A lajtorja 228. 43.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat (VI. Könyv folytatás)

Once upon a time…Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy koldus szegény magyar lány, aki arról ábrándozott, hogy kimegy Amerikába, férjhez megy, gazdag lesz és boldogan él az urával, amíg meg nem hal. Marinay Gittának hívták ezt a lányt. Idős anyukájával együtt éldegéltek kettecskén Mátyásföld szegény-oldalán a HÉV sínektől balra eső Arany János utcában, szemben Dósa Icával, s özvegy Dósa Jenőnével, akit az unokák Mamikának szólítottak. Ica (Maci) adta alá a lovat, ő találta ki ”Amerikát”: Tudod mit, Gittuskám? Hozzá kellene menned az én öcsémhez! Neki sincs senkije. Mit szólsz? Benne lennél? Igen? Jaj de jó! Na majd beszélek vele.
Beszélt is, rágta a fülét, nap-nap után, amikor Salzburgban együtt volt a család. „Te se maradsz örökké fiatal Lajcsikám! Eljön az idő, amikor jól jön majd egy gondoskodó asszonyi kéz!”

Addig-addig, míg végre egyszer csak megtört a jég.
„Emlékszem erre a lányra, boldogult fiatalkoromból” – mondta elrévedve Lajos. Kiitta a sörét, rágyújtott, hallgatott egy sort
.”Vékony, karcsú teremtés. Nagyon aranyos kislány volt. Gúlázásnál mindig őt tettük fel a legtetejére. Azt hiszem nálam tíz évvel fiatalabb. Na, jó, nem bánom. Milyen most?
-Most is szép, erősködött Maci. – Emellett, kedves, intelligens, okos, szeretnivaló! Itt a fényképe!
-Rendben, küldök neki pénzt, meghívólevelet, aztán majd meglátjuk!
Összejött a dolog, Gitta elrepült egy szép napon. Szerencsére anyukája nem sokkal előbb meghalt, s így, ez, mint akadályt képező faktor, megszűnt létezni. Lajos a repülőtéren várta. Egyetlen pillantással felmérte, hogy mit tesz az ember életében negyven kib…tt év. Nem szólt semmit az évekről. Udvariasan annyit mondott csak, miután megölelték egymást: „Nahát! Te semmit nem változtál. Most is ugyanolyan csinos vagy, mint 15 éves korodban!”

Roveti Dénesnek voltak azért fenntartásai. -Tagom, biztos jó ötlet ez?
-Nem tudom – nevetett Louis, a vállát vonogatva. – Majd kiderül. Puding próbája az evés!
Eleinte minden remekül ment. Úgy éldegéltek egymás mellett, mint a galambok. Gitta elbűvölően kedves, aranyos és figyelmes volt, szó nélkül hozta a sört, ahányszor csak Lajos megkívánta, és mondjuk ki bátran, elég sokszor megkívánta.
Annapolis városától egész egyszerűen el volt bűvölve. -Tündéri – lelkendezett Lajos karján sétálva a korzón. – Annyira provinciális. Ezek a kedves, színes házikók, ez a sok apró torony. Itt úgy érzem magam, mintha…
Elakadt, nem tudta folytatni.
-Mintha?
-Nem is tudom. Bocsáss meg a butaságomért. Mintha Isten békéje lengne körül.

Mikor kezdődtek a bajok? Lajos később már nem tudta volna megmondani. Talán el se kezdődtek, már legalább is a szónak abban az értelmében, hogy mindennek van eleje és vége. Talán a kezdet kezdetétől léteztek, csak nem vette észre őket.
Egyszerűen sok lett. Sok lett a figyelmesség, sok a gondoskodás.
-Miért tartod itt ezt a poharat? Fúj de gusztustalan,
-Tedd le Gitta. Abba teszem bele este a műfogsoromat.
-És ez a spry micsoda?
-Hagyd kérlek. Ne nyúlj hozzá. Szájszag ellen kell.
Nincs más sapkád, csak ez az ellenzős Navy-s?
-Mert?
-Mert színházba megyünk, teremtő ég, s oda nem való sport-sapka.

A széltől is óvta a férfit, akárha apró csecsemő lenne.
-Sálat nem teszel a nyakadba Lajos? Hűvös szél fúj! Vedd fel a vászonkabátot. A másikat, az melegebb. Ne maradj este sokáig a klubban. A te korodban már időben le kell feküdni, hogy kipihenhesd magad. Miért nem eszel? Üres a gyomrod, egész nap semmit nem ettél! Ne igyál annyi sört, még a végén megárt. Látod, ezért jársz annyit pisilni. Tedd le a lábadat az asztalról. Nem illik így ülni! Bevetted a gyógyszereidet? Nem? Várj, mindjárt hozom. Ezt kapd itt be. Meg ezt is. B vitamin, jót tesz az idegrendszernek. Nagyra nyisd a szád, hamm, hoppá, itt repül a kismadár. Nyeld csak le bátran, magnézium és kalcium por, a csontokhoz szükséges. Vigyázz tartom, ki ne lötyögjön a kanálból!

Hat hónap telt el. A tavaszból nyár lett, a nyárból ősz.
-Mi a helyzet tagom? – érdeklődött Dénes diszkrét mosollyal a klubban egyik este. – Bírod még? – Ő konyakot ivott, Louis sört. Halk, kellemes country-zene szólt. A néger lány a bárpult mögött rájuk nézett és megrezegtette emlőit.
-Semmi.
-Az nem sok!
-Hát, tényleg nem.
Békességben váltak el. Lajos megköszönt mindent Gittának. Kezet csókolt. Adott neki egy csomó pénzt, kifizette a repülőjegyét. Búcsúzásnál egyikük sem hozta szóba a füstbe ment házasságot.
God by Gitta. Még egyszer köszönöm!
Az asszonyka tartotta magát. Nem sírt.
-Én köszönöm. Isten áldjon! Vigyázz magadra!
Dénes Roveti nem bírta megállni, hogy később a kantinban meg ne jegyezze: „én megmondtam előre tagom!”
Louis kifakadt. – Leéltem a fél életemet! Nekem senki ne mondja meg, mennyit egyek, mennyit igyak, mit vegyek fel!
Dénes nevetett. Felemelte a poharát. -Sure Lajos! Ne izgasd magad emiatt! Egészségedre! Száz évig fogsz élni, meglátod, csak meg ne nősülj, mert a nősülést biztos, hogy nem neked találták ki!