A lajtorja 187. 2.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat és országának nem lesz vége (VI. Könyv, befejezés)

Csöngettek. Macu, kinyitotta az ajtót, beengedte Dósa Lajost az előszobába, megölelték egymást. –Hogy vagy sógor? Mi a helyzet otthon? Remélem, mindenki jól van – hadarta. –Na, majd később kifaggatlak! Franc ebbe a rohadt háborúba, de nyugi, már nem tart soká! Gyere be, szerencséd, hogy itthon vagyok, éppen szabadnapom van!
A ház nem volt túl nagy, a Tempest Line-on álló sorházak egyike volt az East End-en Végigmentek az előszobán. Balra nyílott a living room. Mellette egy ajtó. – Ez a mi hálószobánk – mutatta a fiatal nő. –Mostanában nem sokat használjuk. Ott alszunk, ahol éppen vagyunk, s ott eszünk, ahol megéheztünk. Gyere tovább. Ez lesz a te szobád. Rendet raktam. Tudtam rólad, értesültem, hogy jössz. Itt ellehetsz, amíg Londonban vagy. Nem túl tágas, de egy embernek talán megfelelő. A múlt héten két dán fiú lakott benne. Ja, hogy csak egy ágy van? –Megvonta a vállát, fáradtan mosolygott. –Barátok voltak…tudod, olyan értelemben. – Nézte Lajost. – Egy pár, na! Itt ezzel senki nem törődik. Magán-ügy. Kapcsold le a villanyt és a fűtést, ha kimész a szobából – folytatta sietősen, kissé türelmetlenül.– Angliában spórolni kell az árammal és a gázzal, mindkettő nagyon drága.
Rápislogott Lajosra. –Én most lefekszem. Mindjárt összeesek. Legalább 12 órán át fogok aludni egyvégtében. – Nevetni próbált. – Behozhatatlan restanciáim vannak. Beöthy Péter, a férjem, őt nem ismered, majd jön, ha egyáltalán jön. Dont care him. Sure. Ne törődj vele. Van kulcsa, let himself in, be tud jönni. Később majd összeismerkedtek, és beszélgetünk mindenről. Pihenj le te is! Aludj egyet, gondolom, rád is rád fér!- Indult volna.
-Még egyet – torpant meg az ajtó-nyílásban. –Teljes komolyságot árult el a szeme. Finom pókháló-erezet rajzolódott ki körülötte a kialvatlanságtól. Fázósan összehúzta magán a fürdőköpenyt. A ruha-kivágásban sápadtan csillant meg keblének barna, kreol bőre. – Nagyon hasonlít Becára, állapította meg önkénytelenül Dósa Lajos. Ugyanolyan szép. A Misits lányok mind szépek. A köpeny alatt nem viselt semmi más ruhadarabot, ezt világosan érzékelni lehetett.
-Amit még akarok…mit is! Ja. Ha nőt hoznál fel véletlenül. Why not? Tiszta törülközőt a komód aljában találsz. De…kérlek, spóroljatok a fürdőszobában a meleg vízzel, oké! Kinyitod a csapot, bevizezed a testedet, aztán elzárod, leszappanozkodsz, majd jöhet rá újra a víz. Két perc alatt kész tud lenni az ember, oké?
Ment, fogta a kilincset. – A frigider tele, egyél, igyál. Használd Péter ruhatárát bátran, nagyjából egy-magasak vagytok. Nesze, itt a Ford kulcsa, a kocsit a garázsban találod. Ha van valami elintézni valód. Messze ám ide a centrum, London nagy, és a buszok, a légvédelmi riadók miatt elég rendszertelenül járnak.
Magára hagyta. Lajos megfürdött, megborotválkozott, felöltözött, kocsiba ült és kiautózott a kikötőbe. A tegnapi lányt, aki az adatait felvette már nem találta meg, hagyott hát kollega-nőjénél egy cetlit számára, ezzel a szöveggel: „nálam még aktuális!”.
Azt hitte vége, nem fog jelentkezni, végleg elvesztette. –Kár lenne pedig– mondta magában. –Pedig hát. nagyon Pedig tényleg nagyon megtetszett.
Meglepetésére este csörgött a nappaliban a telefon, és őt keresték. Éppen együtt vacsoráztak, ő, Macu és Beöthy Péter. –Maga az? – kérdezte egy dallamos, kissé rekedt, alt hang a kagylóban. –Hallo, Louis, hall engem? Sirly vagyok a Bevándorlási Irodából. Igen, én. Megkaptam a cetlit. Éhes még? Értem, örülök. Jöjjön akkor, elém a dokkba. Idetalál? 8 órakor végzek. Elvihet vacsorázni, ha még mindig akar!