A lajtorja 174. 36.
Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)

Szemő Irma Etus néni unoka–húga. Etus néni azt gondolta, hogy jó ötlet a két gyereket, mármint Irmát és Jencikét összeismertetni egymással, hátha kisül valami pozitívum-féle a dologból. Nosza, el is vitte egyszer a Szilva utcába, ahol Dósáék laknak. Esett aznap az eső, eléggé jól szakadt, így tehát odabent beszélgettek a lakásban. Leültek a középső szobában egymással szemben a barna, karfás, plüss fotelekbe és mindenféle érdekes dologról folyt a szó.
-Itt laktok? – kérdezte a lány.
-Hát, ja.
-Szép nagy lakás.
-Ühüm.
-.Régóta laktok már itt?
-Hát, ja.
Jenci is kérdezgette Irmát.
-És te?
-Én?
-Igen. Te.
-Hogy érted?
-Hát, tudod.
-Ja, úgy semmi.

A tartalmas, hosszú beszélgetések fárasztóak tudnak lenni. Egy idő után felálltak, nyújtóztak, ásítoztak. Ásítoztak, mondom, mert igen csak álmosító, esős idő volt aznap.
Jenci szemügyre vette a lányt. Szemrevaló, állapította meg magában. Középmagas, gesztenye-barna, arányos. Van jó tömött melle, látszik is a könnyű pulcsin keresztül, ahogy duzzad, domborodik, van feneke. A virgácsa is elmegy, mondta magában.
Irma arca kicsikét széles volt, és kicsit lapos, orra kicsit krumpli, szemei seszínűek. Szőke szempillái különlegessé tették a pillantását. Jenő azt érezte, lágy odaadást fejez ki a szeme, és még valamit, ami vonzó és igéretes.

A lány körbejárta a szobát. Megkerülte a csipketerítővel letakart kerek asztalt, melynek közepén kék, ólomkristály váza áll. –Jé, mennyi könyv!- mutatott rá a Médy kihúzható rekamiéja felett lévő üvegezett könyvespolcra.
-Hát, ja – mondta Jenci. –Sok könyvünk van.
-Olvastad mindet?
-Hát ja. Majdnem mindet.
-Én szeretek ám olvasni. Ez itt mi? Jé, a Petőfi. Petőfit ismerem. Tanultuk nyolcban. Ő írta, szent Isten, a Jancsi és Juliskát. –Irma egészen fellelkesült. – Meghal a Juliska, halálra szekírozza a gonosz mamája, és a Jancsi elmegy Tündérországba a Kék tó, tiszta tóhoz, és elénekli ott, hogy kék tó tiszta tó, melyben az élet vize folyik, add vissza nekem a szép szerelmes Juliskámat.
Jenő helyeselt. –Hát ja.
-És akkor a tóból egyszerre csak kifut Juliska és ez az izé sárkány. Jancsi, akit kollégái odahaza János vitéznek hívnak, a huszárkardjával levágja mind a hét fejét, utána egyesülnek Juliskával és ők veszik át a hatalmat Tündérországban.
-Hát, ja! Körülbelül.
Megállt az egyik festmény előtt. A kép a Tisza felső szakaszát ábrázolja. Elismerően szólt.
-Ez igen. Gyönyörű kép-keret. Aranyozott?
-Ne a keretet nézd, hanem a festményt.
-Látom, na. Mi ez?
-Mi? Hát a Tisza. Asszonyok ruhát mosnak a parton. A túloldalon magas erdő, benne már homály van.
-Jé, tényleg. Hol készült?
Jenő nevetett.
-Tudod nagyjából ott, vagy kicsit arrébb, ahol a kis Túr siet beléje.
-A kis Túr? Ki a fene, az a kis Túr?

