A teniszpályák a klub-épület mögött voltak, Hosszú, kavicsos kerti ösvény vezetett innen Plutó ketrecéhez. Az a Felnőtt, akit Lacinak hívtak, edzés után lejött a pályáról és így szólt a gondnoknak: megetetem a nagy kutyát. Maradjon itt Fifikével!

Fogta a lábast a kutyatáppal, s odament. Én utánuk sündörögtem, naná, egy igazi, vérbeli plüss mackónak mindent látni kell. Fifi is odaszaladt, s jött, lépéseit szaporázva gondnok bácsi is. Tisztes távolságban megálltunk.

-Ne! Menjetek innen – kiáltott ránk a Felnőtt. –Veszélyes!

Hátra pillantott, látni akarta, elmegyünk-e, de közben félig már kinyitotta a ketrec vasajtaját. Plutó ebben a pillanatban teljes testével nekiugrott az ajtónak, s a felnőttet félre lökve, nyíl egyenesen nekirontott Fifinek. Szájába kapta és rázta, mint farkas a zsákmányolt nyulat.

Laci szabadította ki Fifit. Kétségbe esetten rohant oda, megragadta a nagy kutyát a nyakánál, és rákiáltott: ereszd el!

Plutó ledobta a földre Fifit. Szegényke oldalára dőlt, nem tudott felállni, folyt belőle a vér.

Laci óvatosan az autóba tette. Dudálva, villogva, minden piros lámpán és stop-táblás kereszteződésen átszáguldva, 120-as tempóban vittük Fifit az orvoshoz. Kati is ott volt már ekkor s Gergő is. Fifike Gergő, és Timi kutyája volt. Az állatkórházban megoperálták, összevarrták a sebeit és bekötözték nyakig.

-Fél tüdejét el kellett távolítani – mondta az orvos.

Két hétig volt benn. A család minden nap meglátogatta. Marika vitte aztán haza, amikor végre kiengedték. Ölébe vette, betakargatta, úgy vitte a Szilva utcáig, ahol élünk.

-Így történt – mondtam Lócinak, az én kis barátomnak. –Nagyon szomorú történet, de szerencsére jó a vége. Fifi meggyógyult, s most már mindig velünk marad!