegítő tempót diktál az egyesen. Egy-kettő, egy kettő. A badizós Keér Pali Pécsről, (Hámori Endre helyére ugrott be aznap) a gyönyörű, dagadó izmaival ezt a tempót sem bírta a túra-versenyen, Lupa előtt fel kellett adni. Jenő szólt neki: „ne erőltessük!” „Nincs értelme”
FALLATOZZON TOTYINÁL cégére tűnik fel jobbra a magas partoldalon. Egy kettő. Loccsanás csobbanás, ahogy az evező tolla vizet fog, szabadít, gördül, súrlódódik csattan. a kocsi. Szelet zsíros-kenyér van náluk és egy flakkon víz, ezzel indultak sziget-kerülésre. Fogadás az egész, jó móka. Láda sör a tét. A „ressz” kajakos haverok froclizták őket: úgysem tudjátok megcsinálni, még nekünk is sok lenne. Nem? Dehogy nem! Mondta Hámori Endre: 9 óra alatt meglesz. Fogadunk?
Az evezősök általában balról jobbra kerülik a szigetet. A szentendrei ágban (kis ág) mennek fel, és a nagy ágban (váci ág) ereszkednek le. A kis ágban gyorsabb a sodrás, és vannak rettenetesen nehéz szakaszok, pl. Szentendrénél, ahol a város alatt, több km hosszan robogó, gyors vízben kell evezni. A váci ág szélesebb, csendesebb. Igen ám, de Vác előtt és után szigetoldalon három-három benyúló kőgát áthatolhatatlan akadályt képez! Pedig csak ara lehet menni. A gátak átdobják a Duna vizét a túloldalra, ott nem jó! Dósa Jenci, még Petrás Tomival evezve „kifejlesztett” egy speciális „gát-technikát”. Csendes, limányos, visszafelé folyó vízen fellopakodnak a gátig, megkeresik a kövek között az egy-szem, lehetséges átjárót, ahol harsogva, zúgva zúdul át a Duna vize, nekifutnak, s két-három erőteljes, nagy rántással átlódulnak a túloldalra. Életveszélyes mutatvány! Történtek már ott tragédiák. A hajó elakadt, felborult, az utasok kiestek és vízbe fúltak.
Vác előtt, az első kőgátnál ittak először. Megitták a flakkon vizüket. Az utolsónál, amikor másfél óra múlva átjutottak a kőgátas szakaszon, már a Dunából ittak. (Tenyerükkel meregették a vizet.)
Nem vagy fáradt Testvér, kérdezte Dósa Jenő, hátrafordulva. Hogy lennék? Mert te az vagy? Nem dehogy. Csak a seggem zsibbad. Neked is? Ja. Akkor hajtsunk, hátra van még a sziget-spiccig 10 km. Jenő előre mutatott a bal part felé. (A kielboatban az evezősök háttal ülnek a menetiránynak, ezért bal) A Dunai Cementmű három vaskos tornya innen nézve még ferdén látszódott. Majd, ha egy vonalba kerülnek vele, s egymást fedve egynek látszik a három torony, majd akkor. Akkor már közel lesz a csücsök!
A kis-ágban pihenhetünk, míg visz lefelé a sodrás!
Kánikulai hőség lett délre. A szigetspiccen túrázók csónakjai, kajakok, kenuk, sátrak. Térdig érő, sekély vízben, a sziget messzire benyúló, elkeskenyedő „farkánál” gyerekek, felnőttek ejtőznek. Kismaros, apró házak a távolban, templomtorony. Visegrádnál a királyi vár romjai és a Salamon-torny alatt átfordultak a kis Dunába. Az út felén túl voltak. 36-37 km-t tettek meg. Elosztották a zsíros-kenyeret kétfelé, és a fürt szőlőt. El ne felejtődjön: fürt szőlő is volt náluk. Dósa Jenci mamája (Médy) pakolta be a nejlon zacskóba a zsíroskenyér mellé. Erős, majdnem viharos déli szél fújt, visszafogta a hajót, szó sem lehetett pihenésről, békés, nyugodt, napozós ereszkedésről.
Gyerünk! Húzzuk meg!
Nem szállhattak ki, nem köthettek ki egyetlen percre se! Egyvégtében kellett kerülni, így szólt a fogadás. Becsületbeli ügy volt, eszük ágába sem jutott megszegni. Kisoroszi, Tahitótfalu, Szentendre. Pár km-re, benn, Szigetmonostor, Surány. Küzdöttek az egyre erősebb, viharos széllel, a visszatorlódó kékes-fekete hullámokkal, amelyek úgy rázták a hajót, mint a hullámvasút. Távolra nézve acél-kék volt a folyó. Pilis lankás, elmosódott hegyvonulata oldalt. Lupa után egy portya-kajak tűnt fel a part felől, és ráhajtott, hogy megelőzze őket. Túl voltak a hetvenedik km-en. Dósa Jenő hátrafordult fél testtel. Hagyjuk ezt, testvér?
Hogy hagynánk!
Portya kajak még soha nem előzte meg őket. Elviselhetetlen szégyen lett volna.
Gyerünk! Húzd meg, hajrá! Pünkösdfürdőnél már egy hajó-hosszal vezettek, s mire a Római-part előtt sodrással szembefordulva, szabályszerű precizitással kikötöttek, a szívóskodó kajakos végleg leszakadt. Kézben vitték fel (rogyadozó lábakkal) a dög nehéz kielboatot. Nehogy valaki, egy kajakos, kiröhögje őket, hogy kocsi nélkül már nem is bírják!
-Meg volt? – kérdezte egykedvűen Görög bácsi, (első világháborús öreg huszár, most gondnok, és csónakmester) a csónakház bejárata előtt, vessző-seprűjére támaszkodva
-Meg Józsi bácsi!
-Jól van! Aztán rendesen elmossátok ám nekem! Ellenőrizni fogom!
Reggel 8 órakor indultak az üdülő elől, s délután ötre már elmosva, szárazra törölve a polcon volt a hajó. 8 és fél óra alatt 75 km-t eveztek kiszállás, pihenés nélkül egyhuzamban, palack vízzel és egy szelet zsíros-kenyérrel. Alighanem világrekord az idő-eredmény. Senki soha nem kerülte meg gyorsabban a Szentendrei szigetet. Ha pisilni kellett felváltva egyenesedtek fel a guruló-ülésben. Tartsd a balanszot, testvér, meglengetem a s.-et! (Hámori Endre p.-t mondott, s. helyett.)
Késő délután még teniszeztek egy órácskát a hecc kedvéért. Az már nagyon nem esett jól, de kifelé nem mutatták.