A lajtorja 172. 34.
Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)

Lenkének egyre nagyobb gondot okozott saját konyhájának a használata. Mióta Tálasékat a gyerekek könyörgésére az erkélyes szobából átköltöztették a belső, udvari szobába, Eta reggeltől estig főzött, (az átköltöztetéssel közel került a hőn áhított konyhához) s így még neki, mármint Lenkének kellett könyörögnie, hogy ugyan, egy rövid időre feltehesse a levest, vagy a főzeléket és a húst valamelyik lyukra. Három személyre főzött: a két gyereknek, Ancinak, Jencinek, és saját magának. Mire a gyerekek megjönnek az iskolából, készen kell, hogy legyen az ebéd.

Médy a hivatalban ebédelt, őt csak szombaton és vasárnap kellett számításba venni az étkezésnél. Eta, viszont, akit a gyerekek Etus-néninek hívtak, enyhe túlzással a fél házra. Hatalmas lábasokban gőzölgött, állandó jelleggel a paprikás-krumpli, a székelykáposzta, a töltött-káposzta, vagy a babgulyás. Délben az ablakpárkányon ebédeltette delikvenseit, a földszintről a gubancos hajú, ősz házmesternét, innen az emeletről pedig Csillagnét, (ő magányos, kövér, alacsony-termetű zsidó öregasszony), a jobb oldali szomszédot, Bözsit, a doktornét, és öreg-néni anyósát, aki szintén Bözsi volt, a baloldali szomszédot, átellenből, a hatból a másik Bözsit, Gabi gyerek anyukáját. Arról a Gabiról van szó, akivel Jenőke kiskorában modell-repcsiket építgetett a napsütötte bejárati ajtó elé kihelyezett alacsony asztalkánál. Ő később, 56-ban disszidált, Kolumbiába került és a rossz nyelvek szerint maffiózó lett. Jenci később, akkor már neki is volt egy aranyos szőke kisfia, találkozott vele, mert ugyanis Gabi hazajött telt, barna-bőrű, egzotikusan gyönyörű feleségével látogatóba. Szia, mondta Jenő a nőnek, s ő félreértve a szavakat, így válaszolt: „see you later”
.A pléh ablakpárkányra tette ki a tányérokat. Eta, ott porciózta, mérte a főztjét, ott kínálgatta a sört, a bort, a pálinkát Emike határtalan bosszúságára.

Este elpanaszolta Médynek, mi van. Médy nem volt jó kedvében, súlyos dolgok történtek azokban a hetekben a munkahelyén. Lendvay Illés Lajos, a főnöke agyvérzést kapott, amiből úgy, ahogy felépült, de elfelejtett olvasni, illetve agyának az a része, ami ezt a területet felügyeli nem működött. Visszatért azért, s megpróbálta valahogy rejtegetni súlyos állapotát.
A reggeli postabontás zárt ajtók mögött zajlott. –Jöjjön be Médyke. Olvassa csak…

Médy felolvasta a leveleket. Lendvaynak kép perc se kellett, hogy reflektáljon. Esze vágott, mint a borotva, csak a betűket nem ismerte fel. Eleinte Médynek se akarta elmondani, mi a helyzet, Médy azonban rájött. Tetézte a bajokat, hogy csúnya pletyka terjedt a házban, ami akár Lendvay állásába kerülhetett volna. Nevezetesen, hogy gödi villáját a vállalat pénzén építi, hivatali gépkocsival szállíttatja oda a máshonnan elspórolt építőanyagokat, és a Gazdasági osztály karbantartói dolgoznak munkaidőben az épületen. Stupek Ilonka a vállát vonogatta, amikor eljutott hozzá a hír. Na és, fejezte ki a mozdulat. A többiek, Váminé, Horváthné, Hámoriné, Baumgarten kartárs még ennyire sem foglaltak állást, úgy tettek, mintha semmiről nem tudnának. Szilágyi bácsi az osztály alacsony, mindenkivel az alázatosságig kedves, cingár, görbe hátú hivatal-segéde többet tudhatott a dologról, mondani azonban ő se mondott semmit. Egy alkalommal mégis megjegyezte, Médy fülének szánva az észrevételt: „nyomtató lónak a száját nem lehet bekötni”

Tréfás kedvű ember volt egyébként, mindig mókázott, viccelődött. Jenőkének azt mondta, amikor nyári szünidőben a kis-srác bement az anyjához: „leszel te még nagy ember, Jenci, fogsz te még lógni is!” Célzott arra, hogy Jenőke már kicsi korában is úgy tudta csűrni, csavarni a szót, mint a tisztességtelenségben megőszült vén prókátor, vagy a politikus. Megígérte neki, hogy elviszi Papp Lacihoz, a barátjához, aki majd ökölvívót farag belőle. „Bírja az ilyen nyápic gyerekeket, mint te” –biztatta nevetve a páternoszter mellett szabad fülkére várva. „Ő is vékony-dongájú csávó volt kiskorában, jól emlékszek rá.”
-Holnap beszélek Etával Anyuka – nyugtatgatta Médy az öregasszonyt. –Tényleg disznóság. Egyébként Tálassal is akarok. Ideje, hogy elköltözzenek, ahogy megígérte. Emlékszik? Amikor idevettem őket, világosan megmondtam, hogy csak addig maradhatnak, amíg a gyerekek nagyok nem lesznek. Ha közeledik az érettségi, legkésőbb akkor elmennek, ez volt a kikötés. Ma is pont annyit fizetnek, Anyuka, mint az elején. Mi ma 150 forint? Mit lehet venni 150 forintból, Anyuka, azt mondja meg nekem? És még, és engem még nagyon. Mi is? –Lihegett mérgében, úgy felidegesítette magát. Este megint Valeriánát kell bevennem, gondolta, hogy aludni tudjak.
–Undorodom – folytatta -Tegnap is találtam néhány poloskát a nagyszobában, a kép-keretek mögött! Tele voltak vérrel!