Lóci iskolatáskája
Lóci Maci meséi
Bizony, nagy csoda az, az iskolatáska! Tele van izgalmas dolgokkal. belenézni is óriási élmény, nemhogy kipakolni. Pedig Marci is próbálkozik néha, Ádám is, de ő még csak két éves, s bevallom, én is.
Egyszer odalopóztam a táskához. Nem látta senki. Az előszobában feküdt a fogas alatt. Kinyitottam a felső cipzárt, hogy belelessek, miket hord magával az iskolába egy nagy elsőosztályos?
Láttam füzeteket, könyveket, tolltartót, vonalzókat. Az ám, de hol a csoda?
Kutattam volna tovább, ám hirtelen mellettem termett Lóci.
-Hát, te mit művelsz, Lóci Maci?
-Izé…tudod…
Mérges lett. Toppantott.
-Nem megmondtam már, hogy az iskolatáskámba senki nem nyúlhat bele? Se te, se a Marci, se az Ádám. Hozzá se szagolhattok, világos?
Fifi termett ott.
-Én se szagolhatok?
Jött a többi kis kutyus is, Lola, Csibész, Csoki.
-Én se, én se, én se?
Lóci elnevette magát,
-Na jó, nem bánom. Szagolni lehet. De csak szép sorban. Na, milyen?
-Jó – mondta Fifi. –Kicsit édeskés illat. Kellemes.
Csoki is ezen a véleményen volt, s osztotta Csibész, és a Lola.
-Édeskés – bólogattak.
Apa jött sebbel lobbal.
-Mi ez a vircsaft itt?
-Semmi csak szagolunk.
-Be lehet fejezni! Lócinak indulni kell az iskolába.
Így ért véget nálunk az iskolatáska szagolgatás. Mindenki boldog volt, csak én pityeregtem egy kicsit, naná, hogy én meg se szagolhattam. Persze, egy 70 centis játék mackónak még ezt se szabad!