A lajtorja 222. 37.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat (VI. Könyv, befejezés)

A Dósa találkozó díszvendége Pizzari atya volt. Nevetve tiltakozott az „eminenciád” megszólítás ellen. „Mondjátok egyszerűen, hogy Béla bácsi” Ö ült a fő helyen az asztalnál. Az összejövetelt a Magyar Étteremben tartották. Cigány-zene szólt, énekeltek, mulattak. „Süvít a szél Késmárk felett…” Mindenki ott volt, aki Dósa volt, Dósa Ádámot kivéve. A fiatal pap kegyes hazugsággal bújt ki, hivatali elfoglaltságra hivatkozott. Kilógott a lóláb: Nyilvánvalóan nem akart találkozni az apjával, s a céda nőcskéjével, akivel, nap, mint nap hempereg, s akivel nem templomba’ esküdtek, hanem csak úgy. Így mondta egyszer Emmi néninek: „Undorító, parázna kapcsolat az övék. Fúj Wekerle”, mondta, utalva a „külterületi bűntanyára”.

Gabi néni sem volt jelen. Jenő nem értette ezt az egész mizériát. Gabi néni utcahosszal jobb nő volt Ikénél az ő fogalmai szerint. Mi van ilyenkor? Emmi elejtett megjegyzése lehetett volna a kulcs. „Na, Gabiról inkább semmit!” Jenő füle mellett elment, a Dósa lányok, Maci és Baba azonban összenéztek.
Ádám nővére Dósa Emőke is hiányzott, Nem tudtak róla semmit. (Később a Gellért hegy, Hegyalja út felőli lankás oldalában lévő gyönyörű villában élt a férjével, Gáborral, a nagymenő mérnök-menedzserrel. Badacsony-Tomajban volt szőlő-birtokuk, régi, nádtetős présház a dombtetőn, körben, merre a szem ellát, szőlő. Jenő és felesége voltak náluk szüreten, jól becsíptek a remek kisüsti házi-pálinkától, de ez időben később történt. Jenő és Emőke, bírták egymást. Beszélgettek iszogattak az átrium szerű hallban a Gellért hegyen. Férje halála után – Gáborral szívroham végzett – rövid időn belül újra férjhez ment egy dúsgazdag német úrhoz. A férj testvérek között is minimum ötven évvel volt idősebb,)

És nem volt ott Dósa Anci sem. Tónival éppen európai körutazáson voltak.
Másnap, Colosseum, San Pietro, Cappella Sistina, Vatikáni múzeum. Jenő csak Mózes szobra előtt ácsorogva döbbent rá, mekkora valójában a templom. A három méter magas szobor-alak feje felett irdatlan magasságban látszott fenn a kupola. Hangyák voltak bent a látogatók. „Vastagabb a kisujja a lábán, mint az én derekam!”
Dósa Lajos hősiesen viselte a megpróbáltatásokat, de amikor a többiek kijelentették, hogy na, most akkor ők bemennek a Vatikáni Múzeumba, mert azt feltétlenül látni kell, így szólt hozzájuk: menjetek csak, én már ismerem, voltam itt régen még a háború előtt. (Volt is, az Újszászi misszió idején) – Leülök kint és iszom egy sört! – mondta.
Az egy sörből kettő lett, majd három, s ki tudja mennyi még. Több órát töltött bent a család, s amikor végre előkerültek, szabályosan támolyogtak a fáradtságtól.