A lajtorja 205. 20.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat (VI. Könyv, befejezés)

A ház erkélye telis tele volt, nyíló tűzpiros muskátlival. Az ablakokban is begónia, árvácska, muskátli mindenütt. Karintiában a házak így néznek ki. Anci azt gondolta, tündérbirodalomba került. Mondta is a nagybátyjának: Lajcsi bácsi, ez egyszerűen csodálatos. Olyan, mintha tündérországba csöppentem volna! –Körbe mutatott. – A rengeteg virág! A gyönyörű zöld fű! És az utca! Akár enni lehetne az aszfaltról, olyan tiszta, és gusztusos minden!

-Ne mondd nekem, hogy „Lajcsi bácsi” – nézett rá nagy komolyan, de nevető szemekkel Dósa Lajos – mondd egyszerűen azt, hogy „Lajcsi”, s unokahúga, engedve a szelíd unszolásnak, készségesen megismételte: olyan ez az egész ország Lajcsikám, mintha tündérország lenne.
Dósa Lajos jókedvűen mondta. –Na várj csak Ancikám! Majd, ha elmegyünk Bécsbe! Vajon majd ott is ezt mondod-e?

A teraszon üldögéltek nádszékekben, nézték a tavat, a hegyeket. Reggeli előtt voltak, Dósa Lajos sört ivott, Anci kávét. Várták a többieket, akik még benn tollászkodtak. Egy ismeretlen asszony lépdelt odalent az utcán. Felnézett, észrevette őket, mosolygott. Grüs Gott! – köszönt rájuk barátságos arccal.. Integetett, és sietett tovább a dolgára.
-Itt így szokás – Lajcsikám?
-Itt így, Anci.
-Ilyen kedvesek, ilyen barátságosak?
-Ja. Ausztriában ilyenek!
-Mindenki mosolyog?
-Mindenki, Ancikám! Persze. hogy mosolyog!

No már most, ha nyaral az ember, gyorsan telik az idő. Észre se vesszük a nagy jóban, egyik nap szalad a másik után. Minden eltelt nappal azonban rövidebb az élet, s közelebb vagyunk a sírhoz. De közelebb vagyunk egyúttal az örökléthez is. Száll alá a poklokra, harmadnapon halottaiból feltámada, felment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, onnan lészen eljövendő, ítélni eleveneket és holtakat, és országának nem lesz vége. Közelebb vagyunk ahhoz, hogy találkozzunk elhunyt szeretteinkkel, apánkkal, anyánkkal, nagyszüleinkkel, azok szüleivel, fel egészen Ádámig, Éváig.

Ica és Mamika aggódtak az egészsége miatt. Olyan sovány, mondogatták egymás közt. Zörögnek a csontjai szegénynek.
-Lajcsikám, miért nem eszel valamit – kérdezte félénken özvegy Dósa Jenőné. – Csak a sör! Mindig csak azt a sört nyakalod, le nem teszed kezedből a poharat és a cigarettát. Hová vezet el?
Dósa Lajos felugrott a vacsora asztaltól, ugrabugrálni,táncolni kezdett a szobában. Kacagott. –Ne féltsetek! –kiáltotta nevetve, erős hangon. –Makk-egészséges vagyok, kutya bajom. Túlélek én mindenkit, száz évig fogok élni! Ancikám, hoznál nekem még egy sört, ha szépen megkérlek? Hideg legyen!

Eszébe jutott, hogy pár hete ugyanezt mondta Dénesnek a Cheasepeak bay strandján Marylandben, s Dénes így válaszolt: sure tagom, biztos!

Anci nagyon tetszett neki. Mondogatta a többieknek: hiszitek, vagy sem, bátyám vonásait fedezem fel benne. Tisztára, mint a Laci. Okos, szép. kedves kislány! Ej, de szívesen kivinném magammal Amerikába.

Késő este, a teraszon megpendítette a dolgot Ancinak Már csak ők ketten voltak fenn, a többiek aludtak. A teraszon pihentek, beszélgettek. Apjáról mesélt neki, véget nem érő téma volt ez. Sört ívott, s egyik cigarettáról gyújtott rá a másikra. –Mit szólsz hozzá, Ancikám? Hidd el nekem, ez a jövő! Folytatnád kint az egyetemi tanulmányaidat. Kitanulnád a matematika mellett a számítástechnikát, s az informatikát. E két tudomány lesz hamarosan a meghatározó minden országban. A Navy könyvtárában, ahol dolgozom, hozzám futnak be az új információk, a találmányok, az újítások, újdonságok. A computer-tudomány még új, Anci! – Egészen fellelkesült. Felkelt, járkált, hadonászott hosszú kezével, úgy mondta tovább. –Van egy szédítő elképzelés. Képzeld, a nem is olyan távoli jövőben össze fogják kapcsolni a gépeket. Nem csak nálunk, Amerikában, hanem mindenütt. Világháló jön létre. Web, monstre szerverek, mérhetetlenül nagy adathalmazok. Már létezik is részben. Mi ott kint „internetnek” nevezzük. Beíratlak az egyetemre, mindent megtanulsz róla. Ne félj, van elég pénzem! Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. Bármi lehet belőled. Úgy fogsz élni, nálam, Annapolisban, mint Marci hevesen! Na, mit szólasz hozzá, Ancikám?

Dósa Anci kinézett a tóra, a csillámló vízre, ami visszatükrözte a part fényeit. Ezernyi apró fénypászma hintázott, ringott odalent a fodrozódó felszínen. Hallotta nagybátyja szavait, átfutott rajta egy pillanat alatt.
-Köszönöm. Lajcsikám! –válaszolta hevesen, s felpattant ő is. –Nem! Nagyon aranyos vagy. De én, én, soha nem tudnék másutt élni, Hallani sem akarok olyasmit, hogy otthagyjam Magyarországot!