A lajtorja 185. 47.
Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)

Ica tűzpirosra gyúlt arccal, a méregtől dúlva-fúlva érkezett meg Médyék Szilva utcai lakására. Még le se tette a kezéből a bevásárló-szatyrot, még le se vette a nagykabátját, már kifakadt.
–Az eszem megáll Médy. Mi van ebben a városban? Itt mindenki futó-bolond! A Postán nem akarták felvenni a levelemet levélként, mert, hogy túl nehéz. Mondom annak a piszoknak: nehéz ám a te tök-fejed, ember, az a nehéz! A KÖZÉRT-ben 19 és fél dekát mértek 20 deka-gramm párizsi helyett, és amikor visszamérettem, még nekik állt feljebb! A csitri kis eladó-lány rám ripakodott, hogy, haladjak tovább, ne tartsam fel a sort. Én tartom fel, én? Amikor pont engem akarnak becsapni? A tökkelütött pénztáros ezek után, na, most képzeld, 20 dekát ütött be a pénztárgépbe, hiába mondtam neki, hogy csak tizenkilenc és fél! Ráadásul a Rákóczi úton meg akart büntetni a rendőr, hogy szabálytalanul kelek át az úttesten. Mert? – kérdeztem. Mi a szabálytalan, te tökfilkó? Nem láttad, hülyegyerek, hogy a zöld lámpánál jöttem? De igen, asszonyom, hepciáskodott, csakhogy a zebrától ötven méternyire! Képes volt felemlegetni azt, az ötven nyomorult métert. És? –kérdeztem tőle. – És akkor mi van, te tökkelütött fakabát? Lehet, hogy csak negyvenkilenc és fél volt. A zöld, akkor is zöld, nem? Erre eleresztett. Na, jó menjen hölgyem, morogta olyan hangsúllyal, mintha én tiszta hülye lennék, és egyenesen a Hárshegyről jöttem volna.

Letette a szatyrokat, kibújt a kabátjából.

-Mit csinálsz Médy? Látom, éppen pogácsát szaggatsz. Jaj, az Isten szerelmére, ezt nem így kell! Meg kell hinteni egy kis liszttel, különben ráragad a formára. Engedj csak. Hol a liszt? Miért itt tartod a legalsó polcon? Ez így nem praktikus! Már múltkor is mondtam…adj csak egy kanalat, nem ilyet, de tökfilkó tudsz lenni Médykém, tényleg, bocsáss meg, nem kiskanalat, kértem, hanem evőkanalat. Lenke néni, hagyja a levest most már a fenébe, ne kavargassa, jó lesz az már, innen látom, menjen be szépen pihenni a szobába, dőljön le egy kicsit a sezlonra. Azért jöttem, be magukhoz, hogy segítsek, nem? Anci hol van? És Jencike? A telepen? Aszondod Médy, a telepen? Micsoda? Miféle telepen? Ja, a Biztosító üdülőben a Római parton? Hát én, megmondom neked őszintén, Médy, én nem engedtem volna el őket a te helyedben az tót zicher, amikor ennyi vendég várható holnap, s ilyen sok dolog van még hátra. Ki van porszívózva? Sejtettem! Tiszták a függönyök, és az abroszok? Jaj, jaj. – Bosszúsan nevetni kezdett. – Erről jut eszembe. Tudod mit mondott múltkor az a tökkelütött Feri? Ha, ha. Hát, hogy figyeljünk oda és gondosan oltsuk el a függönyöket és a szőnyegeket, ha elmegyünk otthonról! Normális szerinted a Baba férje? Meg, hogy ő szigorú az ilyen dolgokban, de igazságtalan…

Médy elszabadult egy percre. Majdnem sírva futott be az erkélyes szobába az anyjához –Nem bírom Anyuka – tört ki belőle. – Kiszekíroz a világból! Muszáj nekem ezt minden alkalommal elviselni? Hol a Valeriána?
Lenke néni csitítgatta. – Jól van, Dulikám, jól van. Ne törődj vele. Tudod milyen Ica. Aranyból van a szíve, ha jó kedve van, kenyérre lehet kenni, ha viszont nem, ha viszont bal lábbal kel, tudod, akkor az Isten irgalmazzon mindenkinek. Ülj le ide egy pillanatra. Látod, lányom. Így ni. Jól van, pihenj egy kicsit, addig legalább, amíg a gyógyszeredet bekapod!

A testvéreknek tízre haza kellett volna érniük, addig szólt az engedély. A tízből tizenegy lett. Jenő, udvariasan előreengedte húgát a bejárati ajtónál. Kapott is Anci akkora frászt az anyjától, hogy majd leszédült a feje. –Ilyenkor kell hazajönni? Nem szégyellitek magatokat?
Jenci megúszta, a következő pofonhoz már nem volt lelki ereje Médynek.
Másnap délre megérkeztek Teréz-ligetről Babáék. Rántott csirke volt a főétel, az édesség pedig kiflikoch.

Este TV-t néztek, az „Egy magyar nábob”-ot adták. Amikor vége lett az adásnak, s felálltak, hogy átmenjenek a másik szobába lefeküdni, Feri, ásítva, nyújtózkodva így szólt Babához:
-Holnap után pedig, tudod mi? Elmehetnénk ide a Tisza Kálmán térre, az Erkel Színházba. A Liliomfit adják, Darvas Ivánnal, és Krencsey Mariannal. Mit szólsz hozzá?
-Kedden, azt mondod?
-Igen. Mi a baj a keddel?
-Hát csak az, hogy túl közel van időben, ezen a héten szerintem már minden jegyet elkapkodtak. Elővételben kellett volna megvenni Ferikém. Nem is tudom, hogy gondoltad? Csak úgy egyszerűen odaslattyogunk, és…és, hipp, hopp, lesz jegyünk?
-Nem kizárt. Miért ne?
-Hát, ez azért, magunk között szólva elég nagy rizikó!
Feri kifújta az orrát. Ránézett Babára, vállat vont, és fa-arccal megjegyezte.
–Persze! De gondold csak el. Rizikó nélkül nincs kockázat!