Lóci Maci meséi 24.
Vitorlás az erdőben

A strandtól jövet délután megálltunk a dinnyéseknél, az országút túlsó oldalán. A fák között, nem messze elől vitorlás hajó látszódott.
-Menjünk oda- kiabálta Lóci – s nézzük meg!
Egyetértettem. Tényleg fura látvány, egy hajó a bozótban?
A tüskés gazon átrobogva Marci ért legelőször oda, őt követte Lóci, én és a Felnőtt, aki velünk volt.
-Hogy kerül ide? – kérdezte a Felnőtt, csodálkozva. –Jé – mutatta – itt van a fűben az árbóc és a vitorla is!
Felmászni nem tudtunk rá, mert nagyon magas az állvány. A hajó alja le volt festve alulról szürke alga-gátlóval. Úgy tűnt nemrég festhették, ennek azonban ellentmondani látszott, hogy magas fű vette körbe és letaposatlan szamártövis.
Egy elhagyott, gazdátlan hajó! Kié lehetett vajon?
-Szerezzük meg magunknak – kiáltotta Lóci vidáman, hangosan – és lesz végre hajónk! Olyan jó lenne!
-Utána nézek, mit lehet tenni – mondta Felnőtt. –Hátha tényleg nincs már gazdája.
A Hajózási Hivatal nyilvántartásából azonban kiderült, hogy él a tulajdonos, bizonyos Kovács úr, és az is benne volt a papírokban, hogy hol lakik. – A Felnőtt megtudta, hogy jelenleg Amerikában él,. Írt neki: „Tisztelt Uram, megvennénk a hajóját, ha olcsón adná”, stb, stb.
Izgatottan várjuk a választ. Én vagyok a legizgatottabb, pedig én csak egy alig hetven centis plüss mackó vagyok, aki nem ért a vitorlázáshoz, és úszni se tud!