A lajtorja 188. 3.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat és országának nem lesz vége (VI. Könyv, befejezés)

Csend honolt a kikötő környékén. A raktár épületek bizonytalan elmosódó körvonalai, a sejtelmesen hallgató hajó-óriások, az égbe nyúló daruárnyak, a néptelen mólók nyomasztóan hatottak. Lajos nem messze a Bevándorlási Hivatal főbejáratától állt meg. Járatta a motort, hogy meleg legyen a kocsiban. Rágyújtott egy cigarettára, bekapcsolta a rádiót. Várt. Családjára gondolt, anyjára, apjára, testvéreire. Lacira elsősorban, akit otthagyott. Lacira, aki a Várba ment, hogy tovább harcoljon. A ködből filigrán női alak bontakozott ki. Megismerte: Sirly! Kiszállt a kocsiból és elébe ment.
-Hello Louis – üdvözölte a lány. Most nem volt fáradt a hanga, ellenkezőleg, vidám, élettel teli, és élénk volt. Odalépett a férfihez, lábujjhegyre állt és minden teketóriázás nélkül, egyszerűen szájon csókolta. –Mehetünk. Remélem meleg a kocsija. Kié ez a Ford? Lopta? Kifagytam abba a kurva irodába az íróasztalomnál egész nap! Főleg alul, pedig bunda-bugyi van alattam. Esküszöm, nincs több bent a belső helyiségekben 9 foknál.

Lajos csak a felét értette annak, amit a lány mond. Visszakérdezett. –Mi van alul?
-Panty. Warm, panty. Soft, furry.
– Ah, értem! Puha és szőrös!
-Szemtelen!
Nevettek A lány azt gondolta magában: micsoda fickó! – Beszálltak, sebességbe tette a váltót.
-Hová megyünk? – kérdezte Sirly – Azt mondta múltkor, ismer itt közelben egy jó kis helyet?
Lajos halkan felnevetett. –Be kell vallanom valamit. Füllentettem. Először járok életemben, Londonban, hogy ismerhetnék bármit is?
-Sejtettem. –A lány duzzogva elfordult. –Szóval akkor most tőlem várja, a kalauzolást? Jellemző. Ilyenek a férfiak. Mindig nekünk, nőknek kell a kezünkbe venni a kezdeményezést.–Könnyed mozdulattal a férfi térdére tette a tenyerét. Arca durcás volt, a szeme azonban nevetett. –Forduljon balra! Ne most, ember, majd a saroknál!

A kikötőt övező szűk sikátorokban kanyarogtak, Lajos, akinek egyébként olyan volt a memóriája, mint egy fényképezőgépnek az objektívje, lefényképezett és elraktározott mindent, amit látott, a harmadik kanyar után már azt sem tudta merre járnak a sötétben.
-Jól van – mondta egy helyen a lány. – Here we stop. Itt megállhat. – Látja elől, balra azt a halvány, lila és zöld fényt? Oda megyünk. Az ott egy jobb-fajta csehó. Mi úgy mondjuk pub. Van pénze?
-Ne aggódjon. –Lajos nevetve karolta át a vállát. –Ma este még biztos kifutja.
-És aztán? Aztán mi lesz?- kérdezte Sirly. – Lopni fog?
-Aztán? Hát majd meglátom. Lopni, persze. Tiszta szívvel betörök, ha kell embert is ölök.
-Mi van?
-Semmi, csak viccelek. Ez egy vers. Tudja, mindig viccelek, ne vegye készpénznek a szavamat.
Sirly megtorpant, kibontakozott a férfi karjából, szembefordult vele. –Azt se, vegyem komolyan, amit az irodában mondott tegnap?
-Jézusom. Mit mondtam az irodában?
Alig hallhatóan jött a válasz. Lehajtott fejjel rebegte. –Hát, hogy csinos vagyok!
-De, azt igen! –Lajos átkarolta, magához vonta. Így tartotta, szorosan ölelve egy darabig. Érezték egymás szívének dobbanását a kabát anyagán keresztül.
– Ilyen dolgokban soha nem hazudok! – erősítette meg a férfi.
– Komoly?
– Mint a halál!

Eleresztette a lányt, aki arrébb penderült. Világos nappal látta volna Lajos, hogy tűzpiros az arca – Na, jöjjön, menjünk be – mutatott a bejáratra. – Lássuk, mit lehet enni és inni ebben az Isten háta mögötti késdobálóban! – A lány lassan megmozdult, előre lépett kettőt. Félénken, szégyenlősen, de egy kis öntudatos, hetyke pimaszsággal mosolygott. – Ó, maga! Maga, tényleg, kemény egy férfiú!

Incselkedtek egymással, a kezdet kezdetétől fogva.
-Yes. Of course. Éreztem az előbb … amikor magához szorított. –Kuncogott. Megszorította a fiú kezét. – Csak azt nem tudom – elnevette magát, de ez nem valami vidám, derűs nevetés volt, hanem inkább titkot, rejtő, régi fájdalmakkal és kétségekkel teli, keserű nevetés – hogy mire megy majd velem!
A férfi olyan szinten nem értette, hogy egyáltalán nem értette.
-Mert?
Késett a válasz.
Lajos megismételte.
-Hogy érti?
Sirly tett egy félreérthető, bizonytalankodó mozdulatot. Félrehajtott fejjel lesett fel az előtte álló magas, elegáns fiatalemberre.
-Hát úgy, szóval csak azt akarom mondani, hogy kész csontkollekció vagyok Louis. Nem sok fogni való akad rajtam!
Lajos elnevette magát. –Hát, ami azt illeti, rajtam se.
A lány összeszedte minden bátorságát. -Ne izguljon –vágta oda visszatalálva a korábbi, pimasz hangvételhez. – Majd keresek egyet!