A lajtorja 167. 29.
Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)

Június elsején, ez a nap péntekre esett, értesítést vitt a postás Dósáéknak a Vasút utca 3-ba. A kis cédulkán az állt, hogyIKKA csomagot kaptak Amerikából, be kell menni a Váci út 24-be érte. Az is benne volt, dőlt betűkkel, hogy a küldemény vámköteles. Lett nagy öröm, izgalom és egyben aggódás a vám-pénz miatt. A csomagot Lajcsi küldte, aki ebben az időben már Clevlandban élt. Tudtak róla, mindent, gyakran írt az apjának, elmesélte levélben, hogyan ment át Macu néni és a Vörös Kereszt segítségével Angliából Amerikába, hogy kapott munkát egy étteremben mosogató-fiúként, s hogyan vette meg élete első autóját egy gyönyörű, hatalmas, sötét-ezüst, Buick-ot. Az autóról fényképet is küldött.
-Még szerencse – mondta Teréz, akit unokái Mamikának neveztek – hogy vasárnap pont jönnek Ernőék!

Orbán Ernő, a keresztfia, pénzügyőr százados volt ekkor. Dósáné remélte, hogy tud segíteni. Pénze ugyanis nem nagyon volt a családnak. Öreg Dósa Jenő nem kapott nyugdíjat a Magyar Népköztársaságtól, (mint volt horthysta jegyző, nemkívánatos, burzsoá-elem lévén), Teréz világéletében háztartásbeli volt, s így ő sem. A család egyedül a lányok keresetére támaszkodhatott. Ica Nagyiccén, a Tüdőgondozóban dolgozott nővérként, Baba meg benn, a városban a Váci úti postán. Kollégái biztatták, hogy lépjen be a Pártba, akkor majd előbbre juthat és többet fog keresni. Be is adta a felvételi kérelmét, ami azonban valahol elakadt.

Keresetüket hazaadták, Teréz asszony gazdálkodott belőle. De ott volt még a házban Adi bácsi és Feri bácsi. Adi Kislilike férje volt, Feri bácsi, ő az óbudai Hajógyárban dolgozott, Babáé. Amit a két férj keresett, kevéske pénzecske, az nem lett beleadva a közösbe, saját lakásra spóroltak, hogy egyszer majd, talán önnálló életet élhetnek, lesz saját otthona kis családjuknak. Lett is később. Adí bácsiék Cinkotán a standhoz közel, a másik, síneken túli oldalon vettek egy vadi-új lakóparki sorházacskát, Feri bácsiék pedig a XIII. kerületben az Arasz utcában lakást, a Hajógyár segítségével. Éveken át nyögték a törlesztést.

Sok jó ember kis helyen is elfér, mondja a közmondás. A terézligeti családi ház azért persze nem volt egy kicsike hely, de, kétségkívül sokan éltek benne: Adí bácsi Lilikével, Lilike anyjával, nagy Lilikével és az angyalfürtős, kék-szemű Andriskával a legbelső szobában. Baba, Feri bácsi és Pütyike (a kislány egy évvel volt idősebb Andriskánál és egy tündér volt) a középső, nagy ebédlőben, (itt függött a falon a kakukkos ingaóra, amit éjszakára meg kellett állítani, mert Feri bácsi nem tudott aludni tőle)

Mellettük, a harmdik szobában Teréz, Ica, és nyáron, meg a téli, karácsonyi s szénszünetben Anci és Jenci. Teréz, a Szűz Mária-kis Jézussal festmény alatt aludt, amit még Apipi hozott Abbáziából régen. Jenőke a kályha mellett egy kihúzható öreg ágy-fotel göröngyein. Anci, és Ica nénje az ablak alatt Fejüknél volt egy barna diófa ruhás szekrény, aminek az ívelt tetején, télen, birsalmák, és lekváros, befőttes üvegek sorakoztak. Főjegyzőúr kihúzódott az udvarra nézó kis szobába. Volt ott egy vaságy, az tökéletesen megfelelelt az ízlésének. Ez a szoba nyáron szoba volt, télen téli konyha. A fal mellett állt a sparhelt, amibe Teréz már kora hajnalban bedurrantott. Mire a gyerekek a dunyha alatt felébredtek, finom meleget lehelt, csak át kellett gyorsan rohanni. Át is rohantak gyorsan, sietve, plédekbe borkolózva. Reggelre kihűlt a kályha, s dermesztően hideg lett a hálószoba. Szépek voltak a jégvirágok az ablakon, jó mulatság volt később körömmel kapargatni, de reggel jobb volt a sparhelt mellett, vagy Apipi vaságyán.