Majdnem 11 volt, sötét este, amikor Etus néni bedugta a fejét a szobába, és rápisszegett Irmára.
-Irmuska, jányom, későre jár. Elmegy az utolsó villamos.
A lány felállt, nyújtózott, ásított.
-Jé tényleg! Na jó, akkor megyek. Szerbusz, Jenci.
-Várjál –pattant fel a fiú. –Elkísérlek. -Egy pillanat alatt döntött így. Elkísérlek.
-Ne menj Jencike, késő van, nem érdemes, Irma túl messze lakik. Egy óra oda, egy óra vissza – intette Etus néni, s az ujját is felemelte, hogy nyomatékosítsa a figyelmeztetést.
Hiába, Jenci tántoríthatatlan volt, már eldöntötte. Az járt a fejében, hogy a villamoson nyilvánvalóan, csókolózni fognak ők ketten, talán más is történik, és szeretett volna már végre a hosszúra nyúlt nap után csókolózni.
-De megyek!
-Ahogy akarod. Mit mondok anyádnak, ha megjön a kiszállásról, és kérdi?
A Boráross térig még csak voltak hellyel-közzel utasok a villamoson, onnantól azonban már nem nagyon. Egy búsuló, magába roskadt bácsi gubbasztott elől, aztán az is leszállt. Irma a sarkot támasztotta a peronon, Jenci előtte imbolygott. Ahogy zötykölődtek, észrevétlenül egyre közelebb nyomakodott, végül mát testén érezte a lány testét, gömbölyű, tömör mellét, erős hasát. Megpróbálta megcsókolni. A lány félrefordította a fejét, így csak az arcát érte a fiú szája. Megpróbálta újra, atán, újra. Végre sikerült, megcsókolta a száját. Csókolta, ahogy kell, ahogy elő van írva. Irma tűrte. Nem csókolt vissza, a száját zárva tartotta, de a száj-csók után halványan elmosolyodott. Jenő, ezen, vérszemet kapva, uccu-neki, újabb akcióval próbálkozott. Felcsúsztatta mindkét tenyerét Irma erős hasán, be a vékony pulcsi alá, fel, egyenesen a mellekhez. Kemény, srprőd melltartó volt ott, annak a kosarát tapogatta. Irma szó nélkül tűrte, s halványan mosolygott. Jenő tovább próbálkozott. Benyúlt a szoknya alá, oda, ahol a két comb fent, a háromszögnél összeér. Irma tűrte. Nem viszonozta, az ő keze lecsüngött az oldala mellett. Arca majdnem komoly, inkább talán töprengő, nem fejeződött ki vonásain semmiféle érzelem.
Így álltak egy darabig, amíg a végállomáshoz nem értek. A ház, ahol Irma és szülei laktak hagyományos külvárosi utcában áll, több, hasonló, egy-két szintes régi ház között. Jókora darabot gyalogoltak odáig. Korom sötét volt. A kapuban Irma fellépett a lépcsőre. Újját a csengőre illesztette. Jenőnek, ha volt is szándéka arra nézve, hogy újra megcsókolja, vagy bármi más csintalanságot műveljen, rövid úton elpárolgott. Feje, az Irma fejénél körülbelüll tíz cm-el alacsonybban helyezkedett el a magas lépcső miatt.
-Viszlát – mondta Irma. –Megnyomta a gombot. Bent berregett, hallották. -Jókat beszélgettünk. Majd talizunk, akkor?
-Jah – mondta Jenci. –Most rohanok a villamoshoz, futok, le ne késsem visszafelé az utolsó járatot!
Foga között közben viszont ezt morogta: „hülye, szemét kis p.csa. Akkor lássalak újra, amikor a hátam közepét!”

Egy évre rá tavasszal, beteg lett Etus néni. Nagy volt a hasa, felpüffedt a sok alkoholtól. Három üveg vörös-bort ivott meg naponta a pálinka és a császárkörte mellé. Összeesett az előszobában. Jenci felnyalábolta és nagy nehezen becipelte a szobába. Értesítették Tálast. Tálas hazarohant és mentőt hívott. Kórházba szállították, megműtötték, de a műtét után három nappal meghalt. Tálas a temetést követően elköltözött, s így az udvari szoba felszabadult, és nem utolsó sorban megszűnt végre a gangon a vircsaft..