Jenci gyakran látta nagyapját hálóingben. Elcsodálkozott a pipaszár lábakon, az ösztövér termeten. Hogy lehet valaki, egy felnőtt, aki annyit tud enni, mint ő, ennyire sovány? Soha nem értette. Azt is látta, amikor Apipi az ágy szélén ülve felhúzta a hálóinget, hogykisgatyát vegyen, milyen hatalmas nagy golyói vannak Miért ilyen nagyok, Apipi, kérdezte egyszer. Sérvem van, mondta a nagyapja. Jenci nem tudta, mi az a sérv, de látta, hogy milyen. Hát ilyen, mondta magában.

Apipi nyáron, délutánonként a vaságyán szundikált, ha nem kellett aznap Kerepesre mennie. Fejére a legyek miatt, újság-lapot borított. Horkolt, ahogy csak bírt. Néha felriadt. Jenő bácsi, mordult fel félálomban, mit tettél velem Sípos Jenő! Aztán átfordult a másik oldalára, és húzta tovább a lóbőrt.

Vasárnap aztán tényleg kijött Ernő bácsi és Margó néni. Ernő bácsi magas, testes, jóképű férfi volt, deresedő halántékkal. Margó, szép-arcú, gömbölyded, barna asszonyka. Teréz még ebéd előtt előhozakodott az IKKA csomag dolgával.
-Mutassa csak Keresztanyám azt a papírt!
Megnézte, mosolygott ezüstös, rövid, tömör bajsza alatt.
-No, mit mondasz, Ernő? – nógatta Teréz.
-Ne aggódjon Keresztanyám! Holnap elintézem.
-Ez azt jelenti…?
-Igen. Nem kell fizetni Körösztanyám, ne féljen. Majd szólok bent a kollégáknak. Elviszem a papírt, kiváltom, s a jövö héten kihozom maguknak. Vagy, mást mondok. Ne várjanak olyan sokat. Kiküldetem a sofőrrel!
Így is lett. A csomagban volt mindenféle fínomság és különlegesség, amiről idehaza álmodni sem lehetett. Kubai rum, amerikai cigaretta, svájci csokoládé, angol tea, szardínia, szárított gyümölcs.

Dósa Lajos az idők folyamán gyakran küldött IKKA csomagot a családnak. Műszaki cikkeket is: apjának hallókészüléket, anyjának vérnyomás-mérőt, táska-rádiót, Jenőkének biciklit. A kamaszodó kisfiú boldog volt az új bringájával. Boldog volt, amig valamelyik utcabeli haver lekicsinylően meg nem jegyezte: „ah, ez csak egy vacak női gép”. Jenőnek szöget ütött a fejébe a szó. Mi van? Most akkor én tényleg egy sz.r női géppel fogok járni? Gondolt egy merészet és nagyot, s elcserélte. A vadonat-új biciklit egy használt 30 éves férfigépre. De mert az a férfigép olyan csicsás volt, teleragasztgatva menő marticákkal. A család kiakadt a cserén. Szidták a kis Jenőt, mint a bokrot. Hogy tehettél ilyet. Az új biciklidet, amit Amerikából kaptál Lajcsi bácsitól, elcserélted erre a roncsra? Azonnal visszaviszed, és visszacseréled, megértettél?
-Nem viszem – mondta a kiskamasz.
-Na jó, akkor majd én. Adsza csak! -Ica megragadta a gép körmányát.
-Ereszd el!
-Te ereszd el! Mit képzelsz!

A kiabálásra kijött öreg Dósa Jenő, megállt a küszöbön, és így szólt.
-Hagyd békén a gyereket Ica. Jenci nagyfiú, ő tudja. Azt tesz a saját biciklijével, amit akar!
Ica eleresztette a kormányt.- De Apu ilyet nem lehet csinálni! Majd’ felrobbanok!
.Ne kiabálj.
-De ideges vagyok!
Öreg Dósa Jenő elnevette magát. – Ne legyél. Ideges ember nincs, csak bolond!

Dósáék egyébiránt tévedtek, amikor azt hitték, hogy az IKKA csomagok egyenesen Amerikából jönnek. A csomagokat a megrendelő kérése alapján valahol, egy európai országban állították össze, s küldték el a címzethez. Az ügyletet a Magyar Népköztársaság részéről a MONIMPEX intézte. Egyes források szerint az IKKA csomagok vámmentesek voltak, ennek viszont ellentmondanak a családi visszaemlékezések.